Hanti női cipő

 

Júniusban egy gyöngyökkel kivarrt, sajátos jelentésű hanti női cipő került a hónap műtárgya tárlójába. Megelőlegezi a múzeum ősszel nyíló nagyszabású lábbeli-kiállítását, és utal a Múzeumok Éjszakája idei tematikájára: Reguly Antal 1844-1845-ben tett kalandos gyűjtőútjának emléke.

A lábbelik története szinte egybeforrt az emberiség történetével. A cipő már évezredek óta az ember életének része: tartja, takarja és védi a lábat. Kezdetben az első lábbeli viselete inkább szükség volt, mint divat. Szerepük a láb megvédése, óvása volt a talajtól, az időjárástól, mivel a láb sok időjárási és környezeti hatásnak van kitéve.

Természetesen a különböző területeken élő embereknél, népeknél különbözőképpen alakult a lábbelik viselete és elkészítése, más-más anyagok felhasználásával. Az állatbőr a kezdetektől napjainkig az egyik legfontosabb nyersanyaga a cipőkészítésnek az obi-ugoroknál is; a viselet készülhetett halbőrből (tok, kecsege, menyhal), jávorszarvas, rénszarvas és különböző kisebb testű értékes prémű állatok (például nerc, hermelin, coboly, mókus, róka) prémjéből. Míg a jávorszarvas prémjéből főleg lábbelik, kesztyűk, övek születtek, addig a szelíd rénszarvasprém felhasználása jóval szélesebb körű volt. A XIX. századra a rénszarvasprém lett a téli viselet alapvető nyersanyaga az obi-ugorok csaknem valamennyi csoportjánál. Ez a nyersanyagváltás az értékes prémek nagyarányú beszolgáltatásával és a prémkrízis kialakulásával magyarázható.  A XX. században a rénszarvasprémből készült ruhaneműk használata az északi hantiknál, a keleti hantik egyes csoportjainál, valamint az északi manysiknál és a nyugati manysik egyes csoportjainál maradt fenn, ott, ahol réntartással még aktívan foglalkoztak. Ló- és tehénbőrből – főleg a déli csoportoknál – öveket, kesztyűket, lábbeliket készítettek.

Az obi-ugor gyöngyhímzés megjelenése szoros összefüggésben van a kereskedelmi kapcsolatok kialakulásával, hiszen már a vaskori és kora középkori régészeti leletek között is találkozhatunk gyöngyökkel. Az üveg-, kristály- és agyaggyöngyök nagy része a XVI1. században már orosz kereskedőkön keresztül jutott el az obi-ugorokhoz. A gyöngyhímzést az obi-ugoroknál gyakran fémdíszekkel közösen alkalmazták.

A ruházat díszítése a XIX. században, valamint a XX. század elején volt a legváltozatosabb, ekkor már az anyagok sokfélesége állt az obi-ugorok rendelkezésére, de még nem felejtették el, és alkalmazták a hagyományos viseletkészítési és díszítési technikákat. A kiállított papucscipő is ebből a korszakból származik.

A XVII. századi források szerint az obi-ugor asszonyok nyáron mezítláb jártak. Nem tudni, mennyire volt ez általános szokás, de a XIX. századi fényképeken láthatunk mezítlábas és nyári lábbelit viselő nőket egyaránt. A női nyári lábbelik egyik fajtája a prémtelen bőrből készült bokáig érő papucscipő, melyet hozzávarrt szárral vagy anélkül egyaránt készíthettek. Neve nir és lábfeje készülhetett velúrszerű anyagból vagy bőrből. Ez utóbbihoz gyakran vásároltak marha- vagy lóbőrt.

A hanti és manysi bokáig érő papucscipők egyik sajátossága volt, hogy gyönggyel kivarrták vagy pedig rátétes technikával készült mintákkal díszítették őket és szélére esetenként posztószegélyt varrtak. Külön szabták ki a talpat és a felsőrészt, majd összevarrták őket. Fejlettebb változatára alacsony sarkat szögeltek. Ilyen típusú cipőket Reguly Antal, Pápai Károly, Jankó János és Kerezsi Ágnes is gyűjtött az obi-ugorok körében. Ezt a fajta cipőt posztó vagy kötött gyapjúharisnyával viselték. Ugyanennek a cipőtípusnak volt díszítetlen változata is. Attól függően, hogy melyiket vette fel a nő, lehetett tudni, hogy a női tisztaság szempontjából tiszta vagy tisztátalan állapotban van az illető. Gyöngyös, díszített darabot ugyanis csak a tiszta állapotban lévő nők hordhattak. A női tisztátalanság az obi-ugorok lélekelképzeléseihez vezethető vissza. Hitük szerint az embereknek több lelke van, melyek közül az egyik a vérben lakozik. Attól kezdve, hogy egy lány nemileg éretté válik, tisztátalan lesz, mivel a lelkét tartalmazó vér havonta egyszer távozik a testéből. Ez a női tisztátalanság a változó kor beköszöntéig tart. Havi vérzés idején a nőknek szigorú szabályok szerint kell élniük. Nem alhatnak a közös családi sátorban, házban, hanem külön erre a célra épített „kisházban” laknak. Nem keresztezhetik a férfiak útját, nem nyúlhatnak a vadász- vagy halászeszközökhöz és tisztátalanságukat külső jegyekkel is jelezniük kell. Ilyenkor például egyszerű, gyöngyhímzés nélküli cipőt hordanak.

A gyöngyös cipőn a minta egyszerű, főleg vonalak kombinációja, a fémrátét viszont a díszítés mellett óvó, védelmező szerepet is betölt, megvédi viselőjét a gonosz, ártó szellemektől.

Kerezsi Ágnes

 

Hanti női cipő
Konda vidéke, Szibéria.
Reguly Antal gyűjtése, 1844-45.