A múzeum története

A budapesti Néprajzi Múzeum egyike Európa legfontosabb szakmúzeumainak. A több mint 200 000 néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket, kéziratokat, fotókat, népzenei- és filmfelvételeket őriz gyűjteményében. A magyar népi kultúra felbecsülhetetlen értékű tárgyi emlékei mellett itt található az ország legnagyobb nemzetközi gyűjteménye és a kortárs kultúra kutatásának is fontos központja.

Születésnapjaként 1872. március 5-ét tartja számon a tudománytörténet, amikor Xántus Jánost (1825-1894) kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztályának őrévé. A jogi képzettségű, a szabadságharc honvédtisztjéből az amerikai emigrációban neves természetrajzi kutatóvá lett Xántus János vezető muzeológusi megbízatását azon nagyszabású néprajzi kiállítás sikerének köszönhette, amit az általa 1868-1869-ben Kelet-Ázsiában gyűjtött két és fél ezer darabból álló anyagból rendezett.

A máig párját ritkító gyűjtemény egyedüli előzményét a Nemzeti Múzeum anyagában Reguly Antal (1819-1858) 92 néprajzi tárgya jelenti, amit 1843-1845 között az Észak-Urál vidékén élő obi-ugorok között gyűjtött. Xántus János még kinevezésének évében nagyszabású magyarországi néprajzitárgy-gyűjtést is végzett az 1873. évi bécsi világkiállítás részére. Mindkét gyűjteményének nagyobb része az időközben megszerveződő Iparművészeti Múzeumba került.

A mostoha sorsú néprajzi gyűjteményt Jankó János (1868-1902) sokrétű szakmai tevékenysége tette valódi múzeumi szervezetté. Az ő nevéhez fűződik a millenniumi kiállítás városligeti néprajzi falujának megteremtése 1896-ban. A 24 lakóportából álló multietnikus szabadtéri múzeumi bemutató vetekedett a néhány évvel korábban megnyílt stockholmi skanzennel. (Az ünneplés után azonban a házakat lebontották, a berendezés és az öltözetek a múzeum gyűjteményébe kerültek.)

A század elején az intézmény Európa egyik vezető szakmúzeumának számított. A Néprajzi Osztály munkatársa volt Vikár Béla (1859-1945), aki a világon elsőként gyűjtött népdalokat fonográf segítségével. Munkásságának folytatását jelentette Bartók Béla (1881-1945), Kodály Zoltán (1882-1967), majd Lajtha László (1892-1963) tevékenysége, mely a magyar zenefolklorisztikai kutatásokat a múzeum falai között emelte a nemzetközi élvonalba.

Időközben folyamatosan gyarapodtak az intézmény nemzetközi és magyar gyűjteményei, különösen Fenichel Sámuel és Bíró Lajos új-guineai, Fuszek Rudolf kameruni és libériai, Teleky Sámuel és Torday Emil afrikai, Almásy György közép-ázsiai, Baráthosi Balogh Benedek Amur-vidéki, Róheim Géza ausztráliai, Diószegi Vilmos szibériai és mongóliai gyűjtőútjai, illetve a hazai kutatások terén Bátky Zsigmond, Györffy István, majd Fél Edit, Kresz Mária több évtizedes tevékenysége révén.

Az 1930-as évek elején a Néprajzi Múzeum kezdeményezésére és munkatársainak irányításával valósult meg az első nagyszabású néprajzi szintézis, a négykötetes A magyarság néprajza című mű, számos fontos kiadvány, közöttük a Magyar Népművészet 1924-1925 között egy tucatnyi kötetet kitevő sorozata, de a múzeum falai között született olyan nagyszabású monográfia is, mint Györffy István 1930-ban napvilágot látott Cifraszőr kötete. A népligeti iskolaépületben (Könyves Kálmán körút 40.) 1929-től harminc teremben tárta a múzeum a látogatók elé rendkívül gazdag anyagát. Erről az állandó kiállításról az európai szakintézmények idelátogató munkatársai nagy elismeréssel nyilatkoztak. (A kiállítást 1942-ben a légitámadások miatt le kellett bontani.)

A múzeum formális önállóságát 1947-ben nyerte el, amikor szervezetileg is kivált a Nemzeti Múzeum kötelékéből, és országos hatáskörű önálló intézmény lett. Számos költözködés után 1975-től 2021-ig működött a Parlamenttel szembeni Igazságügyi Palotában. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1896-ra felépült Kúria 1949-ig a legfelsőbb törvénykezés palotájaként szolgált, majd munkásmozgalmi intézetként működött, 1957-től pedig az akkor megszerveződő Magyar Nemzeti Galériának adott otthont. A Galéria Várba kerülése tette lehetővé, hogy a Néprajzi Múzeum, elköltözve a népligeti iskolaépületből, a város szívében kapjon helyet. Ez időtől kiállítások sokaságával és intenzív közművelődési tevékenységgel szolgálta a nemzeti kultúra ügyét.

Az első állandó kiállítás 1980-ban nyílt meg Az őstársadalmaktól a civilizációkig címmel, a múzeum nemzetközi gyűjteményeinek anyagából, melyet 1995-ben a kiállított nagy értékű műtárgyak állagvédelme miatt le kellett bontani.

A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítás megnyitására  1991-ben kerüt sor. A magyar nyelvterület egészét bemutató kiállításunk 13 teremben tárja a látogatók elé a magyar parasztság tárgyi emlékeit a 18. század végétől az első világháborúig terjedő időszakig.

Az ezredfordulótól kezdve a Néprajzi Múzeum a muzeológiai kutatások és a néprajzi múzeumi reprezentáció megújításának egyik legfontosabb magyarországi intézményévé vált. A magyar paraszti élet és a távoli kontinensek kultúrájának bemutatása mellett  hangsúlyos lett a kortárs társadalmi jelenségek dokumentálása is. Felgyorsult az egyes gyűjtemények feldolgozása és digitalizálása. Jelenleg a múzeumi tárgyak közel 40%-a nyilvánosan megismerhető a múzeum honlapján keresztül. A múzeum számos új könyvsorozatot indított el, kutatási programokat szervezett, sikeres hazai és nemzetközi kiállításokat rendezett, múzeumpedagógiai programokat szervezett.

A Kormány 1866/2015. (XII. 2.)  határozata értelmében a Néprajzi Múzeum új épülete a Liget Budapest projekt részeként a városligeti Ötvenhatosok terén épült fel 2022-ben. A múzeum gyűjteményei pedig a Szabolcs utcában felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba kerültek.

A budapesti Néprajzi Múzeum Európa egyik jelentős szakmúzeuma, 2022-ben átadott új épületének köszönhetően pedig a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye. Gyűjteményében a közel 225 ezer néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket, kéziratokat, fotókat, népzenei és filmfelvételeket őriz. A magyar népi kultúra felbecsülhetetlen értékű tárgyi emlékein kívül itt található a térség legnagyobb, távoli kontinensek népeinek kultúráját reprezentáló etnográfiai anyaga, amely a 17. századtól napjainkig mutatja be a mindennapi élet, az emberi lét, a közösségi kapcsolatok különböző megnyilvánulási formáit. Az ezredfordulótól kezdve a Néprajzi Múzeum a muzeológiai kutatások és a néprajzi muzeológia megújításának egyik legfontosabb magyarországi központjává vált, ahol hangsúlyos a kortárs társadalmi jelenségek dokumentálása, a meglévő műtárgyállomány digitalizációja. A múzeum tárgygyűjteményéből és archívumaiból jelen pillanatban 173 ezer tétel kereshető a neprajz.hu weboldalon.

A Néprajzi Múzeum Madagaszkárra is kiterjedő Afrika-gyűjteménye jelenleg mintegy 10 500 tárgyat tartalmaz, az Ázsia-gyűjtemény közel 13 ezret, s ezek négyötöde a 19. század vége és a 20. század eleje közötti időszakban került a múzeumba. Az Ázsia-gyűjtemény két legnagyobb tárgyszámú alcsoportja a kínai és a japán anyag, ezt követi az indiai, az Amur-vidéki, a mongol, a török, a kaukázusi és a turkesztáni. Az Óceánia-gyűjtemény több szempontból is a múzeum egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert gyűjteménye, részben nagysága és összetétele, részben pedig a gyűjtés korai volta miatt. A kollekciót alkotó mintegy 14 500 tárgy háromnegyede a 19-20. század fordulójáról származik, amikor a terület néprajzi szempontból még nagyrészt érintetlen volt. A jelenleg 4 ezer darabos Indonézia-gyűjtemény törzsanyaga a 19. század vége és az első világháború közötti időszakban jött létre, a tárgyak fele két szűkebb földrajzi területről származik: Jáváról és Borneóról.

A közel 10 ezer darabos Európa-gyűjtemény a Néprajzi Múzeum egyik első gyűjteménye. A főként a finnugor rokon népekre összpontosító 19. századi tárgygyűjtés mellett a 20. század elejétől nagy hangsúlyt kapott az Osztrák–Magyar Monarchiában, illetve az annak vonzáskörébe tartozó területeken élő nemzetiségek tárgyainak gyűjtése. Ezek túlnyomó többsége hímzett textília, valamint hangszerek, fémtárgyak, bőrövek, ékszerek és kerámiák. Az Amerika-gyűjtemény a múzeum Európán kívüli gyűjteményi egységei közül a legkisebb (kb. 8300 darabos), ugyanakkor egyidős magával a múzeummal: az alapító Xántus János által az 1850-60-as években gyűjtött tárgyakat is magába foglalja.

A jelentős nemzetközi anyag őrzése, kutatása és bemutatása mellett a budapesti múzeum kimagasló szerepet játszik a magyar nemzeti identitás erősítésében. Kárpát-medencei anyagai a mára már letűnt, ám a 20. század közepéig a magyar társadalom nagy százalékát alkotó parasztság életmódjának lenyomatai a 17. századtól a 20. század végéig. A 19. század végétől a modernizáció, az urbanizáció és a globalizáció radikálisan alakította át az életmódot Magyarországon. A Néprajzi Múzeum kutatói versenyt futottak az idővel, gyűjtőmunkájuknak köszönhetően a magyarság és a magyarországi nemzetiségek hétköznapjai, ünnepei, foglalkozásai a ma élők ismereteinek részévé válhattak. A múzeum hagyományos gazdálkodási formákhoz kötődő gyűjteményei (halászat, állattartás-pásztorművészet, földművelés, gyűjtögetés) több tízezer egyszerű használati, illetve reprezentatív tárggyal teszik felfedezhetővé a gépesítés előtti évszázadok kihívásait, a folyók által szabdalt termékeny vidék életmódját. A Mesterséggyűjtemény közel 13 000 tárgyával a múzeum negyedik legnagyobb magyarországi anyagot őrző gyűjteménye. A technológia történetének megismerésében fontos szerepet játszik a népi közlekedés, teherhordás, cipekedés, hír- és jeladás tárgyait magába foglaló másfélezres Közlekedésgyűjtemény, vagy az Építkezésgyűjtemény. A Kerámiagyűjtemény a Néprajzi Múzeum egyik legnagyobb gyűjteményi egysége, tárgyainak száma megközelíti a 30 ezret.

A mintegy 50 000 műtárggyal rendelkező Textil- és viseletgyűjtemény Európa egyik kiemelkedő tematikus kollekciója. A gyűjteményben a falusi, mezővárosi parasztság, iparosság és pásztorság rendkívül változatos díszítésű, gazdag motívumkincsű és színvilágú népi viselet- és lakástextil-kultúráján kívül a tágabb értelemben vett köznép, így a városi kispolgárság és értelmiség tárgyi világa is megjelenik.

A Bútor- és világítóeszköz-gyűjteményben elsősorban a történelmi Magyarország területéről, főként magyar, valamint a hazánkban élő nemzetiségek köréből származó bútorok, világítóeszközök, lakberendezési, lakásdíszítési tárgyak (órák, tükrök, pipatartók, családi és emlékképek), alkalmi gyermekbútorok (bölcsők, járókák, állókák) és a hétköznapi élet (tisztálkodás, mosás, fűtés) használati tárgyai találhatók.  A Táplálkozásgyűjteménybe az élelmiszerek tárolásának, feldolgozásának és tartósításának kellékei, az asztali teríték más gyűjteménybe nem sorolható darabjai tartoznak. Az Egyházi, a Szokás- és játék-, valamint az ezres nagyságrendű Hangszergyűjtemény hitélethez és közösségi szokásokhoz kapcsolódó tárgyakat és eszközöket őrzi.

A Néprajzi Múzeum nem csupán műtárgyakra specializálódott, hanem kezdettől fogva törekedett a szellemi kulturális örökség, a néprajzi kutatással összefüggő anyagok gyűjtésére, megőrzésére is. Az intézmény egykori munkatársai között olyan hírességeket találunk, mint a zeneszerzőként ismert Lajtha László és Bartók Béla, akiknek hangfelvételeit a 4500 darabos fonográfhenger-gyűjtemény őrzi. Az ő gyűjtéseik a magyar mellett kiterjedtek a Kárpát-medencei népek, sőt Bartók esetében az anatóliai törökök és algériai arabok, továbbá a Volga-vidéki rokon népek zenei hagyományaira is. Ez az anyag csak töredéke a Néprajzi Múzeum több tízezernyi analóg hangfelvételének.

Hasonlóan unikális az Etnológiai Archívum néprajzi tematikájú film- és videógyűjteménye, amely az 1930-as évektől őriz mozgóképeket, vagy a magyarországi hagyományos paraszti-népi kultúra legnagyobb, 340 ezer darabos Fényképgyűjteménye, amelyben nagy számban találhatók távoli kontinensek népeiről készített fényképfelvételek már a 19. század végétől.

 A csaknem 30 ezres Kézirattár és a rajzokat, festményeket, nyomatokat gyarapító Képarchívum nemzetközi szinten vonz kutatókat. Az ő munkájukat is támogatja a múzeum 197 ezer kötetes szakkönyvtára.

A Néprajzi Múzeum első 150 évét rangja és szakmai elismertsége ellenére jelentős mértékben befolyásolta a megfelelő épületért való folyamatos küzdelem. Ez napjainkban zárult győzelemmel, amikor 2022 márciusában az intézmény elfoglalhatta új otthonát. Az új Néprajzi Múzeum Budapest egyik legrégebbi parkja, a Városliget kapujában épült fel a Napur Architect tervei alapján. A változatos növényfajokkal beültetett tetőkertet tartó két épületszárny egy 1 kilométer átmérőjű körív mentén emelkedik a környező fák lombozatának magasságába. A föld mélyében elhelyezett, közel 7 ezer négyzetméteres, időszaki és állandó tárlatoknak otthont adó kiállítótér felett könyvesbolt, étterem, könyvtár, adattár, coworking helyiség, látogatóközpont, rendezvényközpont, interaktív ifjúsági múzeum teszi az intézményt a budapesti kulturális élet meghatározó helyszínévé. Különleges eleme az ingyenesen látogatható Kerámiatér, amely a lépcsőzet mentén 40-40 méter hosszan csaknem 4 ezer kerámiát vonultat fel a világ minden tájáról. Az épület koronája az üveghomlokzat, amelyen körben egy közel félmillió pixelből álló, a múzeum magyar és nemzetközi gyűjteményeiből válogatott néprajzi motívumokon alapuló, raszterszerkezetű fémrács fut végig. A háló a magyar és az egyetemes kultúra szőtteseként nemcsak átöleli, öltözteti az épületet, hanem összegzi a gyűjtemények és a Néprajzi Múzeumban folyó munka 150 évre visszatekintő, a kortárs kultúrában is meghatározó szellemiségét.