Izabella-blúz eredeti címkével

 

A fekete hímzéssel díszített női blúz a rajta található címkéje szerint a Nagyszombathoz közeli kis faluban, Cifferen készült, a „Szent Erzsébetházi Hímző Ipartelepen”, az 1895-1915 közötti időszakban.  Ezt a blúztípust Izabella blúznak nevezték, nevét Izabella főhercegasszonyról kapta (Isabella Hedwig Franziska Natalia von Croÿ-Dülmen 1856-1931), aki Habsburg Frigyes főherceg feleségeként kapcsolódott be a közéletbe. Az Izabella-blúz típusának megalkotója pedig Hollósy Mária tanárnő volt, kezdetben a pozsonykeresztúri, 1892-től pedig a cifferi telep tanárnője, vezetője.

A főhercegasszony saját korában Magyarország legismertebb, legnépszerűbb személyei közé tartozott, elsősorban háziipart pártoló szerepe miatt övezte köztisztelet. A Pozsony környékén már működő hímző házipari telepeket összeszervezve és újakat alakítva az ő kezdeményezésére és védnökségével 1895-ben alakult meg az „Izabella főhercegnő védnöksége alatti Pozsony és vidéke házi iparának támogatására alakult nőegylet”, mely 1897-ben az „Izabella háziiparegylet” nevet vette fel.

Elsősorban Pozsony, Nyitra és Trencsén megyék területén kívánt – ahogy az egyesület alapszabályában áll: „munkát közvetíteni, megrendelőket, világpiacot szerezni a hímző háziipar termékeinek, (…) a vidéken dívó hímzések nemzeties jellegének fenntartásával, a régi elfelejtett munkanemek és technikák fölelevenítése és iskoláiban való újra betanítása révén”.

Az egylet telepeket, iskolákat tartott fent Cifferen, Zavaron, Pöstyén-Lopassón, valamint Dubnic és Papradnó falvakban, és foglalkoztatott például 1906-ban 677 nőt. A háziipar két fontos típusa is megfigyelhető tevékenységükben, részben népi, helyi minták alapján készítettek polgári, főúri otthonokba szánt terítőket és népies stílusú ruhadarabokat (un. Izabella blúzt, gyerekruhákat), részben egyes telepek a műhímzés elsajátításával egyházi textilek előállításával foglalkoztak, gyakran főúri családoknál megőrzött úrihímzések vagy múzeumi előképek alapján. Termékeik sikeresen szerepeltek a korszak magyarországi és nemzetközi kiállításain, a hímzések háziipari bazárok, kereskedők révén jutottak el fogyasztóikhoz. A főhercegasszony személyes kapcsolatai, befolyása hamar közismertté tette tevékenységüket, előképként szolgált az egész Monarchiában több háziipari műhely megalakításakor.

A blúz divattörténeti hátterének feltárása számos fontos kulturális és társadalmi változásra mutat rá. A szabadabb mozgást lehetővé tevő blúz 19. század végi divatja számos innováció jelenlétére utal: a női oktatás és munkavállalás elterjedésére, mutatja a női öltözködés reformját, és ez a divat kapcsolatban áll a női sportok (pl. tenisz) elterjedésével és a turizmus kiépülésével is. Valószínűleg ez az első időszak az európai divattörténetben, amikor a népi parasztingek szabásának, mintáinak alkalmazásával készített ruhadarabok megjelenhettek a felső társadalmi rétegek ruhatárában. A blúz készítésének háttere a női integráció izgalmas szervezetét mutatja, hiszen az egylet alapvetően nők által létrehozott, nőket alkalmazó, a szegény falusi lakosság nőtagjait támogatni kívánó egyletként működött.

Egy igazi női hálózat, melynek élén a főhercegasszony állt, aki anyagi és szellemi vezetője is volt a szervezetnek, sokszor személyes iránymutatása határozta meg működésüket. A főhercegasszony mellett vezetőség állt, a helyi arisztokrácia tekintélyes képviselőinek feleségei, leányai, akik telepek létrehozásával és anyagilag is támogatták komoly tagbefizetésekkel, megrendelésekkel, tárgyak közvetítésével, vásárok szervezésével az egylet működését.

A blúz készítési helyén, Cifferen gróf Zichy Sarolta vezetésével két műhely is működött, a helyi nőkkel hímeztető műhely mellett másodikként alakult meg az apácákat foglalkoztató Szent Erzsébet háza. Az egylet vezetősége mellett ott álltak a tanárnők, rajzolók, a boltok eladói és a központ adminisztrációjának dolgozói, az első polgári, kisnemesi származású, munkavállaló nők Magyarországon: ilyen Hollósy Mária, a blúzok tervezője, a cifferi műhely vezetője, egykori postamesternő is. És ott vannak a dolgozók: alapvetően falusi parasztasszonyok, lányok – hímzők és mintarajzolók, akik részben a telepeken, részben otthoni bedolgozás formájában hímeztek. Az egész szervezet alapvetően az ő érdekeiket szolgálta, hiszen az alapszabály szerint a legfontosabb cél: „Munkát közvetíteni, megrendelőket, világ-piaczot szerezni a hímző házi ipar termékeinek, érvényre juttatni a felvidék nőinek ügyességét, sajátos ízlését a hímzésben; a nép e kincsét értékesíteni a nép javára.”

 

 

Szöveg: Lackner Mónika

Fotó: Sarnyai Krisztina