Mézeskalács ütőfa Szent Borbála legendájának ábrázolásával

2017. november

A mézesbáb forma, más néven ütőfa, a Mesterséggyűjtemény egyik különleges darabja. Lichtneckert József székesfehérvári amatőr régész, műgyűjtő-kereskedőtől származik, aki a 19-20. század fordulóján éveken át szállította a múzeumba tárgyait, hol javadalmazás fejében, hol ajándék gyanánt. A múzeum ezerkétszáz ütőfájának legtöbbje a Dunántúlról került be.

A kiemelt darab egy 1905-ös gyarapodás része. Leírókartonja alapján a Somogy megyei ’Szill’ (Somogyszil) községben gyűjtötték. Az ütőfák jellemzően „vándorló” mesterségtárgyak: továbböröklés vagy vásárlás révén, térben és időben egymástól távoli mézesbábos műhelyekben is használhatták azokat, akár évszázadokon át. Így a gyűjtés helyeként megjelölt település nem feltétlenül utal a tárgy eredetére és a használat helyére. A meghatározást tovább nehezíti a korszak szerzeményezéseire jellemző hiányos adatolás, és nem segít az adományozó kiléte sem. Az ábrázolt részletek jelentése csupán később nyertek értelmezést.

A használatból eredően ismert, hogy a mézes tésztához használt formák (ütőfák) negatív vésetei többnyire általánosan elterjedt, ünnepekhez, búcsújáróhelyekhez köthető ábrázolások, szimbólumok, motívumok, s ezek között is ritka a jelenetes faragás.

Választott ütőfánk a motívumok archaikusabb világát, főként a céhes korszakot idézve történetet, jelenetet ábrázol, ugyanakkor hűen tükrözi a sokféle hatás és művészeti stíluselem egységes és kiforrt faragóhagyományát. A véseten megjelennek olyan gyakran visszatérő elemek, mint a levélkoszorú keretezés, a reneszánsz hatással bíró kockás padló, az álló és térdelő alakok együttese. A bibliai jeleneteket, szentek életét mutató vallási tárgyú ábrázolások a 19. század közepétől fokozatosan háttérbe szorultak a közérthető, profán formák javára. Ez a darab a szív alak alsó csücskébe, az M.V. jegy alá vésett évszám szerint 1819-ben készült, és Szent Borbála legendáját meséli el, a szent életének és mártíromságának minden epizódját és attribútumát egy dimenzióba sűrítve.

Borbála ókeresztény vértanú (†300 körül), a magyar középkor és barokk világ egyik legtiszteltebb, sokáig ható női szentje. Az egyház december 4-én tartja ünnepét. Az Érdy-kódex átirata szerint a Nikodémiában élő pogány Dioszkorosz Borbála nevű leányát Jézus hitétől féltve egy toronyba zárja. A torony két ablaka mellé a lány egy harmadikat vág, hogy az a Szentháromságra emlékeztesse. Titokban megkeresztelkedik, amiért apja megkínozza. Börtönbe vetik, ahol Jézus Krisztus jelenik meg neki, vigasztalja, hitében erősíti. Sebeit tagadva, gyötrelmeit túlélve végül tulajdon apja fejezi le, akit ezért égi tűz (villám) sújt agyon. Legendájának egyes mozzanataiból eredően Borbála a jó halál védőszentje lett, de számos város, hivatás, a bányászok, kőművesek, kőfaragók választották patrónusuknak.

A körtefába vésett történet Borbála legendájának fent említett legfontosabb elemeit vonultatja fel: látjuk a külön világot képviselő apa és lánya alakját, a kivégző szablyát tart a kezében, a lány pedig széttárt karokkal, mintegy megadást tanúsítva térdepel. A szívbe foglalt faragás a gazdag apa és a mártíromságot szenvedett Borbála ellentmondó világán osztozik. A szereplők törökös viselete (turbán, kaftán, köpeny) a történet helyszínére utal. A glóriával ellátott szent középre helyezett, ezáltal hangsúlyos alakja körül minden fontos legendai attribútuma számba vehető: három ablakú torony, pálmaág, korona, kehely a szent ostyával. Apja kezében kard, feje felett villám, amely a szörnyű tett után sújtotta.

Ábrázolása, kidolgozottsága, részletgazdagsága, megjelölt kora arra enged következtetni, hogy a tárgyat céhes mester vagy a megrendelésükre gyakran dolgozó ötvös készíthette a bányavárosok valamelyikében.  
      
A gyűjtemény néhány bábsütő mintájáról, kísérlet gyanánt, restaurátoraink szilikon mintát vettek. Az ily módon reprodukált forma, az ütőfa elvén, lehetővé teszi számtalan pozitív darab elkészítését, akár mézes tésztából is. Segítségével tárgyunk a múzeumi ismeretközvetítés egy izgalmas szereplője lehet.  
      

Szabó Magdolna

Néprajzi Múzeum
Somogyszil
Ltsz. 59294