Egy bamana női szobor életrajza

A Néprajzi Múzeum a 2022-re felépülő új épületében a gyűjteményeit sokféle szempontból értelmező kiállítással várja látogatóit. A Tárgyéletrajzok kiállítási részben olyan műtárgyakat mutat be, amelyek egyedi története többé-kevésbé ismert, avagy kutatással megismerhető, ellentétben a raktárakban őrzött több mint 200 ezer tárgy többségével. A módszertani bevezető szakaszban több példa érzékelteti a tárgyéletrajzi kutatások lényegét, azt, hogy egy tárgyat – a használata különböző kontextusainak folyamatában, a használó, a környezet és a tárgy egymásra hatásának, a hozzá fűzött változó jelentések tükrében vizsgálja.

E példák között fog szerepelni egy közel 60 cm magas, keményfából faragott, sötétre színezett, álló, nyúlánk, mezítelen női szobor. Stílusjegyei alapján a Maliban élő a bamana nép alkotásaként azonosítható. Feje oldalról lapított, előre nyúló. Arca majdnem síkban ábrázolt, melyből réz gombszemek, hosszú, vékony, íves, markáns cimpájú orr és apró, bemetszett, lefittyedő száj emelkedik ki. Feje tetejét keresztbe háromsávos hajkorona övezi, amely hátul lépcsőzetes, szögletes, egész felületén apró vonalkákkal barázdált. Vállai csapottak, kúpos mellei erőteljesen ábrázoltak. Karjai a test arányaihoz képest rövidek és hatalmas, előre fordított kézfejben végződnek, melyen az ujjakat is kifaragták. Felsőteste hengerded, tompora lefelé erősen kidomborodó. Egyenes lábai külön faragottak, és vaskos lábfejei vannak. A test különböző részeit tetoválást jelző, vonalas bemetszések díszítik.

Az ilyen típusú szobor helyi elnevezése do nyéléni, vagyis „kis Nyélé”, a „dobba beavatott első lány”. Az úgynevezett titkos társaságok (dob vagy dyo) szertartásainak férfiak és nők által is használt kelléke, az ősök, illetve az ideális feleség megjelenítésére.

A szobor születési ideje későbbi adatokból visszakövetkeztethetően valamikor a 20. század elejére, esetleg a 19. század legvégére tehető. Létének első bizonyítéka 1911-re nyúlik vissza, amikor is Budapesten, a Művészházban rendezett úgynevezett Keleti kiállításon és annak katalógusában képpel együtt – szudáni szobor megnevezéssel, Kozma Lajos tulajdonaként – szerepelt. Ezt a kiállítást tartják Európában az első olyan tárlatnak, amelyen kortárs művészeti alkotásokat más kultúrákból érkezett tárgyakkal együtt és egyenrangúan állítottak ki, bár pár hónappal korábban, 1910. augusztusában a kaposvári elemi népiskolában már mutattak be hasonlót, a város szülöttének, Rippl-Rónai Józsefnek a megnyitóbeszédével. Mindkét kiállítást Kozma Lajos építész-bútortervező és Vitéz Miklós író rendezték, s ezekhez az egzotikus tárgyakat Párizsban szerezték be, nagy valószínűséggel Brummer Józseftől. Brummer szobrászként érkezett a francia fővárosba, csakhamar azonban műtárgykereskedővé vált. Távoli kultúrákból érkezett tárgyak kiválasztásával és művészeknek való továbbításával részt vett a primitivizmus irányzatában. Ezek a tárgyak termékenyen hatottak a 20. század eleji újító irányzatok művészeire, akik sokkal inkább a meglepő formanyelvükből nyertek ihletet, mintsem az eredeti környezetükben való jelentésük és használatuk iránt érdeklődtek volna.

A Keleti kiállítás után a szobrot tulajdonosának, Kozma Lajosnak az enteriőrjeiben lehet látni. Elsőként egy gyerekszoba éjjeliszekrényén. A bútorok Kozma neobarokk stílusban tervező (ún. Kozma-barokk) korszakában, az 1920-as évek elején készültek. Kérdés, hogy vajon ebben a környezetben a szobornak baba szerepkört szánt-e vagy későbbi modernista munkásságának előképe sejlik-e föl a tárgy szerepeltetésében.

Ugyanis az 1930-as években, amikor Kozma Lajos a „barokkról” modernista stílusra vált, számos alkalommal örökíti meg az enteriőrjeit fényképeken, és publikálja cikkekben, könyvekben. Ezekben saját dísztárgyait, köztük ezt a bamana szobrot is elhelyezi, olykor többféle elrendezésben. A tervrajzokon szintén felfedezhetjük a sziluettjét. A dísztárgyak között látni japán metszetet, afrikai maszkot és általában női szobrokat, olyan tárgyakat, amelyek hozzátartoztak egyes külföldi művészek otthonainak és műtermeinek a berendezéséhez, valamint neves művészetpártolók, műgyűjtők gyűjteményeihez. Kozma föltehetően e nemzetközi trendhez igyekezett igazodni azzal, hogy a modernizmusnak ezt a vetületét a főként villalakások enteriőrjeibe odavarázsolta. Valójában a saját életterét is rájuk vetítette, hiszen az otthonát mutató pár fénykép bizonyítja, hogy ezekkel a tárgyakkal vette körül magát.

Ugyanebből a korszakból fennmaradt Pécsi József fotóművész portréja Kepes György fotóművészről, a háttérben a bamana szoborral. Valójában e kép mögött is Kozma Lajos húzódik meg Pécsi műtermi berendezésének tervezőjeként, ahová – mintegy márkajegyként? – elhelyezte a szobrát.

Érdekes, hogy máshol a szobor inkább magát a modernizmust hirdeti, legalábbis ezt erősíti egy Fábry Pál bútortervező nevével fémjelzett szobarészlet, ahol egy kis fiókos szekrényen látjuk viszont. Fábry kezdő éveiben Kozma Lajos irodájában dolgozott, és mesteréhez „megszólalásig hasonlatos stílusban” tervezett, így bizonyára Kozma adta kölcsön ehhez a képhez a tárgyat, talán a közös irányvonal kifejezéseként.

Egy következő, jóllehet datálatlan képen Vitéz Miklós dolgozószobájának kandallóján bukkan fel a szobor, más „egzotikus” tárgyak (Buddha-, benini bronzszobor, japán metszetek) társaságában. Csak találgatni lehet, hogy vajon Kozma Lajos 1948-ban bekövetkezett halála előtt, vagy azután került-e Vitézhez, aki egyébként – a Kozmával közösen rendezett Keleti Kiállítás óta – jó ismerősként fogadhatta magához Az ő hagyatékából vásárolta meg a Néprajzi Múzeum 1956-ban, négy másik afrikai tárggyal együtt.

Múzeumi élete első „fellépésére” 1963-ban került sor, amikor a Nemzeti Múzeum dísztermében rendezett Fekete Afrika népei a felszabadulás útján című tablókiállításon a nyugat- és közép-afrikai művészet illusztrálására pár maszkkal és faragvánnyal együtt vitrinben állították ki. A következő húsz évben a kontinens törzsi művészetét és folklórját bemutató művekben a származásához és használatához kapcsolódó néprajzi adatokkal együtt mutatták be. Ugyancsak szerepelt a múzeum születésének 100. évfordulóját ünneplő, a múzeum kincseit felsorakoztató tárlaton és kiadványban is.

Az ezredfordulótól növekedett és vált sokrétűvé a tudományos kereslet a szobor iránt, amikor is a 20. század első felének művészeti és építészeti irányzatait és jeles képviselőit felidéző, valamint a női test ábrázolását bemutató tárlatokhoz, illetve kiadványokhoz kölcsönözték.

Legutóbb eszmei és műtárgykereskedelmi értéke felszökött annak köszönhetően, hogy az 1960-as évektől a törzsi művészek – ha nem is név-, de legalább stílus szerinti – azonosítását célzó nemzetközi kutatások nyomán a tárgykategóriáján belül a „horgas orrú”, avagy Ségou-vidéki stílusban faragó mester alkotásai közé sorolható. E csoportban eddig csak pár ilyen álló figura ismert, amelyek közül több árverés kínálatába is bekerült. Igazi szenzáció volt, amikor egy Henri Matisse egykori gyűjteményébe tartozó „horgas orrú” ülő szobrot 2016-ban 782500 dollárért vásároltak meg egy aukción, ami a budapesti szobor értékét is elhelyezi a nemzetközi műtárgypiaci árfekvésben. Annál is inkább, mivel az aukció katalógusában a világon az elsőként az 1911-es budapesti Keleti kiállításon bemutatott Ségou-stílusú bamana szobrot referenciaként tüntették fel.

E néhány fontosabb életrajzi adatából is kitűnik, hogy mivel ez a bamana női szobor számos hazai és külföldi társadalmi és kulturális, művészeti és néprajzi kontextus felidézésére alkalmas, sok más múltbéli megnevezésén kívül méltán viselheti a múzeumi berkekben használatos „sztártárgy” jelzőt.

 

Női szobor

Mali, bamana, 19-20. sz. fordulója

Vétel Szerdelyi Györgytől (Vitéz Miklós hagyatéka)

Néprajzi Múzeum 56.24.2