Torockói csizmák

Ez a rendkívül hosszú szárú csizma azért különleges, mert egyik félpárja sima szárú, a másik enyhén ráncolt. Korábbi leltározások alkalmával feljegyezték, hogy ráncai kinyúltak, kisimultak. Véleményem szerint éppen ellenkezőleg: egyik félpárját nem ráncolták be, a másikat, mintegy technikai illusztrációként, a ráncolás folyamatát szemléltető szándékkal hajtogatták, enyhén ráncolták. Vékony talpa préseléssel díszített, ép, arra utal, hogy ezt a csizmát senki nem viselte. A kész, beráncolt csizmaszárat egy későbbi korszakban varrt csizma segítségével mutatjuk be.

A csizmára vonatkozó írásos feljegyzések alapján nem tudjuk biztosan, hogy milyen szándék vezette a gyűjtőt egy pár félkész csizma megvásárlásakor, hacsak éppen a fenti, technikai dokumentálás szándéka nem. Adataink alapján a tárgy valószínűleg Xántus János gyűjteményéből származik, amelyből a népi háziipari termékeket bemutató Bécsi Világkiállításra két pár torockói csizmát is küldtek 1873-ban.

A csizma magas színvonalú mestermunka, finom kordovánbőrből készült, amelyet a 19. századi torockói mesterek Tordáról vagy Pestről szereztek be. Szabása a korabeli divatos sárga és piros csizmák szabásához hasonló: a szár és a fej nagyobb része egy darab bőrből készült, a hegyes, felfelé kunkorodó orrot a kisnyelv betoldásával formálták. Talpát kifordítva varrták rá, öltésnyom nem látható rajta, a helyiek ezért is nevezték unkerozott csizmának. Ez a technikai megoldás a 19. század utolsó harmadában eltűnőben volt. Lehet, hogy a csizma készítésével a hagyományos technikának kívántak emléket állítani.

Szintén torockói mester munkája az a kovácsolt vasdísz, amely a csizma sarkának alján látható, ott, ahol viselés közben senki nem láthatná: a vastag patkó ívében a sarkat a talphoz erősítő szárny, amely a Z alakú díszítmény két végén valóban a madárszárny formáját idézi (hasonló motívummal a helyi pinceablakok rácsát is díszítették). Maga a sarok szintén divattörténeti emlék: ezt az egyenes sarkat váltotta fel a 19. század végén a magasabb, ívelt formájú karcsú sarok.

A korabeli csizmák egylábasak voltak, vagyis tetszés szerint bármelyik lábon hordhatóak. Kapcával vagy solovárinak nevezett gyapjúharisnyával viselték. Az egylábas csizmák félpárjait rendszeresen váltogatták, hogy megőrizzék formájukat. A 19-20. század fordulóján jelentek meg a szegelt talpú, kétlábas csizmák, amelyek továbbra is oldalvarrással, hajtogatott keskeny ráncokkal és felfelé kunkorodó hegyes orral készültek, vagyis megőrizték korábbi jellemző stílusjegyeiket.

Ez a csizma nemcsak egy korszak általános lábbeli divatjának emléke, hanem Torockó, az önálló bányaváros lakóinak életét meghatározó törekvések dokumentuma is. Amikor készült, a vasérc hatékony kitermeléséből és feldolgozásából származó jövedelem lehetővé tette a helyi viselet legdíszesebb formáinak kialakulását. A csizma ugyanúgy utal sokféle mesterségbeli tudás eredményére, mint a helyiek kiterjedt kereskedelmi kapcsolataira, és jelzi azt az elszántságot, amellyel a helybeliek a polgárosodó nemesség példáját követve tárgykultúrájukban is megfogalmazták közösségi identitásukat.

Fülöp Hajnalka

Csizma
Torockó, Torda-Aranyos vm.
19. század vége
Leltári szám: 15587 a/b

Csizma
Torockó, Torda-Aranyos vm.
20. század első fele
Leltári szám: 69.88.17.1-2