Szaharai bőrdobozok

A batta vagyis "kis doboz" nagy multikulturális találmány: hauszák készítik, tuaregek kedvelik, európaiak képzelegnek róla és szongáj elnevezése van.

A szaharai pásztornépeknél az állatok bőréből hagyományos kikészítési technikákat alkalmazva sokféle tárgyat készítenek: tömlőket, iszákokat, tárcákat, párnákat, sarukat, nyergeket, kardhüvelyeket, stb. A nigeri tuaregek, hauszák lakta Agadez városa, a transzszaharai kereskedelem egyik volt központja bőrdobozairól is híressé vált. Ezek a dobozok sokféle formát mutatnak és tetszetősek a nyugatiak számára, így hamar feltámadt irántuk a tudományos érdeklődés - az Air hegységet a 19. század közepén első európaiként átszelő német felfedező, Heinrich Barth tudósított róluk először -, és bekerültek a turistakereskedelembe is. Hasonlókat Maliban, Timbuktuban is készítenek.

Mind anyagukban, mind készítési módjukban eltérnek a területen ismert többi bőrtárgytól, amelyek díszítése festéssel, rátétes vagy nyomott mintákkal, bőrhímzéssel, illetve barkatépéssel készül. (Ez utóbbinál a felső, általában festett bőrfelület vékony lehántása után maradt nyers felülettel alakítják ki a kívánt mintát.)

Csúcsos formájuk miatt a batta (vagy bata) bőrdobozokról az a hiedelem terjedt el a nyugati világban, hogy tevetőgyből készülnek. Alakjuk azonban a készítéshez használt sajátos agyagformának köszönhető. Alapanyagként leginkább szarvasmarha (zebu) vagy tevebőrt használnak, az állat bármely részét. A túlságosan vékony juh- vagy a kecskebőr nem megfelelő ehhez a tárgyhoz. A száraz nyersbőrt napokig vízben áztatva felpuhítják, majd levakarják róla a nyúzás után rajta maradt hús- és zsírcafatokat. Szőrét is leszedik, és újfent vízben áztatják.

A minden kavicstól, szennyeződéstől megtisztított és megdagasztott agyagból különféle alakú és nagyságú gömbformát készítenek többféle lapos és egyik végén homorúan kiképzett fakés segítségével. A formát azzal teszik könnyebbé, hogy az alját levágják, a belsejét kivájják úgy, hogy fala 1-3 cm vastag maradjon, majd az alját visszanyomkodják. Ezután a formát árnyékos helyen egy napig szárítják. Felületét mészporral bevonják, hogy a ráhúzott nedves bőr ne tapadjon az agyaghoz, s könnyebben lejöjjön róla. Még egyszer kezelésbe veszik a vízből kivett bőrt, egy különleges - rövid nyelű, trapéz alakú vaspengéjű, íves élű - szerszámmal megtisztítják az esetlegesen rajta maradt cafrangoktól, szőrszálaktól.

A bőrt több darabban húzzák a formára. Először egy 10-12 cm széles bőrdarabot lapítanak a forma oldalára, ügyelve arra, hogy ne keletkezzenek hólyagok vagy ráncok rajta. Az aljat bőreselékekből állítják hasonlóképpen össze. Majd az egészre egy kör alakúra vágott, és a széleinél egészen elvékonyított bőrdarabot húznak, amely teljesen elrejti az oldal- és az aljbőrök közötti átmenetet.

Hasonlóképpen alakítják ki a kúpos fedelet, amelyet 2-3 cm-re húznak rá az aljra, miután bezsírozták annak felületét, hogy majd könnyen el tudják választani egymástól a két részt. Törpepálma levelével a fedőt körben rákötik a formára, s így szárítják szintén egy-három napig árnyékban. A szélét akkor vágják körbe a megkötés alatti részen, amikor a bőr még viszonylag rugalmas. A teljes száradás után, a készítés menetében a férfiaktól átvéve a stafétát, a hausza kézművesek asszonyai díszítik a tárgyat, nagy ügyességet megkívánó módon: méhviaszból sodort vékonyabb-vastagabb, darabonként körülbelül 30 cm-es huzalokból koncentrikus köröket, egy vagy több párhuzamos vonallal különféle geometrikus mintát alakítanak ki, kizárólag a fedőrészen. Ezután következik a festés, amely az úgynevezett "kihagyásos" technika, a batikolás elvén alapul. A tárgyat festékes medencébe helyezik, amelyben szárított és összetört kölesszárat, levelet áztatnak nátronlúggal együtt, és a viaszhuzallal nem fedett felületeket tollal kenegetik. Így nyernek sötétebb-világosabb vörösesbarnás színt, s félórányi száradás elteltével, miután ronggyal óvatosan ledörzsölték a felületéről a huzalokat, a minták a nyersbőr világos színével jelennek meg.

Utolsó munkafázisként kis sima kődarabbal finoman körbeütögetik a tárgyat mindaddig, amíg a belsejében az üreges agyagforma össze nem törik. S akkor már csak szét kell húzni egymástól a keményre száradt aljat és a fedőt, és kiszórni a belsejéből a forma darabjait.

A dobozokat formájuk szerint különféleképpen nevezik, a batta a "tevetőgyes" tojásdad alakú, de van lapos kerek, négyzetes, félkör, hold alakú is, valamint palackra, illetve kuszkuszfőző edényre emlékeztető, több üreggel rendelkező is. Ezekben a teaivásnál használt illatosító-, vagy nők számára szépítkező szereket, kisebb tárgyakat, ékszereket, dohányt, a nagyobb méretűekben pedig mézet és vajat is tartanak. A hagyományos formák és funkciók a turisták és az európai megrendelők igénye szerint változnak, ilyen technikával például lámpaernyők és a hölgyek számára varródobozok is készülhetnek.

Földessy Edina

Bőrdobozok
Niger
19. század vége; 1960-1970-es évek
Leltári szám: 26187 - 26190; 95.4.137, 95.4.1392