Széki lassú a Néprajzi Múzeum gramofonlemez gyűjteményében

2018. július

A Néprajzi Múzeum első gramofonlemezeit (78-as fordulatszámú hanglemez) kész felvételekkel vásárolta 1913–14-ben. Mint a Hangtár gyűjteményi irataiból tudható, a mintegy 40–50 darabból álló készleten „nemzetközi orosz, szerb, néger, chinai, török, maláj stb., dalok” voltak felvéve, amelyeket azért szereztek be, hogy a múzeumban „a nyitási napokon egy-egy óra hosszat ezeket az idegen dalokat a látogató közönség is hallgathassa”.

Bartók Béla már 1914-től szorgalmazta a magyar népdalok gramofonlemezen való megörökítését. Néhány kísérleti hanglemez után, a gramofonlemez előnyeit felismerve (megbízhatóbb a fonográfhengernél, sokszorosítható, kereskedelmi forgalomba kerülhet, stb.) a szervezett munka 1937-ben kezdődhetett el Ortutay Gyula kezdeményezésére és szervezésével, mely a Néprajzi Múzeum és a Magyar Rádió közös akciója volt.  A felvételek a Magyar Rádióban készültek, a lemezgyártó cégről Pátria-sorozatként emlegetett felvételsorozat a teljes magyar zenei és szöveges folklór-anyag rögzítését tűzte ki célnak.
A népmesék rögzítését Ortutay Gyula, a zenei felvételek szakmai irányítását Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László végezte, segítségükre voltak az akkori fiatal kutatók legjelesebbjei: Veress Sándor, Balla Péter, Volly István, Dincsér Oszkár, Manga János, a vallásos népénekek kiválasztását pedig Bárdos Lajos végezte.
Bartók célja az volt, hogy a lemezek mellé kísérő dokumentáció készüljön, mely tartalmazza a dallamok lejegyzését, szövegét, a gyűjtés, az adatközlők adatait, valamint fényképeit. A lemezek kottás lejegyzésekkel együtt való kiadása csak részben valósult meg, mivel a lejegyzési munka üteme nem tudta beérni a kiadó cég kereskedelmi érdekei által diktált tempót. Kilenc év alatt 125 lemez készült, amelyből 107 került kereskedelmi forgalomba.
A lemezfelvételeket egészen 1944 januárjáig folytatták. A háború után Lajtha László vette kezébe a felvételek irányítását, 1950-től folytatták Rajeczky Benjaminnal és Domokos Pál Péterrel a lemezfelvételeket az áttelepített csángók körében. 1952-től a lemezek matricáit (az elkészült lemezekről fém lenyomat, ún. matrica készült, melyről a sokszorosítást készítették) már előzetes magnetofonfelvételek felhasználásával gyártották. A Pátria-matricákat az eredeti lemezekkel együtt a Néprajzi Múzeum őrzi. 2000-ben, a Fonó Budai Zeneház támogatásával elkészült a Pátria-matricák anyagának digitalizálása, és a Bartóki koncepciót megvalósítva, 2001-ben megjelent a zenei anyag CD-Romon, kottákkal, fotókkal, dokumentumokkal kiegészítve. 2010-ben Sebő Ferenc szerkesztésében még kötetben ismertették a Pátria felvételek anyagait, az egyikben a felvételeket a lemezekkel kapcsolatos dokumentációval egészítették ki, a másikban az addigra digitalizált meseanyag is megjelenhetett. Még ebben az évben a Néprajzi Múzeum online publikus adatbázisában is elérhetővé válik a digitális anyag.

Az itt látható lemez hangszeres zenei felvételt tartalmaz. A Pátria-lemezeken a népéletben betöltött szerepéhez képest igen kis mértékben szerepel a hangszeres zene, különösen a falusi cigányzenészek által játszott repertoár. Lajtha fedezte föl, a táncházmozgalom alapját képező széki hangszeres tánczenét, és néhány másik erdélyi és magyarországi együttessel is készített felvételeket, amelyek anyagát a Népzenei monográfiák sorozatban adta közre.

A 88-as lemez A oldalán egy széki lassú dallam van, Elmenyek, elmenyek… Lajtha partitúra-szerű lejegyzésében nyomon követhetjük a teljes zenekar játékát, valamint az énekelt dallamot.

A Néprajzi Múzeum online gyűteményi anyagában található dallam és a teljes kotta innen elérhető.

Pálóczy Krisztina