Hírek

Megvagyunk! – műtárgyak egykor és most

Kesztyű a Muhu-szigetről

A kézzel kötött, egyujjas gyapjúkesztyű feltehetőleg a 19.-20. század fordulóján készült Kuivastuban, amely egy, a Muhu-sziget keleti partján fekvő falu Észtországban.

Kesztyű,  Kuivastu, Muhu-sziget, NM 96095
Kesztyű, Kuivastu, Muhu-sziget, NM 96095

Muhu Észtország nyugati partjaitól nem messze található, az észt szigetvilág harmadik legnagyobb szigete. A kesztyű az 1910-es évek első felében Bán Aladár (1871−1960) gyűjtőútjairól innen került a múzeumhoz. Bán azért látogatott el az észt szigetekre, mert azt feltételezte, hogy a viszonylagos elszigeteltség miatt az itt élő népek több archaikus elemet őriztek meg népművészetükben. Bár nem csak Bán Aladár gyűjtőútjairól kerültek észt tárgyak a múzeum gyűjteményébe, az általa gyűjtött kb. 500 darabos észt néprajzi anyagnak köszönhető, hogy a Néprajzi Múzeum büszkélkedhet a harmadik legnagyobb észt anyaggal a világon; a két legnagyobb gyűjtemény Helsinkiben (Finn Nemzeti Múzeum) és Szentpéterváron (Oroszországi Néprajzi Múzeum) található.

Az egyujjas kesztyűt a Néprajzi Múzeum második állandó kiállításán, 1906 és 1922 között, a városligeti Iparcsarnok épületében, a 13-as számú kiállítási térben lehetett megtekinteni, ahol  -uráli nyelvcsaládba tartozó (tehát rokon nyelvet beszélő) népek lévén - a finnek, észtek, lívek és számik tárgyai is helyet kaptak. Az észt néprajzi anyag több vitrinben volt látható. Az a vitrin, amely közepén, mintegy kiemelt darabként, a kuivastui gyapjúkesztyűt helyezték el, a muhui viselet legjellegzetesebb darabjait (kötények, gyapjúharisnyák, egy- és ötujjas kesztyűk) mutatta be, bal oldalán pedig egy menyasszonyi öltözéket. A kesztyűt ma az Európa-gyűjtemény raktárában őrzik.

Észt néprajzi tárgyak vitrine, Néprajzi Múzeum, Iparcsarnok (Városliget), 1910-1921
Észt néprajzi tárgyak vitrine, Néprajzi Múzeum, Iparcsarnok (Városliget), 1910-1921

A muhui népviselet rendkívül élénk színeivel nem csak a századfordulón, de később, a szovjet időkben is ismertnek és nagyon népszerűnek számított Észtországban. Nem egyszer vettek részt sárga, csíkos muhui szoknyába öltöztetett néptáncosok a különböző állami ünnepek alkalmából rendezett tömeges felvonulásokon.

A muhuiak viselete részletgazdag, alapos kidolgozású, a különféle viseleti darabok elkészítése rendkívül időigényes. A bonyolult mértani motívumok és a változatos színösszeállításokban felhasznált tarka fonalak nem csak a szemet gyönyörködtették, hanem a tárgy készítőjének szorgalmát is megmutatták. Muhu szigetén az egyujjas mellett ötujjas kesztyűket is kötöttek, és ezekből férfi és női változatok is készülhettek. A kuivastui kesztyű Ilmari Manninen finn néprajzkutató szerint az úgynevezett régi, ünnepi kesztyűk típusába tartozik, szárán a mértani mintákkal ellátott keskeny csíkok a szőtt észt gyapjúövekre emlékeztető motívumsorokkal díszítettek; melyek közül a legszembetűnőbb, legszélesebb motívumsort sárga, fekete és fehér fonalból kötötték. A kesztyűben felhasznált sárga fonál színe a muhui kötények és szoknyák színére emlékeztetheti az avatott szemlélőt.

A 19. század közepétől a 20. század elejéig a geometrikus motívumok használata volt jellemző Muhu szigetén, a 20. század elejétől ezeket teljesen felváltották naturalisztikus virágmotívumok. Az 1930-as években több észt művész és néprajzkutató a geometrikus motívumokat tartotta a legarchaikusabbnak és az észt népművészetre legjellemzőbbnek, mivel ezek az összes észt tájegységen megtalálhatók. Nem a kesztyű színe segít meghatározni azt, hogy az adott darab férfiak vagy nők számára készült, hanem a mérete. Muhu szigetén népszerű volt a világos bíbor szín, a férfiak is hordhattak ilyen színű fonalból kötött kesztyűket: ez a feltűnő árnyalat azt a jelentést hordozta, hogy viselője tehetős.

A kesztyű az észt néphagyományban nem csak arra szolgált, hogy viselője kezét megvédje a zimankótól: a férfiak nyáron is az övükbe akasztva hordták, és sokszor az elhunytak mellé tették a koporsóba a kesztyűt, melynek bajelhárító erőt tulajdonítottak. Még a 20. század elején is szokásban volt, hogy az esküvő alkalmából a menyasszony a vőlegény legközelebbi családtagjainak különböző saját készítésű ruhadarabokat, köztük kesztyűket ajándékozott.

 Kövesdi Lilla Dóra muzeológus

JEGYEK