„Édes Fiam! édes Fiam! ki adgya nékem, hogy én hallak meg éretted.”

A kandallók párkányaira helyezett, üvegpalackokba zárt tárgyak vagy jelenetek makettjei, melyeket összefoglaló néven türelemüvegnek nevezünk, kedvelt dísztárgyak voltak Európa-szerte. A tárgytípusról a legkorábbi elszórt adataink a 17. századból valók. Ez az a korszak, amikor a hutaüveg palackok nagyobb mennyiségben, kellően olcsó áron elérhetők voltak ahhoz, hogy akár kidobandóvá, feleslegessé váljanak, és a szegényebbek számára időtöltő, önszórakoztató elfoglaltság tárgyai legyenek.

Jellegüknél fogva nem lehetnek tömegtermelés, sorozatgyártás végtermékei, így a legkisebb számú néprajzi műtárgytípusok közé tartoznak.  Kivételt ez alól a játékként készített, gömbökbe zárt makettek képeztek. Mivel azonban ezeknek a készítési módja alapvetően tér el az üvegpalackban összeállított jelenetekétől, nem tartoznak a türelemüveg kategóriába. Utóbbiak témája rendkívül változatos, a legkorábbiak a hajókat, leggyakoribbak a vallásos jeleneteket magukba zárók, de a témáknak csak a fantázia és az ügyesség szab határokat. 1780-ban Debrecenben például egy vadasparkot megjelenítő darabot vettek leltárba.

A türelemüvegek apró alkatrészekből speciális szerszámokkal üvegpalackok belsejében, csapolással, ragasztással összerakott tárgyak, jelenetek. Az elnevezés beszédes: az ügyesség mellett rendkívül sok idő és türelem szükséges a létrehozásukhoz, némelyik bonyolultabb darab összeillesztéséhez akár több száz óra is kellett. A készítők közül többen voltak rabok, pásztorok, vagy sérült, napi munkavégzésben részt venni nem tudó emberek (a bányászpalackok esetében bányaszerencsétlenségben megnyomorultak), akiknek kellő idejük volt az aprólékos munkához.
    
Készítésük módjáról ízes nyelven Malonyay Dezső írt a Magyar nép művészete sorozatban, A balatonvidéki magyar pásztornép művészete című harmadik kötetben.
„Ezeket a finom, apró tárgyakat ügyesen, ízléssel csoportosítják s parányi ékekkel összealapítsák, összeerősítik, mielőtt az üvegbe kerülnének. Ezután szétszedik az egész alkotmányt, s egyes részeit egyenkint eregetik bele a szűknyakú üvegbe. Szerszámnak egy drótot csiptetőre hajtanak s ennek két végét laposra verik, hogy jobban megfoghassák vele az apró tárgyakat.
A kálvária egyes részeit óriási türelemmel, babramunkával, e csiptető segélyével állítják és ékelik össze az üvegben. Ott, ahol ékeket nem alkalmazhatnak, a csapra metszett részeket enyvvel vagy más ragasztószerrel erősítik egymáshoz, hogy a kalvária az üveg rázása közben össze ne dűljön.
A kereszt tövébe egy kis leterített oltárt is szoktak csinálni.
Végül az üveget hosszabb fadugóval látják el s ennek aljára éket dugnak keresztbe. Az egész kal-váriában ez az ék a legcsudálnivalóbb, mert azt éppen bajos is megérteni, hogyan férhettek hozzá a dugó aljához ott bent, az üvegben?...
Pedig nagyon egyszerű. Az átfúrt dugóba még az üvegbe helyezése előtt cérnát húznak s ennek egyik végét ráhurkolják a kis ékre. Már most a dugót beleteszik az üveg szájába s a cérnát gyöngéden húzzák úgy, hogy a kis ék a dugó lyukában szép komótosan elhelyezkedik.
Ezután a cérna hurokját lerántják a dugóról.
A kálvária bizony ámulatot kelt. Mert ugyan fortélyos kieszelés is az!” (Malonyay Dezső: A Magyar nép művészete III. A balatonvidéki magyar pásztornép művészete. Franklin Társulat, Budapest, 1911. 186. o.)

Az elkészítés nehézségéről az is sokat elárul, hogy a Kovács Ágoston türelemüveg készítőtől 2014-ben megvásárolt, összesen 210 tételes kollekcióban 57 darabot tettek ki a saját maga által előállított eszközök (ltsz.: 2015.2.154-210): hosszú drót végén madzaggal mozgatható kis csipeszek, fogók, tűk stb. A többi 153 türelemüvegből 101 vallásos témájú, ezekből pedig 93 darab mutatja a keresztre feszített Jézus Krisztust. Ezen kívül mindössze 35 türelemüveg van a Néprajzi Múzeum Kerámiagyűjteményében, ebből 7 profán tárgyú, 6 bányászpalack, és 21 a vallási témájú, ezen belül 15 ábrázolja a keresztre feszítést, a Golgota-jelenetet. A fennmaradó 6 vallásos darab témája kálváriadomb vagy oltár.

Mivel terepen gyűjtött türelemüvegünk alig van a gyűjteményben, nehezen állíthatunk közelebbit a területi eloszlásukról. Annyi a szórványos adatokból is látszik, hogy az Alföldről alig-alig került a gyűjteménybe, míg Zala megyéből és a Felvidékről, főleg a türelemüveg-készítő központnak számító Selmecbányáról és más bányavárosokból több is. Selmecbánya híres türelemüvegei voltak a bányászati jeleneteket, bányamunkákat ábrázoló bányászpalackok, de természetesen ott is készítettek vallásos témájú darabokat, a kálváriadombot ábrázolókat is (ltsz.: 109611). Erre a területre mindenképpen osztrák közvetítéssel került a türelemüveg-készítés ismerete, ezért nem zárható ki az sem, hogy máshol is a német, vagy legalábbis nem a magyar ajkú lakosság kedvelte jobban ezt a fajta kegytárgyat.

A palackok formájuk és nagyságuk szerint sokfélék lehettek, ennek megfelelően kapott helyet, vagy maradt ki a két lator a keresztre feszített Jézus mellől. A kivitelezés módja is változatos volt, a fán kívül gyakran textilt és papírt is felhasználtak készítésükhöz. A régi gyűjteményezésű 21 türelemüvegnél szinte mindig jelen vannak a kínzatáshoz használt eszközök: lándzsa, kalapács, létra, a három szög, melyeket Krisztus testébe vertek, balta, csákány, fogó. Ezek mellett számos tárgyat (spongya, kocka, pénzes zacskó, mécses) helyezett a készítője a 85.49.1. számú palackba.

A türelemüvegek használatáról, helyükről a lakásban egy helyszíni gyűjtés során szerzett, a tárgy leírókartonján szereplő adat tudósít. A 65.91.197 számú tárgyat 1965-ben Dunapatajon vásárolta K. Csilléry Klára, a tétel 196., 198. és 201-es számú kegytárgyaival együtt. Ezeket mind „a gyűjtés idejéig a 65.91.200. ltsz. Máriaházon tartották a nyári konyhában Pintér Lajos borbélyék-nál. Az egész a zselízi  (Bars m.) nagyanya magával hozott kegytárgyaihoz tartozott. A 70 éves Pintér Lajosné jól emlékszik, hogy gyermekkorában nagyanyja erről magyarázta unokáinak a szenvedés történetét. Emlékszik rá, mint ecsetelte az eszközökre mutatva, hogyan kínozták az Urjézust és a madárról, hogy a bíbic is elárulta. A részletekre, az eszközök nevére azonban nem emlékszik”. A kínzatási eszközök mellett a palackban ott láthatjuk a madarat, az áruló bíbicet is.

A 138314-es palackban a bíbic mellett a palackban kakas is van. A keresztény hagyományban a kakas szimbolikának Jézus életének egy mozzanatára utalva van jelentése. Szenci Molnár Albert 1625-ben így írt a kakasról: „Tudásra méltó dolog, hogy az templomok tornyainak tetejére rézből csinált kakasokat szoktak helyeztetni, mert minekután Péter Idvezitőjét megtagadta volna az kakasszóra serkent fel. Illik tehát penitencia által is vigyáznunk… Nagyobb oka vagyon, hogy az templomok tornyainak tetején most kakasok helyeztetnek, mert valamennyiszer kakasszót hallunk, avagy a templom tetején kakast látunk, mindannyiszor Péter esteiről és keserves sírásáról kellenék megemlékeznünk.” (Takács Béla: Bibliai jelképek a magyar református egyházművészetben, Kálvin Kiadó, Budapest, 1986. 81. o. )  Ez utóbbi türelemüveg Egercsehiből (Heves m.) való, és készítője is ismert: Berze János.

A kakas ott van a 64.23.1. számú újvidéki (Bács m.) palackban is, ahol tőrrel a kezében Mária, valamint Mária Magdolna alakja látható a feszület tövénél. Bár a tárgy egy sokac ház sublótjának tetejéről való, Mária bánatát magyarul írták fel benne: ”Édes Fiam! édes Fiam! ki adgya nékem, hogy én hallak meg éretted.”

Vida Gabriella

Fotók, filmek: Kerék Eszter