Nagy Mátyás kéziratos takácsmintakönyve

2018. március

Nagy Mátyás szegedi takácslegény a szövés mesterségét Szabadkán (régi nevén Máriatrésen) tanulta ki, majd ezt követően Szegeden telepedett le. Mintakönyvét ifjúkorában, 1798-ban kezdte el rajzolni, és ebbe gyűjtötte a vándorlása során látott mintákat is. A mintakönyv első címoldala Nagy Mátyás díszes tulajdonosi bejegyzését tartalmazza, keretezett vers formájában: „Ezen kis könyv Nagy Mátyásé/Legények közt egy Takátsé…..”

A könyv első oldalain négyzethálóba rajzolt figurális minták sorakoznak pelikános, csillagos, kétfejű sasos motívumokkal, a többi oldalon damasztszövéshez alkalmas geometrikus minták vannak összegyűjtve. A mintakönyv második felében Nagy Mátyás életének fontosabb eseményeit jegyezte fel; családalapítását, gyermekei nevét, születési és megkeresztelési idejét, csillagjegyüket. Így derül ki, hogy 1802-ben, 25 éves korában házasodott meg, felesége Szüts Ágynyis 18 éves volt. Tíz gyermekük született, négy fiú és hat leány. Szegeden 1829-ben esküdtté választották, 1858-ban, 81 éves korában halt meg. A mesterséget fia, Nagy Mihály folytatta tovább, az elkezdett családi krónika az ő bejegyzéseit is tartalmazza. A mintakönyv szöveges része a takácsmester iskolázottságára vall, hiszen a tolvajakasztásokra vonatkozó bejegyzések mellett világi dalszövegek és Szeged városára vonatkozó történelmi események is helyet kaptak. A mintakönyv tartalmaz egy beragasztott „remekrajzot” is, ami igazolja a Mária Terézia által bevezetett kötelező rajziskola elvégzését.

A Néprajzi Múzeum takácsmintakönyvei és mintalapjai a 18-19. században a köznép számára dolgozó takácsok mintakincsének fontos írásos forrásai. A céhes takácslegények vándorlásának következtében a különböző területekről előkerülő mintakönyvekben nagyon hasonló szőttesminták kerültek elő. Ezek egységes elterjedéséhez az is hozzájárult, hogy a rajzkészséget kívánó iparágakban, pl. a takácsoknál is a rajziskola elvégzése nélkül nem szabadulhatott fel a legény. A céhrendszer idejében a takácsok két nagyobb rendre oszlottak: hímes takácsok (magyar takács), illetve sávolyos takácsok (német takács). A hímes takácsok sima szőtteseket és hímes vásznakat készítettek, a sávolyos takácsok inkább damasztterítőket, finomabb vásznakat állítottak elő, főleg lenfonalból.

 

Az eredetileg városi igényeket kiszolgáló takácsmesterséget a 19. század közepére a gyáripari termékek elterjedése következtében már csak a paraszti vásárlók tartották fenn. Nagy Mátyás mintakönyve még őrzi a takácsmesterség régi stílusú mintakincsét, a 17-18. századi figurális mintákat, melyek a korábbi európai nyomtatott mintakönyvekből kerültek ki. A 20. század elején a céhes keretek megszűnésével fellendülő női paraszti szövés részben átvette a céhes takácsszőttesek mintakincsét, sőt tovább gazdagította és színesítette is azokat, elsősorban aprólékos csillagos, rózsás, szegfűs, makkos, indás, asztallábas csíkmintákkal.

 

Leltári szám: Néprajzi Múzeum   EA 1365