•  

    Kéziratgyűjtemény

    Az Etnológiai Archívum egyik legnagyobb és legjelentősebb gyűjteménye a kézirattár. Felhalmozott anyaga tükrözi a múzeum és a néprajztudomány egészének változó érdeklődését, törekvéseit, kifejez sokféle kutatói magatartást és szemléletmódot, legfőképpen pedig őrzi az itt élő népek tudás- és ismeretanyagát.

    A gyűjtemény jelenlegi állománya 28 017 leltározott tételt tartalmaz. A gyűjtemény megkülönböztető jelzete, illetve betűjele: EA (etnológiai adat). A kéziratos források minden további leírása, feldolgozása, felhasználása, publikálása esetén hivatkozásként az EA jelzetet és a leltári számot kell megadni.

    A kézirattár feladatát és gyűjtőkörét, működési elveit 1939-ben, az Etnológiai Archívum megalapításakor alakították ki és határozták meg, s ezek tulajdonképpen máig érvényesek. A kézirattár gyűjtőtevékenysége a kezdetektől fogva kiterjedt mind a magyar, mind az európai és az Európán kívüli területek anyagára. Mint szakadattár folyamatosan gyűjti a Néprajzi Múzeum munkatársainak helyszíni adatgyűjtéseit, továbbá minden – az intézmény anyagi támogatásával végzett – néprajzi gyűjtés egy példányát, elhunyt és élő néprajzkutatóink néprajzi érdekű helyszíni gyűjtéseinek vagy levéltári jegyzeteinek, kéziratainak eredetijét vagy másolatait. Megszerzi a néprajztudomány és muzeológia hazai és külföldi kéziratos dokumentumait (eredeti nyelven és fordításban), kéziratos néprajzi cikkeket, tanulmányokat, előadásszövegeket, tervezeteket, javaslatokat, lényeges tudománytörténeti dokumentumokat, megszűnő intézmények néprajzi dokumentumait, magánszemélyek néprajzi szempontból fontos gyűjteményeit, hagyatékát vagy azok részeit. Végül gyűjti a társadalmi gyűjtőhálózat, a néprajzi szakkörök tagjai által szolgáltatott adatokat; néprajzi pályamunkákat; a paraszti írásbeliség emlékeit, népi eredetű feljegyzéseket, tekintet nélkül korukra.

    Finn halászati eszközök. In Jankó János: Vegyes néprajzi gyűjtés. 19. század vége, Torockó, kézirat, Néprajzi Múzeum; EA 83/J 41.o.
    Finn halászati eszközök. In Jankó János: Vegyes néprajzi gyűjtés. 19. század vége, Torockó, kézirat, Néprajzi Múzeum; EA 83/J 41.o.

    A gyűjtemény jelenlegi állományában a tudományos gyűjtőhálózatnak köszönhető körülbelül kilencezer tétel. Régi kéziratos néprajzi gyűjtemények, hagyatékok anyaga, az időközben megszűnt vagy átszervezett társintézmények néprajzi vonatkozású gyűjteményei körülbelül hétezer tétellel gyarapították a kézirattárat. Végül a társadalmi gyűjtőhálózat munkálkodásának eredménye több mint 12 000 dolgozat.

    A források tetemes része a 20. század első feléből való, és erről az időszakról is szól. A kéziratok gyűjtési ideje az elmúlt száz év, ám a kéziratok keletkezési és az adatok vonatkozási ideje ennél szélesebb tartományt fog át, a 18. századtól napjainkig terjed.

    A teljes gyűjtemény negyven százalékát a népszokás, néphit, népköltészet tárgykörében keletkezett kéziratok teszik ki. A gazdálkodás-földművelés, állattartás, mesterségek és település-építkezés harminc százalék; a további 27 témára marad harminc százalék. A jelzett tematikai egyenetlenségek, hiányok ellenére a kézirattár az ország legnagyobb és leggazdagabb néprajzi forrásgyűjteménye. Az itt tárolt kulturális információ a néprajz szinte minden tárgyköréhez szolgáltat információkat, emellett a társtudományok számára is sokféle kutatási lehetőséget kínál. A gyűjtemény tartalmi sokrétűsége mellett formai szempontból is rendkívül változatos. A források közt vannak adatközlések és különböző mélységű, színvonalú feldolgozások, tanulmányok, előadások, történeti dokumentumok stb. Sokrétű az anyag műfaji szempontból is. (Például a kéziratos történeti források műfaji és tartalmi szempontból tovább bontható egységei: törvények, céhszabályok, hegyközségi artikulusok, földkönyvek, falukönyvek, jegyzőkönyvek, inventáriumok, árverési jegyzőkönyvek, végrendeletek, móringlevelek, szerződések stb.; a paraszti írásbeliség gyűjtőnéven említett csoportban levél, önéletírás, napló, gazdasági és családi események feljegyzései, háztartási naplók, receptkönyvek, szerződések, szertartáskönyvek, énekeskönyvek halottas, egyházi, világi énekekkel, emlékkönyvek, vegyes tartalmú kolligátumok stb. találhatók).

    Álun jabim legény oa-balan fejdísszel. In Bíró Lajos: Kutatóutak során készített helyszíni felvételekkel kapcsolatos jegyzetek. 1896-1902, Új-Guinea, kézirat, Néprajzi Múzeum; EA 4718/A 65.o.
    Álun jabim legény oa-balan fejdísszel. In Bíró Lajos: Kutatóutak során készített helyszíni felvételekkel kapcsolatos jegyzetek. 1896-1902, Új-Guinea, kézirat, Néprajzi Múzeum; EA 4718/A 65.o.

    A gyűjtemény anyaga csaknem naprakész katalógusokkal áll a kutatók rendelkezésére. A használat rendjét múzeumi szabályzatok határozzák meg. A kéziratos források felhasználásának kezdettől fogva vannak szerzői jogokat, múzeumi és tudományos érdekeket védő korlátai.

    A gyűjtemény nyomtatott katalógusa a 13 090-es leltári számig ismerteti a kéziratok címjegyzékét, szerzői és földrajzi mutatóit. Cédulakatalógusában található szerzői mutató az EA 27 300-as leltári számig, a földrajzi mutató az EA 27 300-as leltári számig, a szakmutató az EA 20 727-es leltári számig nyújt útbaigazítást. A szerzői mutató cédulái a kézirat leltári számát, a gyűjtő/szerző/ajándékozó nevét, a kézirat címét és terjedelmét, a gyűjtés helyét és idejét, a bekerülés módját tartalmazzák. A magyar anyagról az 1913-as helységnévtár adatai alapján készült földrajzi katalógus tájékoztat. A gyűjtemény etnológiai tárgyú forrásait pedig földrészek és országok szerinti bontásban mutatja be a földrajzi katalógus. A gyűjtemény leltározott állományának tartalmi összetételét a szakkatalógus mutatja. A szakkatalógus alapja az a kezdettől fogva alkalmazott egységes címszórendszer, amely szerint szakcsoportba rendezik a múzeum minden gyűjteményének anyagát.

    Fő címszavai a következők:

    1. gyűjtögetés

    2. halászat

    3. vadászat

    4. madarászat

    5. méhészet

    6. állattartás, pásztorkodás

    7. földművelés

    8. közlekedés, teherhordás, híradás

    9. kereskedelem

    10. település, építkezés

    11. házberendezés, bútorzat

    12. táplálkozás, konyha

    13. kerámia

    14. viselet, textil

    15. mesterségek, művészkedés

    16. harc, katonáskodás

    17. társadalom

    18. népi jog, közigazgatás

    19. az emberi élet szokásai

    20. antropológia, orvoslás

    21. néphit és tudás

    22. vallásos élet

    23. zene

    24. tánc

    25. játék és szórakozás

    26. népköltés

    27. népi írás, olvasás, népművelés

    28. népnyelv

    29. múzeumok, kiállítások

    30. néprajztörténet (adatközlők, gyűjtők)

    31. társtudományok

    32. nemzetiségek

    33. egyéb.

     

    A gyűjtemény muzeológusai: Árva Judit, Dr. Granasztói Péter, Vörös Gabriella

    Folytatás
  •  

    Dokumentációs gyűjtemény

    Mindazok az írott és nyomtatott dokumentumok tartoznak ebbe a gyűjteménybe, amelyek a Néprajzi Múzeum hivatali és tudományos-ismeretterjesztő munkája során keletkeztek, de szorosan nem sorolhatók be a történeti-néprajzi leíró jellegű kéziratok közé. Elsősorban tudománytörténeti forrásként használható.

    Legfontosabb gyűjteménycsoportja az NMI (Néprajzi Múzeum Irattára), amely 1874-től 1980-ig iktatókönyvek és mutatókönyvek segítségével (1874-1950 között cédulamutató is rendelkezésre áll) kutatható. Az irattári forrásokhoz tartozik a gazdasági hivatal (1950-1989), a könyvtár (1930-1966), az adattár (1953-1980) és a Magyar Osztály (é. n.) irattári anyaga is. Ehhez a gyűjteményhez tartozik minden olyan dokumentáció is, amely a múzeum működésével (kiállítások, rendezvények, konferenciák, kiadványok, személyek stb.) kapcsolatos, de nem a hivatali iktatás során keletkezett.

    Nem a múzeum hivatali működésével kapcsolatos dokumentumegyüttes a statisztikai gyűjtemény, amely a Magyar Szociográfiai Intézetből került megszűnésekor (1949) a Néprajzi Múzeumba, és az 1925. évi közigazgatási tájékoztató lapokat, az 1948. évi községlapokat tartalmazza, valamint az 1948. évi községi telepítési kérdőívek egy töredékét. A Belügyminisztérium rendeletére készült felmérőlapok a helységek gazdasági, kulturális, egészségügyi stb. állapotára fontos források. Az iratanyag kutatásához földrajzi mutatók állnak rendelkezésre.

    Nagy mennyiségű sajtógyűjtemény halmozódott föl múzeumi, művelődéstörténeti, néprajzi témakörben, amelynek feldolgozása folyamatosan történik. Egyelőre kronológiai rend alapján darabonkénti átnézéssel kutatható. A dokumentációs anyag kutatásához jelenleg készül egy útmutató, amelynek segítségével eligazodhat a kutató a sokféle forráscsoportban. Annak elkészültéig jól használható A Néprajzi Múzeum gyűjteményei című kötetben az idevonatkozó gyűjteményleírás vagy a gyűjteménykezelővel való személyes konzultáció.

     

    A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Granasztói Péter

    Folytatás
  •  

    Inventáriumgyűjtemény

    A Néprajzi Múzeum inventáriumgyűjteményét a Magyar Tudományos Akadémia 1978-as VIII. a Történelmi és kulturális emlékeink és hagyományaink komplex kutatása című tudományos főiránya hívta életre. A kutatás célja a mezővárosi és falusi népesség anyagi kultúrája írásos forrásainak (inventáriumok) összegyűjtése és elemzése volt. A kutatás tudománytörténeti előzményei a történettudományban bekövetkezett szemléletváltozással is összefüggésbe hozhatók.

    Előtérbe került az emberek mindennapi életének tanulmányozása s vele a tömeges, statisztikailag leírható jelenségek vizsgálata. Az inventáriumok gyűjtési koncepciója és gyakorlata levéltárosok, illetve történészek bevonásával és véleményük kikérésével alakult ki. A források másolatainak gyűjtése a következő iratokra terjedt ki:

    • a hagyatéki ügyek iratanyaga, tehát a vagyont lajstromszerűen felsoroló hagyatéki leltárak, valamint az ezekhez kapcsolódó és értelmezésükhöz szükséges iratok (hagyatéki összeírás, hagyatéki becsű, hagyatéki árverés, végrendelet, osztálylevél, móringlevél, házassági szerződés, parafernumok);
    •  a hagyatéki eljáráson kívül keletkezett lajstromos vagyonfelvételek és kapcsolódó iratanyaguk (csődeljárások iratai, vagyonbecsű, vagyonárverés, vagyonjogi peres iratok); valamint
    •  a kárbecsűk.

     

    A gyűjtemény közel fele a Dunántúlról és ott is jól körülhatárolható területről származik. Ezek a nagy arisztokrata családok nyugat-dunántúli uradalmai voltak, valamint olyan feldolgozási helyek, mint Keszthely és vidéke, Veszprém, illetve Tata (összesen 4297 darab). A kutatás másik tengelyének, az alföldi mezővárosnak a súlyát egyértelműen jelzi a gyűjteményben található 5123 inventárium. Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Makó esetében a gyűjtés teljes, kisebb időszakra terjednek Decs, Gyoma, Mezőberény inventáriumai; jelentős a debreceni válogatott inventáriumgyűjtés is.

    Az inventáriumok időbeli eloszlását egyértelműen meghatározza a kiinduló gyűjtési koncepció, vagyis a gyűjteménybe elsősorban 1850 előtti iratok kerültek. Nagyobb számban a 18. század második felétől szaporodnak meg a hagyatéki leltárak. A 19. században fokozatosan növekszik a leltárak gyakorisága, és javul minőségük. A gyűjteményben az 1850 utáni időszakból származó jóval kevesebb inventárium a kiemelt kutatási pontokhoz kapcsolódik: Cegléd, Kecskemét, Makó. Az 1850 utáni időszak iratanyagának másolatban való begyűjtése azért került elvetésre, mert ez a levéltárakban könnyen hozzáférhetően, külön kezelve található.

    Az anyag tudományos feldolgozása kezdettől fogva párhuzamosan haladt a gyűjtéssel. Már a kiinduló koncepció megfogalmazta, hogy a feldolgozást számítógépes adatrögzítés és többváltozós elemzési módszerek alkalmazásával kell elvégezni.

    A gyűjteményi munkát kezdettől fogva a számítógépes nyilvántartásra és feldolgozásra alapozták. A beleltározott 10 633 inventáriumról egy, a gyűjtemény sajátosságait figyelembe vevő, több szempontú keresést lehetővé tevő számítógépes nyilvántartás is készült. A szokásos keresési szempontokon túl (származási hely, keletkezés ideje) a személyi adatok (foglalkozás, jogállás) is bekerültek az adatbázisba.

     

    A gyűjtemény muzeológusai: Árva Judit, Dr. Granasztói Péter

    Folytatás