Múzeum

Az épület története


Palota az Országházzal szemben

A 19. század közepétől folyamatosan napirenden volt a Magyar Királyi Kúriának, vagyis a legfelsőbb bíróságnak a jelentőségéhez méltó, új épületben való elhelyezése. A másodfokú bírósági szerepet betöltő Budapesti Királyi Ítélőtábla épületgondjai még jelentősebbek voltak, így merült fel annak ötlete, hogy a két bíróságot egy épületben, egy Igazságügyi Palotában helyezzék el (két kisebb intézménnyel, a Királyi Főügyészséggel és a Koronaügyész Hivatalával együtt). A megfelelő telek kiválasztásakor alapvető szempont volt a könnyű és olcsó megközelíthetőség, továbbá az előkelő környezet. Mindezen kritériumoknak az V. kerületi Nádor, Alkotmány, Honvéd és Szalay utca által határolt, 1810 négyszögöles telek felelt meg leginkább. Az épület tervezésével Hauszmann Alajost bízták meg 1891 novemberében, akinek terveit 1893-ban hagyta jóvá az igazságügyi miniszter.
Az építkezés 1893-tól 1896-ig tartott, a palota ünnepélyes zárókőletételére 1896. október 20-án került sor.


Hauszmann Alajost legnehezebb feladatának azt tartotta, hogy egy olyan épületet kell terveznie, amely az Országház nagytömegű épületének környezetében is érvényesül: "Szemben ugyanis az Országház megosztó architektúrájával csak nagytömegű és abszolút nagyméretű építészeti részleteket és merőleges és fölfelé törekvő tagozatokkal szemben a vízszintes vonalat kellett érvényesíteni, az Országház magas tetőinek és számos végződésének ellenében pedig lapos, alig látható tető és erőteljese párkányok voltak az igazságügyi palotán alkalmazandók… Kupolákkal manzardokkal és bármilyen fényes modern renaissance architektúrával nem lehetett volna itt célt érni; (…) ezért választottam a római barokk stílust, amelyt az arányok és részletek szigorúságának fenntartása mellett antik szellemben használhattam fel.

Hauszmann Alajos az épületet gazdagon díszítette szobrokkal, amelyeket jelentős részben ismert szobrászok készítettek: „A főhomlokzati timpanon koronázatát alkotja a magas talapzaton álló triga, háromlovas diadalszekér a géniusszal.” Senyei Károly művén a „kocsin álló géniusz jobbján a felvilágosodás fáklyáját, baljában a béke pálmáját tartja … A trigával körülbelül egy magasságban és attól jobbra-balra…, sóskúti mészkőből faragva két erőteljese ülő alak látható, amelyek törvényhozókat jelképeznek. Mindkettő Fadrusz János szobrász műve … Az oromzat síkját Zala György szoborcsoportja tölti ki. A csoport középrésze törvényszéki tárgyalást mutat az ítélő bíróval, a vádlóval és védővel, valamint a panaszlóval és a bűnös alakjaival.”
Az épület lábazatai „gránitkőből, a falak sóskúti, az oszlopok és egyéb részletek pedig erdélyi, ó-nádasi kőből készültek
”.

A központi csarnok, az aula

A Kir. Curia és az Ítélő Tábla térszükséglete körülbelül egyenlő volt és így az elrendezés nem lehetett más, mint az épület egyik felébe külön udvar körül a legfelsőbb ítélőszéket, másik felébe pedig, szimmetrikus elrendezéssel, a másodfokú ítélőszék helységeit csoportosítani, az épület középső részét pedig a bejárókra, csarnokokra, dísztermekre, lépcsőkre stb. fenntartani.”
Az épület központja és legnagyobb helyisége a két bírósági intézmény, a Magyar Királyi Kúria és a Budapesti Királyi Ítélőtábla között elhelyezkedő központi csarnok, az aula. Hauszmann Alajos épületleírásában kiemeli: „A csarnok koncepciójában a vezérlő elv – egy nagy térségnek, egy salle des pas perdus-nek létesítése volt, mely amellett, hogy az összes közlekedő utakat feltüntesse, szép építészeti megoldást és érdekes távlati hatást nyújtson.” A salle des pas perdus, a „sétálócsarnok” elnevezés a 19. század második felében az igazságszolgáltatási szervek, bírósági hivatalok olyan épületrészére vonatkozott, ahol a bírók, az ügyvédek, a hivatali személyek és az ügyfelek tárgyalásra vagy ítéletre várakoztak.

A falak, oszlopok és korlátok részben valódi, részben stukkomárványból készültek, a padlózatot csiszolt márványlapok födik. A nappali világítást a csarnok keskeny oldalain lévő két hatalmas félköralakú nyílás és ezek alatt az első emeleten oldalanként 7-7 ablak szolgáltatja.. Mindezeket a nyílásokat és a csarnok egyéb ablakait is üvegfestmények díszítik.

„Az épület belseje sem nélkülözi a szobordíszt. Mindjárt a II-dik előcsarnokban áll Köllő Miklós négy Atlant-alakja, melyek izmos vállaikkal a boltozat íveit támasztják”
A nagycsarnok központi helyén, magas talapzaton, trónszékben ült Justitia hatalmas (négy méter magas, tizenkét tonna súlyú) szobra, Stróbl Alajos alkotása, a talapzat mellékalakjai pedig Senyei Károly művei. Az 1896-ban készült Justitia-márványszobor egyik kezében bronzkardot, a másikban bronzmérleget tartott. 1950-ben a szobrot eltávolították, egy ideig a Károlyi-kertben, majd a Thököly úti Pest Megyei Bíróság előtt állt, ma a Legfelsőbb Bíróság Markó utcai palotájában látható (megsemmisült trónusát egyszerű kialakítású kőtalapzat helyettesíti).

Az aula 24 méter magasan kialakított stukkóval díszített dongaboltozatos mennyezetét Lotz Károly nagyszabású falfestménye uralja: az épület rendeltetésének megfelelően Justitia középponti figurája mellé az Igazság és a Béke, illetve a Bűn és a Megtorlás allegorikus alakja került.

Dísztermek eredeti állapotban

Az Igazságügyi Palota váróterem-funkciót is betöltő, központi aulájából nyílik az épület két legimpozánsabb terme, a Magyar Királyi Kúria és a Budapesti Királyi Ítélőtábla díszterme. Az első emeleti galéria (előtér) alkotja a kúria dísztermének előcsarnokát, amely egyúttal a két bírósági intézmény helyiségeinek összekötésére is szolgált. Az innen nyíló díszterem az épület legnagyobb terme, alapterülete 198 négyzetméter, magassága 12 méter. Páholyszerű karzatait a közönség a második emeletről közelíthette meg. Hauszmann Alajos a terem díszítését a következőképpen írja le: „A falakat csiszolt márványlapok burkolják, a födém dongaboltozatképpen van kiképezve a római kazetták beosztásával, gazdag aranyozás és festés fokozza a terem ünnepies hatását. Az erkélyek alatt fekete márvány-kandallók vannak, melyeken gazdag aranykeretben foglalva Ő Felségeik életnagyságon felüli arcképei díszítenek. A termet három nagy ablak világítja meg s az ezek alatt levő nagy ajtók a palota főhomlokzatának oszlopcsarnokára vezetnek ki, honnan gyönyörű kilátás nyílik a szemben lévő Országházra, a Dunára és a budai hegyekre.” A díszterem napjainkig őrzi eredeti állapotát, egyedül a berendezését, padsorait és a Ferenc Józsefet és Erzsébet királynőt ábrázoló festmény-párt távolították el az 1950-es években.

A királyi ítélőtábla díszterme a második emeleten, az épület keleti, Vajkay utca felőli oldalának középkiszögellésében található, alapterülete 140 négyzetméter, magassága kilenc méter. „Noha nem olyan gazdag [a kiképzése], mint a Curia díszterme – mivel a márványt mellőztem – de arányai, a festés színhatása, valamint a tölgyfa berendezése elég jellemzően érvényesítik a terem célját és előkelő rendeltetését” – írja Hauszmann Alajos az épület leírásában. Díszteremfunkciója mellett nagyobb perek tárgyalásakor tanácsteremként is használták. Ez a terem az egyetlen, amely szinte teljes egészében megőrizte eredeti állapotát, a berendezéséből csak egy nagyalakú, Ferenc Józsefet ábrázoló festmény hiányzik. Előadó- vagy konferenciateremként funkcionál napjainkban is.

Bírósági tanácsteremből kiállítóterem

Az Igazságügyi Palota tervezésekor Hauszmann Alajos a magasföldszinten a kiszolgáló-kezelő helyiségeket (irodák, pénztárak, iktatók, irattárak stb.) helyezte el, míg az előkelőbbnek számító első és második emeleten az elnökségek, tanácsosok, bírák, „tanúk és felek” szobáit. Az épület legfontosabb helyiségei, az egyedi karakterrel bíró, díszített tanácstermek is a két emeleti szinten találhatók, amelyeket a bírósági alkalmazottak a munkaszobáikból, míg a közönség az udvar körül futó folyosókról közelíthetett meg.

A tanácstermek nagysága nyolcvan négyzetméter volt, és belmagasságuk hat méter: „A tanácstermek egyszerű, de komoly kiképzést nyertek. A födémeket stukkó díszíti, a falak pedig 2 m magasságig tölgyfával burkoltak, a bútorok és egyéb felszerelések szintén tölgyfából készültek. E termek közül kettő [feltehetően mindkét épületszárnyban] gazdagabb díszítésű, mert ide helyezték az országbírák és elnökök stukkóval körülrámázott arcképét.
Hauszmann Alajos leírása és alaprajzai segítségével hat nagy és négy kisebb tanácsterem azonosítható a Néprajzi Múzeum által használt épületrészben, amelyek az 1950-es évek után csak néhány esetben őrizték meg eredeti formájukat, míg berendezésükből, burkolataikból szinte semmit.

Az egyik első emeleti, legépebb tárgyalótermet a Magyar Nemzeti Galéria időszakában könyvtárteremmé alakították. Berendezése napjainkig megmaradt. Egy ideig a Néprajzi Múzeum is könyvtári olvasóteremnek használta, míg jelenleg kis konferencia- vagy tárgyalóteremként működik, és megmaradt mennyezetstukkói, illetve a valószínűsíthetően eredeti csillárjai alapján könnyen felismerhető.

A „polgári” tárgyalóterem párja az épület másik, keleti oldalán, a Néprajzi Múzeum állandó kiállítási terében, a Régi ház kiállítási enteriőrrel berendezve látható. A két tanácsterem közül az egyiket, feltehetően a konferenciatermet az országbírák festményeivel díszítették.

A kiállítótermek, teremsorok kialakítása (az 1950-es években) a korábbi bírósági terek teljes átalakításával járt. A földszinti kiállítási terem-sort az irodák és egyéb kiszolgálóhelyiségek egybenyitásából, míg az első emeleten a jelenlegi állandó kiállítás és a második emeleten az időszaki kiállítások teremsorait különböző munkaszobákból, fogadótermekből és a tanácstermekből alakították ki. A nagyobb tanácstermen kívül két kis tanácsterem is volt az épület Szalay utcai oldalán (amelyek saroktermek voltak). De ebben az első emeleti teremsorban található az épületszárny legnagyobb és legépebb tárgyalóterme is, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum is eredeti formáját és díszítését megőrizve használ(t). (Jelenleg az állandó kiállítás Esküvő – kalotaszentkirályi kelengye, kalotaszegi templom terme található benne.) Ez a terem egyedi bírósági funkciót tölthetett be, hiszen nem a kúria épületszárnya tanácstermeinek rendszerébe tartozott. Hauszmann Alajos is így írt róla: „egy nagyobb terem az I. emelet Honvéd-utcai oldalán”.

 

AZ ÉPÜLETBEN MŰKÖDŐ INTÉZMÉNYEK 1896 ÉS 2016 KÖZÖTT

Igazságügyi Palota, 1896–1948

Magyar Királyi Kúria – déli szárny (jelenleg Politikatörténeti Intézet).
Budapesti Királyi Ítélőtábla – északi szárny (jelenleg Néprajzi Múzeum).
Királyi Főügyészség – magasföldszint (Néprajzi Múzeum, Kossuth térre néző munkaszobák: jelenleg Könyvtár és Etnológiai Archívum, Gazdasági Hivatal).
Koronaügyész Hivatala – magasföldszint (jelenleg Néprajzi Múzeum és a Politikatörténeti Intézet, Kossuth térre néző munkaszobák).

Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága, 1948
1948-ban az épület bírósági funkciója megszűnt.

Magyar Dolgozók Pártja Munkásmozgalmi Intézete, 1948–1955
1951–1953 között a Múzeumok Központi Igazgatósága alakíttatta át az épületet.

Az 1957 óta kettéosztott épület intézményei
A déli épületszárny, az egykori Magyar Királyi Kúria és a Koronaügyészség területe:
MSZMP Párttörténeti Intézete, 1957–1989
Magyar Szocialista Párt Politikatörténeti Intézete, 1989–1998
Politikatörténeti Intézet, 1998-tól

Az északi épületrész, a központi csarnokkal (aula), az egykori Budapesti Királyi Ítélőtábla és a Magyar Királyi Főügyészi Hivatal területe:
Magyar és Nemzetközi Munkásmozgalom Történeti Múzeuma, 1953–1957
Magyar Nemzeti Galéria, 1957–1973
Néprajzi Múzeum, 1973-tól