•  

    Kerámiagyűjtemény

    A kerámiagyűjtemény a Néprajzi Múzeum egyik legnagyobb tárgyszámú kollekciója, az itt található tárgyak száma közelít a huszonnyolcezerhez. Nemcsak a fazekasság, a népi kerámia emlékanyaga található meg benne, hanem minden szilikátalapú műtárgy, amely az egykori történeti Magyarországon készült vagy ott volt használatban.

    A fazekasmunkák mellett tehát a kályhacsempe (2150 tétel), a gyári keménycserép és a porcelán (1233 tétel), az ónmázas fajansz (megközelítőleg 1600 tétel), a sómázas kőedény (mintegy kéttucatnyi) és a üvegtárgyak (közel 500 darab) egyaránt. Ezen kívül a kerámiagyűjtemény őrzi jelenleg a türelemüvegeket is (34 darab). A gyűjteményben legnagyobb számban természetesen a fazekasmunkák fordulnak elő.

    A kerámiagyűjtemény alapját a Néprajzi Múzeum első igazgatója, Xántus János (és Rómer Flóris) gyűjtései képezték, amelyeket az 1873-as bécsi kiállításon mutattak be. A korai néprajzi kiállítások betetőzése a milleniumi kiállítás néprajzi faluja volt, amelynek anyaga - nagyobbrészt és utólag - szintén a Néprajzi Múzeumba került.

    A 20. század elején fedezte fel a kutatás az Alföld fazekasközpontjait is, addig ugyanis elsősorban a Dunántúlon, a Felföldön és Erdélyben folyt komoly tudományos vizsgálódás, így azok fazekassága, edénykultúrája sokkal ismertebb volt az alföldinél. A második világháború után a korábbinál is intenzívebb gyűjtőmunka kezdődött, az éves gyarapodás ebben az időszakban mindig több százra rúgott. A gyűjtésben elévülhetetlen érdemeket szerzett a nemzetközi hírű néprajztudós és kerámiakutató, Kresz Mária, aki a gyűjtemény vezetője volt közel negyven éven át. A gyűjtemény raktári rendjét az 1960-as évek során Kresz Mária alakította ki, a népi cserépedényekre Igaz Máriával együtt kidolgozott szakterminológia alapján. Ennek értelmében az egyes műtárgyakat formák és méretek szerint tárolják, s ezen belül a készítőhelyek szerinti osztályozás érvényesül. Erre az időszakra tehető a kerámiagyűjteményben a készítőhelyek szerinti rendszerezés elkezdése is, az egyes fazekas központokat egyre nagyobb mértékben fedezte és dolgozta fel a kutatás, nem utolsósorban Domanovszky Györgynek, Kresz Máriának és István Erzsébetnek köszönhetően.

    A gyűjtemény elsősorban használatból közvetlenül a múzeumba kerülő tárgyakból áll, de már kezdetben is vásároltak piacokon és fazekas műhelyekben is alkotásokat, és mindvégig jelen volt a műgyűjtőktől való vásárlás is a gyarapítás lehetőségei között. A jelenkutatás egyrészt a népművészet kézműves hagyományainak feldolgozása, a népi iparművészet alkotásainak gyűjtése révén kap szerepet a gyűjteményben, másrészt a használatban a régi tárgyak helyébe lépő újak révén.
     

    A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Vida Gabriella


    Feldolgozások:

    • Domanovszky György: Magyar népi kerámia. (Magyar Népművészet, 1.) Budapest, Corvina, 1968.
    • Kresz Mária: A Néprajzi Múzeum Kerámiagyűjteménye. A kutatás és gyűjtés története, 1872-1972. Néprajzi Értesítő LIX. 1977. 17-89.
    • István Erzsébet: Magyar népi kerámiák. Budapest, Néprajzi Múzeum, 1987.
    • Csupor István: Kerámiagyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2000. 261-298.
    • Csupor István: Céhes kerámiák / Guild pottery. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 16. Budapest, Néprajzi Múzeum 2010


    Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!

    Folytatás
  •  

    Bútor- és világítóeszköz-gyűjtemény

    A gyűjteményben elsősorban a történelmi Magyarország területéről főként magyar, valamint a hazánkban élő nemzetiségek (német, szerb, szlovák, vend, stb.) köréből származó bútorok, világítóeszközök találhatók. Ide tartoznak továbbá a lakberendezés, a lakásdíszítés tárgyai (órák, tükrök, pipatartók, családi és emlékképek), az alkalmi gyermekbútorok (bölcsők, járókák, állókák), valamint a hétköznapi élet (tisztálkodás, mosás, fűtés) használati tárgyai, kellékei.



    A bútorgyűjteményt a 19. századi ipari, mezőgazdasági és egyéb kiállításokra begyűjtött anyag, elsősorban Jankó János millenniumi házberendezései (450 tárgy) és Xántus János 1873-as bécsi és 1885-ös országos kiállításra gyűjtött tárgyai alapozták meg (33 tárgy). E bútorok többnyire a múzeum megrendelésére készültek és nagyrészt a korabeli (19. század végi), élő falusi háziipart, kisipart voltak hivatva dokumentálni. Herman Ottó ősfoglalkozásokat feltáró gyűjtésének eredményeként archaikus jellegű világítóeszközök, főleg fáklyatartók kerültek a gyűjteménybe. Ez a különleges tárgycsoport napjainkban már közel 400 tárgyat számlál.

    A két világháború közötti időszakban a paraszti díszbútorok mellett egyre több egyszerű használati darabbal gyarapodott a gyűjtemény. Fél Edit 1939-es martosi gyűjtésével egy teljes szobabelső-együttes került a múzeum birtokába.

    1947-től K Csilléry Klára irányításával indult meg a gyarapítás tervszerűvé tétele annak érdekében, hogy a későbbi kiállítások a gyűjtemény anyagára támaszkodva hiteles képet tudjanak nyújtani a magyar bútorművességről. Csilléry Klára a legjelentősebb, stílusindító készítő központok dokumentálásánál különös hangsúlyt fektetett a helyi stílusok alakulástörténetére. A Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Komáromból begyűjtött tárgysorozatok a 18. század második felétől a 19. század végéig illusztrálják a stílusváltozásokat. A nagy asztalos központok szerteáramló hatását dokumentálják a kisebb 19. századi műhelyekből, pl. Derecskéről, Faddról, Kalocsáról gyűjtött bútorok. A gyűjteményben a festett bútorok mellett a történeti átalakulást szemléltető tárgysorozatok találhatók a Balaton-felvidék jellegzetes intarziás bútoraiból, a dunántúli faragott támlájú székekből, az áttört díszítésű palóc bútorokból és az ország különböző vidékeiről származó ácsolt ládákból, amelyek közül a legkorábbiak a 14?16. századból származó erdélyi templomi ládák.

    A társadalmi különbségeket és a kultúra változását szemléltető enteriőrök közül kiemelkedik a bodonyi, tiszaigari, faddi, dunapataji, szakmári, hartai, vértesacsai, hódmezővásárhelyi, sárközi anyag. Az utóbbi évtizedek gyűjtései a vidéki és városi köznépi lakáskultúra 20. századi változásait szemléltetik (pl. Mezőkövesd, Uszód, Sárpilis, Dunabogdány). A gyári Thonet székek és a kárpitozott ülőgarnitúrák mellett a legújabb tárgyak a modern műanyagbútorok és lakáskiegészítők megjelenéséből nyújtanak ízelítőt.

    A gyűjtemény ma mintegy 5500 darabból áll, amely a Néprajzi Múzeum törökbálinti műtárgyraktárában található tárgycsoportok szerint rendezve.

    A gyűjtemény muzeológusa: Kiss Margit

    Feldolgozások:

    • Márkus Mihály: A magyar népi világítás. Néprajzi Értesítő 1940.
    • Fejér Gábor - Roboz László: Székképek. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 3. Budapest, Néprajzi Múzeum, 1999.
    • Fejér Gábor: Bútor- és világítóeszköz-gyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2000. 167-190.
    • K. Csilléry Klára: Az ácsolt láda. Összegyűjtött tanulmányok. Szerkesztette Kiss Margit Series Historica Ethnographiae 13. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2007.
    • Szojka Emese: A sárközi bútor/The Sárköz Furniture. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 10. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2005.
    • Kiss Margit: Virágozódott... ANNO. Az Umlingok Kalotaszegen. Kiállítási katalógus. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2008.


    Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!

     

    Folytatás
  •  

    Kosárgyűjtemény

    Sajátos állagvédelmi szempontokat követve vált 1961-ben önállóan kezelt egységgé a több mint ezer darabos kosárgyűjtemény, amelynek különböző növényi nyersanyagokból készített darabjait csak speciális körülmények között lehet megóvni a pusztulástól.


    Egy Xántus János által 1892-ben Borszéken vásárolt gyékényszatyor a gyűjtemény legelső tárgya. A következő két évtizedben Herman Ottó, Jankó János, Bátky Zsigmond és Sztripszky Hiador gyűjtései nyomán alakult ki máig meghatározó, jellegzetes szerkezete és a tárgytípusok köre. A kutatók többnyire saját koruk, esetleg a megelőző néhány évtized használatból éppen kiszorult kosarait hozták be a múzeumba: a 19. század vége és a századforduló paraszti háztartásainak egyszerű tárgyait. Jelentős gyarapodást és néhány különleges darabot is köszönhetünk a millenniumi kiállításnak illetve az Iparművészeti Múzeumból történt átadásnak. A két világháború közötti időszakban, majd az 1950-es, 1960-as években is elsősorban a terepen való gyűjtés révén gyarapodott a kollekció. Az anyag tudományos értékelése, feldolgozása szempontjából rendkívül jelentős volt Csalog Zsoltnak a Néprajzi Múzeumban töltött pár éve. Az 1960-1990-ig terjedő időszakban Morvay Judit és Molnár Mária munkássága a gyűjteményt egyaránt sok tárggyal és a használatukra vonatkozó értékes adatokkal gazdagította.

    A kollekció térbeli reprezentációja rendkívül egyenetlen, a kosarak többsége Vas, Zala, Szabolcs-Szatmár, Heves, Borsod és Csongrád megyéből származik. A történeti Magyarország területét elsősorban az egykori Máramaros vármegyéből származó, jellegzetes egység, a fahasítékból font bogyó- és gombaszedő kosarak képviselik.

    A gyűjtemény tárgyai funkció szempontjából azonban rendkívül sokrétűek: az állattenyésztéshez kötődő abrakolók, csirkeborítók, tyúkültetők, a termények szedésére, mérésére és szállítására alkalmas különféle kosarak és vékák, gabona, liszt, kenyér, húsfélék, hüvelyesek, tojás, dohány tárolására alkalmas tárolókosarak, a szállítást segítő hátikosarak, a konzerválóeljárások eszközei ? az aszaló- és szárítókosarak. Nagy számban találhatók a gyűjteményben a kenyértészta kelesztésére szolgáló szakajtók. Önálló egységet képviselnek a különféle, gyékényből, vesszőből és csuhéból készült szatyrok és kézitáskák. A lakáskultúra ide tartozó fonott tárgyai az evőeszköztartók, edényalátétek, lábtörlők, falvédők, fésűtartók. A kollekció néhány különleges tárggyal is rendelkezik, ilyen az "ökörkalap", az állatok nyakát csapadékos időben a feltöréstől védő eszköz vagy a gyékénycsizma, amely nagy hidegben védte gazdáját a fagytól.

    A kosárgyűjteménynek több mint a fele gyékényből és szalmából spiráltechnikával készült, több mint harmada vesszőfonat, és csak töredékét képviselik a nádból, kéregből, gyökérből és kukoricacsuhéból font készségek. Különleges csoportot képeznek az újabb keletű, fémből és műanyagból készített tárgyak.
     

    A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Szarvas Zsuzsa

    Feldolgozások:

    • Csalog Zsolt: A kosárfonás un. spirál-technikája a magyar nyelvterületen. Néprajzi Értesítő 45. 1963. 5-34.
    • Morvay Judit - Molnár Mária: Tárgygyűjtés Szatmárban. Néprajzi Értesítő 48. 1966. 255-307.
    • Molnár Mária: Kosárgyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2000. 317-324.


    Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!

    Folytatás
  •  

    Táplálkozásgyűjtemény

    Ebben a gyűjteményi egységben a különböző élelmiszerek tárolásának, feldolgozásának és tartósításának, valamint az asztali terítéknek azon darabjai találhatók, amelyek anyaguk szerint más gyűjteménybe (textil, kerámia) nem sorolhatók.

    Elsősorban funkcionális adottságaik miatt kerültek ide tárgyak, ugyanakkor az egyes tárgycsoportok egymástól való elhatárolása sem egyértelmű, ezért számos táplálkozással kapcsolatos tárgy található más gyűjteményekben is A néprajzi tárgygyűjtés korai korszakában nem különült el világosan a "néprajzi tárgy" fogalma. Ezért természetes módon kerültek néprajzi gyűjteményekbe olyan tárgyak, amelyek nem a szorosan vett "népi kultúra" - értsd: paraszti kultúra - témájába tartoznak, hanem szélesebb értelemben általában a tradicionális műveltséget jellemzik. Ennek köszönhető, hogy ez a gyűjtemény számos szokatlan darabbal rendelkezik. Az első gyűjtők - a fent említett megszorítással - minden olyan tárgyat ebbe a csoportba soroltak, amelyet kapcsolatba lehetett hozni a magyar nyelvterület vallási, etnikai és társadalmi csoportjainak hagyományos táplálkozáskultúrájával.

    A táplálkozás témakörébe tartozó tárgyak már Xántus János 1872-es, a bécsi világkiállításra szánt gyűjtésében is megjelentek ("pecsenyesütő bujdosó", köpülő, sótartó, zsírosbödön), a 19. század végétől pedig a "konyhafelszerelés" osztályozási egységként bukkant fel. A millenniumi kiállítás anyagába táplálkozási tárgyak is tartoztak, sokáig elsősorban a tűzhely szerszámai és eszközkészlete került ebbe a gyűjteménybe. 1905-ben 313 konyhaeszközzel lett gazdagabb a gyűjtemény, de ezek nagy része mára már más gyűjteményekben található. Az 1920-as években az eredetileg hadicélokra készült fémtárgyak - például ónedények - bukkantak fel a gyűjteményben. Az 1940-es években a besztercenaszódi román gimnázium ajándéka révén gyarapodott jelentős mértékben a kollekció. Az 1950-60-as években, elsősorban Morvay Judit munkásságának köszönhetően gyarapodott jelentősen és jól adatoltan a gyűjtemény. Jelentős tárgyegyüttest eredményezett az 1980-as években Szuhay Péter besenyőtelki és Molnár Mária mezőkövesdi gyűjtése, az 1990-es években pedig Molnár Mária Bazsiról hozott be a modernizálódó paraszti háztartást reprezentáló mintegy 500 darabos kollekciót. Ezt követően a gyűjtemény leginkább véletlenszerűen bekerült tárgyakkal gyarapodott.

    A gyűjteményi egységbe mintegy 6300 tárgy tartozik, melyek a történeti Magyarország valamennyi vidékét többé-kevésbé reprezentálják. A hazai muzeológia meghatározó egyénisége, Bátky Zsigmond a táplálkozás tárgyainak rendszerét az építkezésből vezette le oly módon, hogy a tűzhely szerepét tekintette kiindulópontnak. Ennek köszönhető, hogy a gyűjtemény gerincét az archaikus főzési eljárások tárgyai alkotják. Így megtalálhatók itt a főzés és sütés eszközein kívül a tűzszerszámok is, akár olyan különlegességek, mint az óraszerkezet működtette nyársforgatók. A későbbi tudományos korszakok szemléletében a funkció szerint rendezett tárgyak legfontosabb csoportjai, az ételkészítés, -tárolás és -fogyasztás kategóriái kerültek előtérbe. Anyaguk szerint fém- és faeszközöket találunk itt, az egészen egyszerű fakészségektől a fejlett fémipart feltételező, a teríték részét képező, ónból készült kupákig, tányérokig. Az utóbbi gyarapodások során megjelentek a zománcozott gyáripari termékek és a műanyag tárgyak is. A gondosan adatolt tárgycsoportok esetében múltunk konyhaeszközei sokat elárulnak eleink életformájáról.

    A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Szarvas Zsuzsa

    Feldolgozások:

    • Hoffmann Tamás - Molnár Mária: Paraszti konyha (Táplálkozási kultúránk hagyományai). Néprajzi Múzeum, Budapest, 1982.
    • Molnár Mária: Funkcionális és nem funkcionális tárgyrendszerek. Mobilitás és stabilitás. Bazsi példa. Néprajzi Értesítő 76. Budapest, 1994. 97-110.
    • Rékai Miklós: Táplálkozásgyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2000. 299-316.
    • Csupor István - Rékai Miklós: A vajköpülő / The Butter Churn. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai 8. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2003.


    Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!

    Folytatás