•  

    Népzenei gyűjtemény (hangzóanyagok és lejegyzések)

    A népzenei gyűjtemény hangarchívumában egy bő évszázad alatt több tízezernyi dallamadatot tartalmazó analóg gépi hangfelvétel halmozódott fel. Ezeken kívül a hangarchívumunk nagy számban tartalmaz szöveges folklórműfajokat (népmese, monda, hiedelem, népi ima stb.), népi emlékanyagot, oral history felvételeket és életpálya-interjúkat neves néprajztudósokkal.

    Fonográfhengerek

    A 19. század utolsó éveiben Vikár Béla Európában elsőként használta a fonográfot népzenei gyűjtésre, amellyel a párizsi világkiállításon nemzetközi sikert aratott. Nyomában Bartók Béla, Kodály Zoltán és tanítványaik több mint 4500 fonográfhengernyi népzenei anyagot rögzítettek a 20. század elején, amikor a népi kultúra hagyományos formái még virágkorukat élték. A gyűjtés a magyar mellett kiterjedt a Kárpát-medencében élő román, szlovák, délszláv, rutén, német, zsidó, cigány, a moldvai csángó, sőt Bartók esetében az anatóliai török és algériai arab lakosságra, továbbá a Volga-vidéki rokon népek anyagára is (Irjö Wichmann finn kutató gyűjtése).

    A fonográfot az 1950-es évekig alkalmazták a népdalgyűjtésben, de az akkor már létező korszerűbb hangrögzítő eszközökhöz képest korlátai is kiütköztek: zenekari felvételre nem alkalmas, nagyon magas a zajszintje, csak néhány perces felvétel készíthető, a hengerek fizikailag sérülékenyek, a többszöri lehallgatást igénylő lejegyzés során egyre rongálódnak; ezenfelül a felvétel sokszorosítása sem volt könnyű.

    Gramofonlemezek

    A Néprajzi Múzeum először 1914-ben kísérletezett a gramofonlemez muzeológiai alkalmazásával, majd 1936-ban került sor a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával négy dunántúli magyar anyagot tartalmazó hanglemez elkészítésére. Ezt követte a Néprajzi Múzeum és a Magyar Rádió közös akciója, Ortutay Gyula szervezésében, amely a teljes magyar zenei és szöveges folklóranyag rögzítést tűzte ki célul. A zenei felvételek szakmai irányítását Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László végezte. Ekkor már a 600-1200 Hz közötti szűk frekvenciatartományt áteresztő felvevőt, a fonográftól örökölt gramofontölcsért 100-tól 5000 Hz-ig terjedő elektroakusztikus mikrofonokkal helyettesítették. Így a hangszeres zenekari felvételek esetében is áttetszőbb hangkép alakult ki.

    Az akciót tudományos szempontok vezették, ám a gramofon használata a megbízhatóbb archiválási módszerek mellett a sokszorosítás lehetőségét is magában foglalta, ami lehetővé tette a gyűjtött anyag kereskedelmi forgalmazását. Kilenc év alatt 125 lemez készült; ezek közül 107 került kereskedelmi forgalomba. Az így létrejött lemezgyűjtemény Pátria-sorozat néven vált ismertté a szakmai köztudatban. Tekintve, hogy az akkor használt, percenként 78 fordulatos hanglemezre mindössze három-négy percnyi zene fért rá, az anyag, bár jelentősége kétségtelenül igen nagy, a magyar népzene gazdagságához mérten nem tudta elérni a kitűzött célt: a magyar népzene egészének dokumentálását. A háború után készült ugyan még mintegy száz hanglemez, részben már magnetofonfelvételek archív másolataként, de ezek már nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

    A teljes (korábban kiadott és ki nem adott) anyag 2001-ben három CD-ROM-on kiadásra került a Fonó Records gondozásában, Sebő Ferenc szerkesztésével.

    Mikrobarázdás hanglemezek

    1948-ban jelent meg a mikrobarázdás technika, amely húsz percre növelte a lemezek oldalankénti játékidejét. A Pátria-felvételeket folytató, háború utáni sorozat utolsó, közel száz darabja már ilyen lemezre készült. Sztanó Pál, a magyar népzenei hangarchiválás első jeles szakembere javasolta a korábbi fonográfos, sőt normálbarázdás gramofonlemezek, valamint az 1950-es évektől készülő magnetofonfelvételek archiválását, mikrobarázdás lemezmatricákra való mentését, a hosszú távú megőrzés érdekében. A népzenei gyűjtemény mikrobarázdás hanglemezállománya részben az ilyen szándékkal elkezdett archiválás nyomán keletkezett. Ezt azonban a technológia költséges volta miatt nem lehetett következetesen véghezvinni. Ehhez a tárhoz még 394 darab műsoros hanglemez tartozik, amely a világ minden kontinenséről származó, részben eredeti, részben (kisebb-nagyobb mértékben) feldolgozott népzenét tartalmaz.

    Kriza Ildikó magnetofonfelvételt készít egy idős asszonnyal. Fotó: Franciscy József, Nagybaracska, 1963, fekete-fehér negatív, Néprajzi Múzeum; F 181308
    Kriza Ildikó magnetofonfelvételt készít egy idős asszonnyal. Fotó: Franciscy József, Nagybaracska, 1963, fekete-fehér negatív, Néprajzi Múzeum; F 181308

    Magnetofonszalagok

    Az 1950-es évek elejétől a magnetofon nem a lemezfelvételeket, hanem a fonográfos munkát kezdte háttérbe szorítani. A Néprajzi Múzeum hanglemezre archivált felvételeit 1952-től nem helyszíni vágással, hanem előzetes magnetofonfelvételekről készítette. Így alakult ki fokozatosan a Népzenei Osztály hangszalaggyűjteménye. A Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályán 1960-ban már 55 hangszalagnyi új gyűjtés volt, illetve a fonográfhengerek anyagának szalagra való átjátszását is megkezdték, ami a hengerek további lejátszástól való kímélése és az anyag könnyebb kezelhetősége szempontjából volt fontos. 1963-ban a Lajtha-csoport magnetofonos gyűjtései is a múzeum állományába kerültek. A gyűjtemény további gyarapodása már lassuló ütemben történt, hiszen az időközben megalakult MTA Népzenekutató Csoport részben a korábbi múzeumi és más közművelődési intézmények anyagainak átmásolásával, az önkéntes gyűjtők anyagainak folyamatos megszerzésével kialakította a magyar népzene központi gyűjteményét.

    A Néprajzi Múzeum kazettagyűjteménye részben a professzionális hangfelvevő felszerelés hiánya miatt, részben az Etnológiai Archívum amatőr gyűjtők számára kiírt pályázatokra beküldött hangzó mellékletanyagából alakult ki, illetve kis részben kiadott népzenei műsoros kazettákat is tartalmaz.

    Zenei videofelvételek

    Az Országos Kiemelésű Társadalomtudományi Kutatások Közalapítvány pályázati támogatásából Pávai István gyűjtéseinek egy 188 órányi töredéke került be 1998-ban a Néprajzi Múzeum népzenei gyűjteményébe, amely erdélyi és moldvai falusi hangszeres együttesek zenei anyagát és a hagyományos működésükkel kapcsolatos interjúkat tartalmazza hifi sztereó hangsávú videokazettán, ami lehetővé teszi a hangszertechnika, illetve az adatközlők egymás közötti vizuális kommunikációjának, a zenélés, a zenész-táncos viszony proxemikájának tanulmányozását.

    CD-lemezek, digitális másolatok

    A digitális gyűjtemény nem csupán hangfelvételeket tartalmaz, hanem az új technika lehetőségei szerint bármely hagyományos hordozón őrzött anyag multimédiás digitális másolatát, illetve eleve ilyen hordozón keletkezett anyagot. A digitalizált gyűjteményrészek jelenleg CD-re írt formában kerülnek tárolásra.

    A népzenei gyűjteményben igen kevés a közreadott eredeti népzenét tartalmazó CD-lemez. Ezek közül a Néprajzi Múzeum saját kiadványaként született meg a Demény Piroska Aranyosszék népzenéje című kötetéhez Pávai István által szerkesztett CD-melléklet. A CD-gyűjtemény kialakítása a korábban használt hordozókon őrzött anyag digitális archiválásának szándékával kezdődött el. Eddig elkészült a Pátria-anyag összes hangzó technikai variánsának a vonatkozó kottás támlapokkal együtt való digitalizálása, és 2001-ben befejeződik a teljes fonográfos hangzó anyag CD-re írása. Elkezdődött ugyanakkor a fonográffelvételek támlapjainak szkennelése, továbbá a zenei iratgyűjtemény digitalizálása.

    Támlapok

    A támlap elnevezés Vikár Béla ötlete, s azt jelzi, hogy a hengerről lejátszható dal grafikai képét rögzítő kottalapot egy kartonra ragasztották föl. Mint zenei információhordozó a támlap rendszerint egyetlen dallam lejegyzését tartalmazza. Különösen a kutatási folyamat rekonstruálása szempontjából fontos a támlapok leltári rendben való őrzése is. Az anyag a klasszikusnak számító fonográffelvételek és gramofonlemezek esetében ilyenképpen csak a Néprajzi Múzeum támlapgyűjteményében követhető, legalábbis részben; az MTA Zenetudományi Intézetben található támlapmásolatokat a megfelelő zenei rendek kategóriái szerint tárolják.

    A legrégibb támlapok több mint százévesek; a rajtuk található többszínű feljegyzések fontos kutatástörténeti emlékeket őriznek.

    A Néprajzi Múzeum támlapgyűjteményének összetételét, a hagyományosan használt jelzetekkel az alábbi táblázat mutatja be (a csillaggal jelzett hozzávetőleges érték):

    Támlapok Időköz Darab
    MH (múzeumi fonográfhenger) 1897-1949* 13.653*
    F (fonogram = gramofon-felvétel) 1937-1963 1.910*
    NI (a Népművelési Intézettől a Néprajzi Múzeumba áthelyezett anyag) 1951-1957 10.850
    NO (Népzene Osztály) 1986-1993 1.140
    MSz (múzeumi szöveg = helyszíni, hangzó párhuzammal
    nem rendelkező lejegyzés)
    1905-1963 7.732
    Összesen 1897-1993* 35.285*

    On-line adatbázisunkban megtalálható az első 1000 fonográfhenger adata és lejegyzése, valamint meghallgathatók a hozzájuk tartózó felvételek, illetve elérhetőek Bartók Béla magyar anyagának felvételei, kottás lejegyzései is.

     

    A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Pálóczy Krisztina

     

    Folytatás