Néprajzi Múzeum
Budapest 1146, Dózsa György út 35.
Telefon: +36 1 474 2100
E-mail: info@neprajz.hu
A máramarosi gyertyatartó a Néprajzi Múzeum egykori állandó kiállításán a görögkatolikus felekezet jellegzetes tárgyaként évtizedeken át vonzotta a látogatók tekintetét. A készülő gyűjteményi tárlat rendezői ezúttal új szerepben való bemutatását tervezik.
A 19. századi, ember- és angyalfejekkel díszített tárgy finom faragásai különösen sérülékenynek bizonyultak: az egyik kerubfej a több mint száz éves, hányatott múzeumi élete során letört, majd az elem a gyűjteményben hosszú időre el is tűnt. Az 1990-es évek elején farestaurátor egészítette ki a kiállításra kiválasztott tárgyat, az általa faragott fej és az apró szárnyak szinte észrevétlenül simulnak a sorba. Nemrégiben, a gyűjtemény revíziója során azonban előkerült a letört eredeti részlet. Mi a teendő ilyenkor? Cseréljük ki a rekonstrukciót az eredetire, vagy tekintsük a tárgy organikus részének a kiegészítést? Milyen a jó rekonstrukció: láthatatlan vagy éppenséggel jól érzékelhető?
Gyertyatartó, Körösmező (Jaszinya, Ukrajna), Sarnyai Krisztina felvétele, NM 78211
A máramarosi görögkatolikus falusi közösségek a 20. század elején a régi, elavultnak ítélt templomi berendezéseket, liturgikus tárgyakat szívesen kínálták fel a múzeumoknak és a régiségek iránt érdeklődő gyűjtőknek. A vételárból az elöljárók újat vásárolhattak: a csere révén a gyakran rossz állapotú darabokat a kegytárgyipar sokszorosított, de újszerűségében a közösség számára vonzóbb termékei váltották fel.
A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársa, Sztripszky Hiador oroszlánrészt vállalt a környék templomi kincseinek megmentésében. Gyűjtőútjairól ládaszámra küldte Budapestre a 18-19. században készült festett, faragott kézművesmunkákat. 1909 nyarán Rahó (Rahiv, Ukrajna) térségében több talpas és fali gyertyatartót is vásárolt. A Néprajzi Osztály igazgatójához Máramarosszigetről (Sighetu Marmatiei, Románia) írt levelében az egyes példányokat „három ágú”, „színezett”, „kerektalpú”, „hosszúkás fali”, „nagy zöld színes faragott”, „fehér festett egyes”, „barna festett egyes” jelzőkkel illette.
A görögkatolikus templom belső tere, az alapképek előtt háromágú gyertyatartók, Körösmező (Jaszinya, Ukrajna), Vadas Ernő felvétele, F 342667
Kőrösmező (Jaszinya, Ukrajna) hucul népcsoporthoz tartozó, Galíciából bevándorolt görögkatolikus közössége 1824-ban emelte a község szélén máig álló templomát, a zsindelyfedésű, gerendavázas, tornyos faépületet a Szentháromság tiszteletére szentelték. Sztripszky három talpas, háromágú gyertyatartót vásárolt Kőrösmezőn – feltehetően a templom használaton kívüli felszereléséből. A háromágú gyertyatartó a görögkatolikus liturgia tárgya, mely a húsvéti és a vízkereszti szertartásban kiemelt szerepet kap. A tárgytípus ugyanakkor a közösség otthonaiban is használatban volt, de kicsi a valószínűsége, hogy a néprajzkutató ugyanazon a napon több háztartásban is vásárolhatott volna belőle.
A „3 águ gyertyatartó, gyapjúval átfonott” minden bizonnyal ember- és angyalfejes példányunkat jelenti, a tárgy leírócéduláján is szerepel ez utóbbi adat, bár a gyapjúszálak ma már nem láthatók rajta. A ruszin egyház- és népművészet emblematikus tárgya, a hucul „Szentháromság/Troica-gyertyatartók” típusába tartozik. Analógiáit megtalálhatjuk a térség nagy gyűjteményeiben, a kijevi Ivan Honcsar Múzeum a párdarabját őrzi. A hucul régió népéletét és népzenéjét leíró Oskar Kolberg hívta fel először a figyelmet a tárgytípusra. Tanulmányában leírja, hogy 1884-ben Kolomyja (Ukrajna) városában a vízkereszti templomi szertartás befejeztével a gyülekezet a pap vezetésével kivonult a város folyójához, a hívek kezükben a jellegzetes háromágú gyertyatartót tartották. A kutató feltevése szerint a gyertyatartó előképe a vízkereszti szertartásokon használatos háromágú viaszgyertya, melynek lángját a pap a folyó jegébe vágott keresztalakú lékben oltotta el. A háromágú gyertyatartó Kolberg munkásságától kezdve vált a ruszin népcsoporttal foglalkozó néprajztudomány egyik „nagy témájává”.
Görögkatolikus fatemplom, Körösmező (Jaszinya, Ukrajna), Vadas Ernő felvétele, F 268400
A Kőrösmezőn gyűjtött, puhafából faragott, talpas, háromágú gyertyatartó a 19. század második felében készült. Festetlen, dekorativitását a gazdag, áttört faragás és az antropomorf ábrázolás adja. Előoldalán arcokkal nézünk szembe, a tárgy hátsó oldalán a fejeket is hátulról látjuk. Talpa és szára a fém karos gyertyatartók formavilágát idézik, a karok két lendületes, áttört volutából nőnek ki. A test alján a ruszin gyertyatartók hagyományos kellékei, textilbojtot idéző faragott függők lógnak.
A háromágú gyertyatartó és a Szentháromság kapcsolata természetesen asszociatív. Ezen a gyertyatartón, a csészék alatt megjelenő három arc azonban egészen konkrét: középen az Atyaisten, a két szélen a Fiú és a Szentlélek. A széles arccsontú Isten- és a hosszúkás arcú angyal-ábrázolások ritmikus váltakozása, különbözősége kilétüket könnyen felfedhetővé teszi. Az Egyházi gyűjtemény két másik Kőrösmezőn gyűjtött talpas gyertyatartóján a népművészet sajátos alkotói gyakorlatát figyelhetjük meg: a Szentháromság személyeit virágok/rozetták szimbolizálják, helyettesítik.
A karok között megjelenő két arc angyali mivoltát apró szárnyak jelzik. Az angyalok első karába tartozó kerubok és szeráfok hagyományosan több pár szárnyát itt a virágok levelei helyettesítik. Így tesz eleget az ábrázolás a keleti egyházban nagy tekintélynek örvendő Dionüsziosz Areopagitész tanításának, miszerint csak az angyalok első kara láthatja közvetlenül az Istent, míg az alacsonyabb rendűek csak általuk.
A letört kerubfejet ma a tárgy mellett őrizzük a raktárban. Egyelőre nem kerül vissza a tárgyra, a készülő kiállítás muzeológiai problémákat vizsgáló részében a csere kérdése a látogatók előtt is nyitva áll majd.
Sedlmayr Krisztina