| Szabó Zoltán - A világosi fegyverletétel
Történelmünk tükröződése a folklórban VIII. A szabadságharc bukásához kapcsolódó két fő esemény a világosi fegyverletétel és az aradi vértanúk kivégzése mély nyomot hagyott a népi emlékezetben. Az 1849. augusztus 13.-ai világosi fegyverletétel szívszorító eseményét Horváth Mihály, szabadságharcunk történetírója 1865-ben így írja le Genfben: “Görgey rövid párbeszéd után Rüdrigerrel a hadtestparancsnokokat némi rendeletekkel visszaküldé, s a fegyverek lerakása négy óra tájban az egész seregnél megkezdődött. Sokan a kétségbesés dühében, fegyvereiket eltörték; mások forró könnyek közt csókkal illették a hideg vasat; míg mások szitkozódva kiabálták, hogy vezettessenek az ellenségre, de ily gyalázattól kíméljék meg őket. Voltak elég számosan, kik önmagukat végezték ki. Tisztek és közvitézek zokogva borulának egymásra s vőnnek egymástól bucsút. Más csapatoknál a közlegénység átkozódva tört ki a tisztek ellen, őket önzésről, árulásról vádolván. Legsiralmasabb volt a huszárok tekintete, kiknek lovaiktól kellett megválniok. (...) Sokan kedves lovukat inkább agybalőtték, vagy leszúrták mintsem hogy más kézre kerüljenek. A szomorú műtétel estenden valahára véget ért. A lőfegyverek zászlóaljanként gulába voltak rakva, melyek közepén a zászló lobogott; a kardok rendetlen halmokba hányva heverének.“ A világosi síkon a történetírók becslése szerint mintegy 30 000 főnyi katonaság tette le a fegyvert. Az 1948-as országos néprajzi gyűjtés alkalmával lejegyzett elbeszélésekből, az idézett korabeli szemtanú soraiból megismert hat fő gondolatkör rajzolódik ki: 1. A meglett férfiak, harcedzett és addig győzedelmes katonák szeméből hull a könny a fegyverletétel alatt. “Sirtak mérgükben és bánatukban… Minden huszár a lova nyakába borult és sírt keservesen“ – emlékeznek vissza a kérdezettek. Világosnál, Világosnál huszárok könnyeznek,2. Az elkeseredésnek ebben a stádiumában a sereg a saját fegyverei ellen fordul; a katonák inkább maguk pusztítják el kardjaikat, puskájukat, semhogy az ellenségnek kiszolgáltassák. 3. Hasonlóan általános motívum a huszárlovak elpusztítása is. 4. Többen önnön kezükkel vetnek véget életüknek. “A tisztek nagyobb része a kardjába dölt...sok magyar fiú volt olyan, hogy önmagátul a szuronyába ereszkedett.“ 5. A gúlába rakott. fellobogózott fegyverek képe szintén minden nyomatos ábrázoláson és a népdalokban is megtalálható. Ezt a látványt idézi az a több változatban is élő népdal, amelynek az itt közölt szövegét a széki Csorba Jánostól ismerjük: Kis pejlovam megérdemli a zabot6. Még egy tragikus momentum a helység neve (Világos) és az országot ért végzetes tragédia ellentmondása jelenik meg az elbeszélésekben; "Világosnál lett nekünk sötét és a kutya Görgey fujta el a lámpást." Népdalszövegekben is fellelhető az ellentmondás: “Hej Világos, vén sötét Világos,Egy gondolatsor erejéig érdemes még egy kérdéskörrel foglalkoznunk: a fegyvert letevő főparancsnok Görgey Artúr személye milyen helyet foglal el az emlékezetben. Az utóbbi 150 évben a közvéleményt napjainkig megosztotta Görgey katonai és politikai megítélése. Mi most a népi emlékezetet vizsgáljuk meg. Az 1948-as centenáriumi gyűjtés során feltett kérdésre – amit egy reprezentatív mintavételnek is felfoghatunk –, miszerint árulás volt-e Görgey cselekedete, vagy lépését jóhiszeműség, katonai józanság, katonái életét feleslegesen nem kockáztató cselekedetként ítélik meg, az alábbi válaszok érkeztek a 457 megkérdezettől: 204 árulónak tartja (44,64%), 194-en nem árulásnak, hanem józan katonai, hadászati számvetés eredményének tartja (42,25%), további 59 megkérdezett nem tud állást foglalni, bizonytalan a kérdésben (12,91%). A közvéleményben az eltelt 100 év alatt az 50-50%-os megosztottság már valószínűleg a Görgeyt felmentő nézetek irányába mozdult el, mivel több adat utal arra, hogy korábban nem ez volt az általános megítélés. Az egyik ilyen általános tény, hogy az 1848-at követő népművészeti alkotásokon nem találkozunk Görgey ábrázolással, ellenben Kossuth, Batthyányi, Petőfi, Bem, 13 aradi vértanú –különösen Damjanich –, Klapka (pedig ő is letette a fegyvert) ábrázolást szép számmal találhatunk a nagyobb gyűjteményekben. Bánó István szerint népköltészetünkben a "Világosról" szóló 35 dal közül 32-nek "szomorú emlékű hőse Görgey". Ezek a szövegek kivétel nélkül az önkényuralom időszakában keletkeztek, így nemzedékeken keresztül meghatározták a közvéleményt. Ezt fejezi ki az a Tolna megyei Bogyiszlón gyűjtött népdalszöveg, amely átokformulába foglalta Görgey nevét: Verd meg Isten azt a Görgeyt.Természetesen Görgey seregében szolgáló katonák az árulás vádját elvetették, és inkább a katonai tényeket sorolták, miszerint a 25-30 ezres Görgey által vezetett hadsereg ekkor már mintegy 200.000-es orosz, és osztrák haderővel állt szemben. Minden bizonnyal Görgeyt pozitívan megítélők körében született az a dunántúli névnapköszöntők szerkezetét követő népdal, amelyben a szabadságharc nagy hősei közül Görgey sem maradt ki: Kossuth Lajos a vezérA fegyverletétel szomorú emlékezete a népdalokon kívül a sokszorosított képeken, színes, vagy egyszerű kőrajzokon fedezhető fel. Jellemző, hogy a fegyverletétel első ábrázolása már az 1850-ben kiadott, Szilágyi Sándor: "Görgey és fegyverletétele" című pesti könyvecskéjének kiszedhető mellékleteként is megjelenik. Az ábrázolás népszerűségét mutatja, hogy a Vasárnapi Újság még húsz évvel a gyászos események után is időszerűnek látja a névtelenül közölt egykori rajz újraközlését. A sokszorosított képek hatását nem szabad lebecsülnünk, mivel ezek a nyomatok érzékeltették a tömegek számára a szemtanúk elbeszéléseit, történeteit. Ne feledjük, hogy ekkor még a fényképezés elterjedése előtt vagyunk! A népszerű ábrázolások ugyanazokat a momentumokat emelik ki, amelyeket a fentiekben már érintettünk. A képek kelendőségét már az önkényuralom tiltó rendelkezései is igazolják. Például a Pesti Napló 1851. október 30-án hírül adja, hogy “a veszedelmes hangulatokat terjesztő képeket nemcsak a kirakatokból, hanem a szobák faláról is le kell szedni“. 1853-ban pedig a házalási törvény kimondja, hogy “könyvekkel, nyomtatványokkal, képekkel, szobrokkal való házalásra engedély nem adható ki.“ A világosi fegyverletétellel kapcsolatos hagyománynak egyik legszebb példája a maga korában népszerű “Honnan jössz te oly leverten jó pajtás...“ kezdetű dal, amelynek sok variánsa közül Bartók 1907-es gyergyócsomafalvi gyűjtését mutatjuk be. |