A fényképgyűjteményt Jankó János hozta létre 1894-ben azzal a szándékkal, hogy az egyre több szakterületet segítő fotográfia, az akkoriban terjedő tudományos fényképezés a néprajz adatgyűjtését is gazdagítsa. A Jankó János által kialakított gyűjteményi rendszer egyik lényeges jellemzője volt, hogy a fotográfiák vásárlásakor az eredeti negatívokat is igyekeztek megszerezni (ha erre nem volt mód, azonnal reprómásolatokat készítettek), hogy bármikor tetszőleges számú másolatot és nagyítást lehessen létrehozni, s az a kutatók, érdeklődők rendelkezésére állhasson. (A negatívok és a pozitívok azonos leltári számot viselnek.)

A tematikát tekintve a 19. századi és a 20. század eleji hazai fotográfiák elsősorban a Kárpát-medence területén élő népcsoportok ünnepi viseletét és jellegzetes épületeit mutatják be, az első világháború körüli évtizedekből pedig sok családi képet találunk. A két világháború közötti évektől azonban – a tudományág művelői, az amatőrök létszámának gyarapodásával, a néprajz kutatási területeinek bővülésével – a fotók által bemutatott témakörök is szaporodtak.

A magyar néprajz ismert, egykori és ma élő tudósai – Györffy István, Gönyey Sándor, Diószegi Vilmos, Molnár Balázs, Gunda Béla, Hofer Tamás stb. – maguk is sokat fényképeztek terepen (esetenként tízezernél is több felvétel szerzői), de emellett igyekeztek az érdeklődőket is bevonni a gyűjtőmunkába. Így számtalan lelkes amatőr fényképész felvételeivel gazdagodott és gyarapodik ma is a gyűjtemény. Az ő munkájukat kérdőívek, gyűjtési útmutatók segítik. A hivatásos fényképészek munkáit tekintve egyrészt a két világháború közötti időszak szolgáltató fényképészeinek tevékenységéről kaphatunk országos áttekintést a nagyszámú korabeli műtermi felvétel jóvoltából, másrészt a Magyar Filmiroda néprajzi jellegű alkotásaiból – ez utóbbiak a korabeli zsurnalisztikai felfogást, ízlést és szemléletmódot közvetítik.

A képanyag számottevő részét fekete-fehér felvételek alkotják. A 320 000 leltározott tételnek csak töredékét jelentik a színes felvételek; számuk alig 30 000. A második világháború utáni időszakból a hazai és etnológiai tudományos felvételek és az országos műemléki felmérés anyagát kell külön kiemelni. Napjainkban is folyik a gyűjtemény gyarapítása: a népéletet bemutató, hivatásos vagy amatőr fényképészek által, a 19. századtól napjainkig készített, jó állapotú eredeti fotográfiákat (sorozatokat), negatívokat vásároljuk.

A gyűjtemény muzeológusai: Bata Tímea, Csorba Judit, Gebauer Hanga

Az Etnológiai Archívum 1961-es munkabeszámoló-jelentésében az először külön egységként szereplő diapozitív-gyűjtemény 3195 szak- és földrajzi mutatóval ellátott diából állt. 2001-ben 32 ezer beleltározott és mutatózott felvétel volt a Néprajzi Múzeum diapozitív-gyűjteményében. A gyűjtemény gyarapodását és annak sajátosságait elsősorban a muzeológusok kutatási területe, a kiállítások tematikája, valamint a nagy múzeumi kutatások befolyásolták. A múzeumban dolgozó régi és jelenlegi néprajzos-etnológus generációk változó mértékben, de otthagyták nyomukat a gyűjteményen. A diára fotózás speciális technikája is fokozta a gyűjtemény tematikai aránytalanságait, hiszen ez bizonyos típusú kutatások dokumentálására különösen alkalmas, ilyen például a tárgy- és épületfotó, ugyanakkor terepmunka során már sokkal kevesebbet használták, akkor is legtöbbször csak részterületek megörökítésére. A gyarapodás nagyon változó darabszámú sorozatokat takar, hiszen több száz darabos tételek mellett gyakran néhány felvételből álló anyagok is kerültek a gyűjteménybe.

Az első nagy egység a legkorábbi leltározású mintegy 4100 diát öleli fel, ezeket még a gyűjtemény kialakításakor, 1961-ben leltározták be. A 4100 darabnak körülbelül a fele kisebb – legfeljebb 10-15 darabos – sorozatokból vagy egy-egy darabból álló nagyalakú (9×9-es méretű) diapozitív, nagy részük készítője és keletkezési éve ismeretlen. Tudománytörténeti szempontból ez a gyűjtemény talán legértékesebb része, hiszen többségüket az 1910-es évek és a második világháború között készült felvételek alkotják. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kerültek volna korábban is diafelvételek a Néprajzi Múzeumba, sőt egy 1967-es irat szerint a Néprajzi Múzeumnak szinte azóta voltak diapozitívjai, mióta fényképei. A nagyalakú diák többsége vetített képes előadásokra fotókról készített reprodukció. Ezek közül a legértékesebbek azok a negyven tételből álló sorozatok, amelyeket Györffy István (Hajdúság), Viski Károly (Templomok és cintermek), Bartucz Lajos (A Néprajzi Múzeum általános ismertetése – Külföldi csoport), Gönyey Sándor (Néprajzi Múzeum általános ismertetése – Magyar csoport) és Trócsányi Zoltán (Észak-szibériai rokonaink) készített a Közgyűjtemények Ismeretterjesztő Irodája számára. Hasonlóan különlegesnek számítanak a színes autokrom felvételek, amelyeket szintén Györffy István és Gönyey Sándor készített. A régi néprajzi múzeumi kiállításokon szereplő nagyalakú üvegdiákból csak néhány vészelte át az 1960-1980-as évek hozzá nem értő, több ezer tételt elérő selejtezési hullámait.

1962-1963-tól fokozatosan befejeződött a felhalmozódott anyag beleltározása. Ezután a gyűjteménybe zömében már frissen készült felvételek kerültek. A felvételeket leggyakrabban az intézmény muzeológusai maguk készítették terepen vagy utazásaik során, illetve múzeumi gyűjteményeikről csináltatták előadásaikra, kiállításokra. Ebben a korszakban a diára való fotózást Kresz Mária használta ki a legjobban, közel ötszáz felvételt készíttetett a múzeum kerámiaanyagáról, többek között előadásaihoz is. Nagyon sok dia került a gyűjteménybe vétel útján amatőr vagy hivatásos fotósoktól is. Közöttük a legjelentősebb Antal András vegyes tematikájú hatszáz darab felvétele (1976), melyek Nógrád megyében és Székelyföldön készültek. Hasonló nagyságban, körülbelül ötszáz darabbal gyarapította a gyűjteményt Gulyás Gyula anyaga 1976-ban. Ez is erdélyi felvételekből áll, zömében székelyföldi templomok, bútorok és viselet. 1977-ben került beleltározásra Gönyey Sándor változatos tematikában, az ország különböző részein készült több mint hatszáz darab diája (ez az anyag a Gönyey-hagyaték részét alkotta). Az etnológiai kutatások során keletkezett diák is növelték az állományt. Kiemelkedik Bodrogi Tibor közel 130 darabos indonéziai, Földes László 1968-as 122 darabos mongóliai, illetve Andrásfalvy Bertalan 54 darabos albániai sorozata.

A következő jól elhatárolható időszak az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején kezdődött, amikor már az ifjabb néprajzos-generációk által készített diák kerültek a gyűjteménybe. Míg az 1960-1970-es években hat-hét ezerrel, addig a nyolcvanas években már 12-13 ezer diával gyarapodott a gyűjtemény. Az új generáció tagjai közül a legtöbb diát Szuhay Péter készítette. Sorozatai mindig részletesen örökítettek meg egy-egy szokást vagy a hétköznapi élet egy-egy eseményét. Több mint hatszáz felvételt készített – többségüket Abodon – az aratásról, a lakodalomról, de máshol és más témában is, mint például Mátraverebélyen (búcsú), Budaörsön vagy Mezőkövesden (1978-1981). Az Európán kívüli egység is nagy mennyiségű diával gyarapodott, ami – mint a legtöbb eddigi esetben is – egyéni kutatói érdeklődésnek, illetve terepmunkának köszönhető. Vargyas Gábor 1213 felvételt készített Pápua Új-Guineában, amivel a gyűjtemény egyik legjelentősebb sorozatát alkotta meg.

Az 1980-as évek egyik újdonsága volt, hogy az Országos Néprajzi Gyűjtőpályázatra 1985-től több értékes és nagy diasorozat érkezett, 1992-ig összesen 1200 darab. Ezek nagy része két-három szerzőtől, például Gergely Sándortól, Molnár Mihálytól származik, akik egységes témájú sorozataikkal, például a kiskunsági vásárokról (körülbelül nyolcvan darab, 1984-1985-ből) vagy a pomázi és szentendrei búcsúról (körülbelül 150 darab), jelentősen csökkentették a gyűjtemény tematikus hiányosságait. Amatőr vagy hivatásos fotósoktól továbbra is nagy tételben kerültek vétel útján a gyűjteménybe sorozatok. Mennyiségét tekintve kiemelkedik Csomor Lajos közel ezerdarabos sorozata székelyföldi kapukról, épületekről, temetőkről stb. Megszaporodtak a szokásokat megörökítő diák is: a lakodalmon kívül a búcsúk (Szabó Zoltán), a betlehemezés (Szacsvay Éva keceli felvételei), a turizmus (Fejős Zoltán, 222 darab), a farsang, a kakasütés, valamint a viselet és a népi építészet (Pozsony Ferenc, 524 darab), a csíksomlyói búcsú (Mohay Tamás, 138 darab), a munkácsi zsidó táplálkozási szokások (Rékai Miklós, 91 darab), a húsvét (Fülemile Ágnes, 94 darab) témákról születtek hosszabb, akár száz-százötven darabos sorozatok.

Az épületek mellett a dia leginkább a viseletek fotózására alkalmas, s ezt a Néprajzi Múzeum muzeológusai ki is használták, hiszen Fél Edit, Kresz Mária, Horváth Terézia, Katona Edit sokat fotózott és főleg fotóztatott diapozitívra. Az amatőr és hivatásos fotósok is nagyon kedvelték ezt a témát, sok díszes népviseletet fényképeztek (jó példát jelentenek erre Vas Géza kalotaszegi felvételei). A hímzéssel együtt több mint öt és fél ezer darab viseleti felvétel található a gyűjteményben.

A gyűjtemény nagy ütemű gyarapodása az 1990-es években is tovább folyt. A kiállításokra, különböző néprajzi kiadványokba számtalan tárgyfotó készült. A székkiállításra például 650 nagyalakú diapozitív készült. De terepmunkán is készültek hosszabb sorozatok. Kerezsi Ágnes és Winter Erzsi 1991-es szibériai útjáról több mint hétszáz dia található a gyűjteményben. 2000-ben vásárolta meg a múzeum Hans-Horst Skupy német fotós négyezer darab Mexikóban készült felvételét is.

A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Granasztói Péter