Beporzók napja

A beporzók népes táborából az emberhez a méhek állnak a legközelebb. Ősidők óta fogyasztjuk a mézet, amit kezdetben zsákmányolással, gyűjtögetéssel szereztünk meg a méhektől, majd a méhek tartásával, a mézért cserébe gondoskodunk róluk, és a közelünkben tartjuk őket.

Feltehetőleg már a magyarság is régóta ismerte a méheket és rendszeresen fogyasztotta a mézet, hiszen a méz, méh, odu, fedém szavaink finnugor eredete is erre utal. Számtalan okleveles adat, történeti feljegyzés tanúskodik arról, hogy elődeink foglalkoztak méhészettel, például a Tihanyi Apátság alapítóokirat (1055) 50 méhkasról, a pécsváradi alapítóokirat (1015) 12 méhészről és 6 cereariusról tesz említést. A méhészet jelentőséget bizonyítja az is, hogy csak a 18-19. század folyamán 50 méhészeti könyv jelent meg!

A Néprajzi Múzeum gyűjteményeiben is szép számmal találunk a méhekhez, a méhészethez kapcsolódó tárgyakat, mivel a méznek, a viasznak a háztartásokban nagy szerepe volt egészen a 19. század közepéig, amíg a répa- és a nádcukor fokozatosan ki nem szorította a mézet. A mesterségek közül a mézeskalácsosok, gyertyaöntők tevékenysége elképzelhetetlen lett volna a méhek áldásos munkája nélkül. A ránk maradt mézeskalács ütőformák többnyire reneszánsz és barokk ihletésűek. A legkedveltebb formák voltak a szív és a huszár.

Kasok, méhesek
A legegyszerűbb „méhlakás” a fatörzsből kivájt köpű, belsejében 5 db pálca szolgát a lépek megtartására.

Egy fa törzséből kivájt méhkas (ltsz.59.75.76, 1906 előtt gyűjtött, származási hely ismeretlen) 59.75.76B fotó is

Változatos formákat mutatnak a font kasok, amelyek vesszőből, szalmából és gyékényből készültek. A szalma kasok használata a 18. század elejétől eltejedt, a gyékény kasok pedig már a 17. századtól ismertek a magyar méhészetben. Ezek között találunk olyanokat, amelyeket sárral, tehéntrágyával tapasztottak be. Alakjuk változatos, lehet harangot, gömböt és akár templomot formázó, de voltak emberalakú méhkasok is.

 

 

A méhkasokat, kaptárakat méheskertekben helyezték el -  kertek végében, erdő szélen, szőlőkben, réteken. Ezeket a fedett, zárt kerteket, boronafalból, deszkából, nádból alakították ki. A méheskertek egyik típusa a méhkelenc, amelyről az 1952-ben forgatott filmből többet is megtudhatunk.

Toroczkai-Wigand Ede (építész, iparművész és író)  írja a Régi kert s míesei című munkájában, hogy a négyszögletes méhkert volt a legideálisabb, mert a kerek kertben az eresztés idején (rajzáskor) a rajok egymásra szálltak volna. Fontos, hogy ne legyen északra tájolva a kert, víz legyen benne vagy legalább a közelében. Mindig ültessük körbe virágokkal, gyümölcsfákkal, védjük a marháktól. Egy 17. századi kéziratból megtudhatjuk, hogy milyen növényeket kedveltek a méhek. Ilyenek voltak többek között a méhfű (Melissa officinális), a sáfrányok (Crocus sp.), a lómenta (Mentha spicata) a tisztesfű (Stachys annua) a kerti mák (Papver somniferum), a rozmaring (Rosmarinus officinalis), a zsályák (Salvia sp.) stb. A méhek lecsendesítésére is megoszt a szerző néhány praktikát : ha olasz ürömmel (Artemisia pontica) megdörzsöljük a kas bejáratát, az lecsendesíti a méheket. Ha méhfűvel megkeni magát a méhész, akkor a méhek nem csípik meg.
A méhészkedés fontos eszközei voltak még a méhészálarc, a füstölő, méhész pipa, a méhészkés, méhetető.

Különleges, díszített tárgyak a Néprajzi Múzeum gyűjteményében

Hiedelmek, szokások
A méhekkel mindig csak férfi foglalkozhatott, a nő balszerencsét hozott volna rájuk. 1569-ben Bártfán egy asszonyt mézlopásért és a méhek megrontásáért megégettek. A méhek Szűz Mária könnyeiből, másik hiedelemmonda szerint Krisztus sebein megtelepedett nyűvekből jöttek létre. A palócok szerint a méheket Isten teremtette, míg a legyet a vele versengő ördög. Ha egy méhes gazda meghalt, körmeit levágták, temetéskor kalapját az egyik méhkasra helyezték, hogy a méhei el ne pusztuljanak. A Bakonyban, Gömörben bekiabáltak a kasokba, „meghalt a gazdátok!”, mert ha ezt nem tették volna, elpusztultak volna a méhek. A néphit szerint a pénzért vásárolt méhekkel a gazdának nem lesz szerencséje, ezért a méheket csak cserébe vagy ajándékba adták egymásnak. A méhészek védőszentje Szent Ambrus, napja december 7. Egy legenda szerint Ambrus bölcsője kint ringott a ház udvarán, egyszer egy méhraj zúgta körül, s rátelepedett a bölcsőre. A méhek teljesen ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna, amelyből a méhek nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl: ,,Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!'' De a kicsi Ambrust egyetlen méhecske sem szúrta meg és semmi baja sem esett. (Diós István: A szentek élete).
A méh a rend, a fegyelmezett munka, a tisztaság és szorgalom jelképe volt már az ókorban is. Egy gyermekmondóka szerint ma is az:
"Kis állat a hangya, de nagy a szorgalma.
Szorgalmas a méh is, olyan leszek én is."

Filmekkel

 

A méz
A Sági Méhészet oldalán gazdag anyag áll rendelkezésre a témáról.

A méhek
Az ízeltlábúak törzsébe, a hártyásszárnyúak rendjébe és a méhfélék családjába tartozó rovarok a világ minden földrészén megtalálhatók az Antarktisz kivételével. Legismertebb közülük a háziméh (Apis mellifera), amelynek mintegy 28 alfaját azonosították. A méz előállításán túl ezeknek a rovaroknak nagy szerep van a növények beporzásában is. A házi méh bonyolult érzékszerveinek segítségével talál rá a virágokra. Ebben segíti látása, az elektromágneses tér érzékelésére szolgáló szerve, ízérzékelése és a szaglása is.
A méhek összetett szeme az ibolyántúli fényt (200-400 nm) érzékeli. Az emberi szem a 380-750 nm tartományba eső fényre érzékeny. A porzók színe szinte valamennyi növény esetében sárga, amely a flavonoid vegyületeknek köszönhető. Ezek a vegyületek az ultraviola fényt elnyelik és ez vonzó a beporzó rovarok számára, mivel ők látják ezt a tartományt, különleges képességük, hogy érzékelik a fény polarizáltságát is. A méhek térbeli tájékozódása az égbolt polarizációs mintázatán alapszik, ennek segítségével becsülik meg a nektárforrás és a kaptár közötti repülési irányt és távolságot, de az úthoz számukra szükséges tápanyag mennyiséget is fel tudják mérni. Szaglásuk is jó és az elektromágneses tér változásaira is érzékenyek. Az érzékszerveik az egymással történő kommunikációban és a virágok megtalálásában segítik őket. Az általuk kedvelt növényeknél fontos információkat hordoz számukra  a virág töltöttségi állapota, és a nektár cukortartalma is, ugyanis gyűjtéskor az édesebb nektárt választják.

De melyek azok a növények, amelyeket a méhek igazán kedvelnek?
Néhány növényt említettünk írásunk elején, amelyek tapasztalati tudásból megfigyelt fajok. Ma már a tapasztalati tudás mellett tudományos kutatások is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A National Botanic Garden of Wales munkatársai ilyen tudományos kutatásról meséltek a Néprajzi Múzeum Erasmus+ projektjében résztvevő szakembereknek 2019 májusában.

A figyelemre méltó szakértelemmel, tudatossággal kialakított botanikuskertben a Growing The Future program keretében és már azt megelőzően is végeztek kutatásokat e témakörben. A kertnek saját méhese van, ahol a rovarok virágpreferenciájával kapcsolatos kérdésekre keresik a választ. A beporzók testéről származó pollent a DNS vonalkód alkalmazásának segítségével azonosítják. Az eljárás lényege, hogy két olyan gént elemeznek a tudósok a vizsgált növény DNS állományában, ami minden növényben jelen van, de fajonként mégis eltérő. A kapott génszekvenciát (azaz a kapott DNS darabot) összevetik a vonalkód adatbázissal, az egyező kód alapján pedig azonosítják a növényt és a leggyakrabban előforduló fajokat is meg tudják állapítani. Az így kapott eredmények tükrében olyan magkeverékeket állítanak elő, amelyeket elvetve a méhek által kedvelt virágos réteket hozhatnak létre. Ezeket a magkeverékeket a kert boltjában árusítják, sőt, akit a téma jobban érdekel, részt vehet egy rövid méhészkurzuson. A gyerekek, iskolás csoportok számára feladatlapot készítenek, amelynek segítségével megfigyelhetik a kertben, és akár a saját környezetükben a beporzó rovarokat. A mesebeli szépségű helyet érdemes felkeresni személyesen is.

Mit tehetünk mi, múzeumok?
A Néprajzi Múzeum hamarosan a városligeti új épületébe költözik, amelynek tetején zöld felületet alakítanak ki. Ennek több célú hasznosítását tervezi az intézmény többek között olyan szolgáltatások és programok kialakításával, amelyek az oktatást és az aktív szabadidő eltöltést szolgálják a látógatói számára. Társadalmi múzeumként nem mehetünk el olyan probléma mellett sem, mint a világszerte aggodalomra okot adó beporzók állományának rohamos csökkenése. A Néprajzi Múzeum tárgyain keresztül közvetíthető tudásbázisa alkalmas a diákok, felnőttek környezettudatos nevelésének, szemléletmódjának alakítására. Természetes, hogy a zöld felületeket is szeretnénk e célunk megvalósításának szolgálatába állítani, terveink között szerepel múzeumunk tetején virágos kert telepítése, amely a méheknek, beporzóknak, valamint a róluk ismereteket szerző érdeklődőknek is hasznos lesz korosztálytól függetlenül.

Miért fontosak a beporzók?
A vadon élő növények 80%-a rovarbeporzású faj, 70 legfontosabb kultúrnövényünk közel fele nem hozna termést, ha ezek az élőlények többé nem poroznák be virágaikat. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy felismerjük ezeknek a fajoknak a földi ökoszisztémában betöltött, pótolhatatlan szerepét. Gondoljunk csak a legkedvesebb gyümölcseinkre (alma, körte, cseresznye, meggy, stb.) vagy a zöldségeinkre (paradicsom, paprika, uborka, tök stb.), ha nincs ki beporozza, nincs termés. A beporzók szerepét globális és regionális szinten is vizsgálni kell, azonban abban mindenki egyetért, hogy a beporzók számának csökkenését előidéző környezeti problémákkal foglalkozni kell. Ezeken a linkeken bővebben olvashatunk a témáról.

Koltay Erika