Az ezredvég mindannyiunknak alkalmat kínál arra, hogy visszatekintsünk népünk eddigi történelmére. Nekünk, akik a folklórral nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is foglalkozunk, talán nem haszontalan, ha néhány példán keresztül megismerkedhetünk a hagyományos népi történelemfelfogással, illetve azzal, ahogyan ez a különböző folklórműfajokban megtalálható.

Azt persze tudnunk kell, hogy például a népköltészet nem "valamiféle eseménytörténet okmánytára, vagy kibányászható történeti forrás" (lsd. bővebben: Katona Imre 1977. 189-206.) Nem adatszerűségében, hanem eszmeiségében igaz és hiteles. A nép történelemszemlélete igen sajátos: bizonyos elemeket kiemel, másokat elhanyagol, kihagy, s ez nem véletlenszerűen megy végbe, hanem elég jól körvonalazható törvényszerűségeknek megfelelve.

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a történeti témájú népdalok, mondák stb., ritkábban más folklórműfajok jó része nem "valódi" folklór, hanem különböző mértékben folklorizálódott műköltészeti alkotás. Minél erőteljesebb volt a folklorizáció, annál inkább érvényesek rájuk azok a jellemzők, amelyekről a következőkben röviden említést teszek. 

Nagyon érdekes például az idő kérdése. A történelem az időben és a térben valósul meg, az események kronológiai sorrendje is lényeges tudnivaló, legalábbis számunkra. A paraszti időszemléletet ezzel ellentétben nem a linearitás, hanem a természetközeliség jellemzi: az idő múlását a napszakok, évszakok, holdváltozás, csillagjárás ciklikus változása jelzi, s mindez a történelemszemléletben is megmutatkozik. A visszavonhatatlan és megismételhetetlen idő lényegében a legújabb korokig ismeretlen fogalom maradt. Az időpontok felcserélődhetnek, az idő besűrűsödik. Jól mutatják ezt a mesei jellegű időmeghatározások: ántivilág, régi idők, őseink, nagyapáink ideje, stb. Ugyanakkor a hitelesség kedvéért esetenként kínos pontosságal rögzítik a szűkebb időegységeket: hónapot, hetet, napot. Másik jellemző vonása a történelmi témájú népköltészeti szövegeknek- a hősök alakjának megformálása. A hagyományozódás során a történelmi hősöknek csak egy-két alapvető jellevonását tartja meg az emlékezet, ezen túl már tipizált tulajdonságok jellemzik a pozitív és negatív szereplőket egyaránt. Emiatt a hősök illetve események egymással felcserélődhetnek: ugyanazt a történetet mesélhetik például török, tatár, vagy német ellenségről; Mátyás királyról, Rákócziról, vagy Kossuth Lajosról. Ugyanaz a katonadal kisebb változtatásokkal elénekelhető az 1848-as szabadságharcról, vagy az első, második világháborúról is.

Az eddigi gyűjtések alapján az állapítható meg, hogy a nép emlékezete néhány emberöltőt fog át. Az ennél korábban történt eseményekről szóló történetekről, dalokról gyakran kiderül, hogy írásos forrásból kerültek a szájhagyományba. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a korabeli krónikások nem a szájhagyomány alapján jegyezték volna fel történelmünk eseményeit.
Például a honfoglalás 1100. évfordulójához kapcsolódva egy Székelyföldön gyűjtött Árpád fejedelemről szóló történeti éneket vizsgáljunk meg---, amelyet özvegy Lőrinc Mihályné Vitus Ágnes 1942 október 17-én énekelt Szentegyházasfalván Kodály Zoltánnak és Lajtha Lászlónak-:

 Álmos vezér amint őseihez tére,
 Árpád lőn utána: magyarok vezére.
 De kissé bővebben elmondom majd nektek,
 Ki volt a vitéz, kit Árpádnak neveztek.

 Magyarok, mikor e nagy nevet halljátok, 
 Mintha oltár mellett templomba' volnátok.
 Emeljétek meg a kalapjaitokat,
 Mert köszönhetitek neki hazátokat.

 A nagy viadalon a magyarok honát,
 Hol megdönti saját terhe a gabonát, 
 Hol tűzzel van tele a szőlő gerezdje,
 E szép országot a hős Árpád szerezte.
   (Pátria F.112.B.a.)

Hogyan tudta megőrizni a népi emlékezet ezeket a korabeli néphagyományban gyökerező, de mégiscsak műköltői, a folklórszövegektől egyre távolodó hangvételű szövegeket?  Kétségtelen, hogy ezek a szövegek fennmaradásukat elsősorban ponyvanyomtatványoknak köszönhetik. Ismeretes például, hogy a 18. század közepén csak Debrecenben a "Kádár-történet" 3000 példányban jelent meg. Ugyanakkor csak ezzel nem magyarázhatjuk néhány história fennmaradását, hiszen a népi énekesek többsége olvasni nem tudott és emlékezetből énekel(t). 

Ebből a szempontból tanulságos azt is megfigyelni, milyen funkciót töltenek be ezek az énekek a népi kultúrában. Azt láthatjuk, hogy ezek tulajdonképpen alkalomhoz kötött dalok: énekelhetik őket halotti virrasztás alkalmával, szolgálhattak szertartási énekként a lakodalomban, s így hallás után megtanulva is nemzedékről nemzedékre öröklődhettek. Más a strofikus siratóstílusba tartozó dallamok a rabénekekben, keservesekben, egyházi népénekekben, sőt tánczenei funkcióban is nagy számban élnek tovább.

Visszatérve az itt idézett példához: az "Álmos vezér..." kezdetű ének szerzőjét nem ismerjük, hosszas nyomozás után sem sikerült kiderítenem, hogy Lőrincné honnan, vagy kitől tanulta, tanulhatta ugyanis a Pátria jegyzőkönyvekből pont a szentegyházasfalvi adatközlők részletes bemutatása hiányzik. Mindenesetre Magyarországon már régóta és többen foglalkoztak azzal a tervvel, hogy költői formában megörökítsék a híres történelmi személyiségeket, magyar vezéreket és királyokat, például Zsámboki János 1567-ben, Rátkay György 1652-ben, vagy Listi László 1653-ban. Még Zrínyi Miklós is megpróbálkozott, hogy epigrammákat írjon a magyar királyokról, de csak az Attiláról és Budáról szóló készült el. Ebbe a sorozatba tartozik a híres "Nádasdy-féle Mausoleum" (1660) is, amelyet latin nyelven írt eredetijét Csernátoni Márton fordította magyarra. A fordítás során a komplikált, változatosan egyenlőtlen hosszúságú latin prózasorokat legtöbbször a magyar tizenkettes sorokkal helyettesítette. A Mausoleum-ot később mások is lefordították magyarra, s könyv alakban többször is kiadták az 1700-as években. A Mausoleum eredeti változatát rézmetszetekkel illusztrálva Nürnbergben adták ki 1664-ben Nádasdy Ferenc országbíró költségén. Könnyen belátható, hogy e fordítások valamelyike nyomán, esetleg egy ezekből ihletet nyert helybéli poéta szövege őrződött meg a szentegyházasfalvi asszony énekében. Egy másik szentegyházasfalvi énekes a Pátria jegyzőkönyv szerint több olyan dalt is énekelt, amit "a nagy oláhfalvi énekes Tanko Mihály írt 1889-be", tehát könnyen lehetséges, hogy épp az ő verse az "Álmos vezér..." kezdetű ének szövege. Összehasonlításképpen álljon itt néhány a népi változattal párhuzamba állítható strófa Csernátoni fordításából:

 "Álmos hogy el-végezé pálya fútását,
 Az Parkak ellenzvén élete folyását,
 Erdélyben temetvén meghidegült tagját,
 Választák helette hadnagyul a fiát.
 ......................................................
 Most lesz egyszer ami fel-magasztalásunk,
 Ellenségen valo nagy bosszu állásunk,
 Ma emeltetik-fel-ismét mi hatalmunk,
 Pannonián mi mától fogva uralkodunk.
 .............................................................
 Jsmérd-meg uradat, ismérd meg-atyadot
 Egész Magyar ország, szerelmes dajkadot,
 Tisztellyed, böcsüllyed fel-magasztalódot, 
  Kiben hired neved isment feltámadot." 

Talán az eddigiekből is kiderült, milyen nehéz és milyen izgalmas dolog egy-egy dallamnak, szövegnek kicsit utánanyomozni, előképeit, eredetét kutatni.