|
1999. május 21 - 1999. szeptember 24. |
Helytörténet | |
 |
A 2. világháború utáni gyűjteményfejlesztési stratégia
alappillére a lokális történeti folyamatok bemutatása volt. Arra törekedtek,
hogy a gyűjtemény az ország területét a lehetőségekhez mérten minél teljesebb
mértékben lefedje. Ebben a munkában a hangsúly a bútorkészítő központokra
esett. Az volt a cél, hogy az ismert központok termékeit, illetve a bútorok
(formák, stílusok stb.) időbeli alakulását megfelelő számú tárgy képviselje
a gyűjteményben. Ennek eredményeképpen nagy, akár egy évszázadot is meghaladó
sorozatok jöttek létre azonos műhelyek tárgyaiból.
„A Néprajzi Múzeum datált bútorai nyomán meghúzott statisztikai görbe... töréspontjai... egybevágnak a magyar népi bútoroknál megfigyelt legfőbb stílusváltásokkal... az évszámos bútorok mennyiségének a magasba szökkenése a XVIII. század végén... elsődlegesen a XVIII. század végi, illetve a napóleoni háborúk előidézte gabonakonjunktúra áremelkedéseinek az ösztönző hatásával magyarázható. Így tehát az évszámos bútorok számának feltűnő megszaporodása a jobb mód kiváltotta újításnak mondható – ami nálunk jelentheti az addig házilagos készítésű vagy háziiparos gyártotta bútornak asztalostól vettel való felváltását, másrészt pedig megrendelésre előállítottak beszerzését…” K. Csilléry Klára: Statisztikai vizsgálatok a magyar népi
bútorok történetéhez. Ház és Ember 3. 1985, 188., 192–193. p.
További információért kattintson a képekre! |
