| Juhász Katalin - Kossuth Lajos a «nemzet királya»
1849 április hatodikán Isaszegen a szabadság harc tavaszi hadjárata döntő csatájának megnyerését követő napon Kossuth Lajos Gödöllőn a királyi kastélyban tábornokai elé terjesztette a Habsburgok trónfosztásának tervét. Elképzelését nemcsak Görgey, hanem az akkor már Debrecenben ülésező országgyűlés többsége is ellenezte. Kossuth azonban hajthatatlan volt. Az április 14-ére összehívott országgyűlésen egy képviselő indítványára a tárgy fontosságára való tekintettel az ülést a Nagytemplomba helyezték át. Ez a lépés Kossuth szempontjából stratégiailag igen szerencsésnek bizonyult, hiszen a képviselőkön kívül így szép számban jelen lehettek a debreceni polgárok is ezen a sorsdöntő összejövetelen. Azt már tudjuk, hogy Kossuth szónoki képességeivel már eddig is hatalmas tömegeket nyert meg a forradalom ügyének, mért ne alakult volna ez most is így. Kossuth a szószékre lépvén a Habsburg-ház bűneit kezdte sorolni szenvedélyes hangú beszédében: „…azon a véleményen vagyok, hogyha valaha ezen Ház Magyarország fölött uralkodnék: nem találkozhatnék bíró az országban, ki a gyilkost, a rablót, a tolvajt, a gyujtogatót büntetni merje, midőn a trónuson ül a rabló, gyujtogató, gyilkos és tolvaj… Az ausztriai háznak Magyarország trónusán ülése nemcsak a jobb érzésnek, de az erkölcsiségnek széttiprása volna az ember kebelében”. A gyülekezet hatalmas éljenzéssel, immár egyhangúlag, közfelkiáltással fogadta el Kossuth indítványát és teljhatalmú kormányzó elnökké nevezte ki. Ez a történelmi pillanat mély nyomot hagyott nemcsak a debreceni polgárság, hanem az egész magyar nép lelkében, ami a negyvennyolcas folklórban is rendkívül markánsan tükröződik. Kossuth immár az igazságosztó mesebeli királyok nyomdokába lépve maga is királyként jelent meg az egyszerű emberek tudatában. Szép példája ennek az a népdalszöveg, amelyet az 57 éves bátmonostori születésű Pap Mihály repertoárjából jegyzett le Molnár Rózsa 1947-ben. A szöveg első része gyakorlatilag Kossuth trónfosztó beszédének szavaira rímel. A Bach-korszak sanyarú időszakára utaló 1860 körül lejegyzett utolsó versszakban Kossuth a várva várt igazságtevő szerepében jelenik meg. Egyezernyolcszáznegyvennyolcadik évbeUgyanezek a gondolatok jelennek meg a Pál István tereskei dudás egyik jellegzetes dudanótájának dallamára énekelhető népdalszövegben is, amelyet egy 1860-as évekből származó paraszti kéziratból ismerünk: Majd megsegít a magas ég,A prózai elbeszélésekben, mondákban és mesékben számos népmesei motívum jelent meg Kossuth Lajos személyéhez kapcsolódva. „Még a származását, neveltetését is mesei fátyolba öltözteti az emlékezés” – írja Ortutay Gyula. A meseivé formálás egyik állomása, amikor ismert Mátyás történeteket alakítanak át Kossuth nevére. Van olyan történet, amelyben Kossuth menekülését és a korona elrejtését kapcsolják össze Mátyás megkoronázásának mondájával. A következő gyűjtött rövid kis elbeszélésben Kossuth királlyá választásának mesei formáját fedezhetjük fel: „Kossuth király volt. Szegény szolgafiú volt. Egy Jánosi nevűvel szántottak. Éppen királyválasztás volt. A fiú egy száraz üsztöge fát bevágott a földbe: «Akkor leszel király, mikor ez az üsztöge kihajt!» Hát kihajtott. Ő lett a Kossuth király.“ (Borsodi öreg pásztor, 1948.) Heves megyében, Egerbaktán lejegyzett történetben a közismert Mátyás mesét ismerhetjük fel Kossuth alakjára alkalmazva: „Kossuth híres ember volt. Egyszer más ruhát vett és bement egy községbe. Nem tudták, hogy ő az. A bíróhoz ment be éppen, aki akkor vert egy szegény embert és dolgozni hajtotta. Vágta is a fát, nem szólt egy szót sem, de egy tőkébe beleírta a nevét. Aztán másnap is megjelent, de akkor már kiőtözve és kérdezte a bírót, hogy hogyan bánnak a szegény emberekkel. A bíró azt mondta, hogy mindenkivel jól. Erre Kossuth mondta, hogy nézze meg a nevét az egyik tőkén. Megijedt nagyon a bíró, mert látta, hogy a gonoszságot nem tudja eltitkolni. Kossuth be is csukatta.“ Nemcsak Mátyás hanem Rákóczi alakja is gyakran egybemosódik a mondákban Kossuth alakjával. A Szeged vidéki öreg parasztok körében igen erősen élt az a hit, hogy Kossuth Lajos tulajdonképpen nem más, mint Rákóczi Ferenc, aki azért tért vissza, hogy újra harcolhasson a nép szabadságáért. Erről a Szegedi Híradó egyik 1885. évi számának rövid tudósításából értesülhetünk. Remekül példázza ez a hírlapi közlés, hogy a halhatatlan hős motívuma miként kapcsolhatja össze két különböző hős alakját a nép ajkán élő történetekben. Ismerünk olyan történeteket is, amelyek már jobban kapcsolódnak a valóságos eseményekhez, ugyanakkor mesei, anekdotikus elemeket is tartalmaznak. Például együtt borozgat a fiatal Kossuth a királlyal, s eközben – mint a furfangos, cseles mesehősök – íratja alá az uralkodóval a magyar szabadságra vonatkozó iratot: „Kossuth Lajos ügyvéd volt. Aztán Magyarország kormányzója lett. Egy királyi lakomán vett részt egyszer. Jó kedve volt a királynak és Kossuth gyorsan kihasználta az alkalmas pillanatot: Borozás, nótázás közben aláíratott a királlyal egy levelet. Ebben volt a magyar szabadság megírva.“ (Szép István, 88 éves, Mezőszentgyörgy, Veszprém megye, 1948.) |