Kő kövön

A Soa történelmi traumájára való emlékezés módja lehet az események valamely részletének felelevenítése, az áldozatok emlékének, a túlélők gondolatainak felidézése, a történeti részletek és összefüggések tisztázása, a társadalom reakciójának elemzése. A Néprajzi Múzeum az emlékezés sajátos formáját választotta. Olyan kiállítást tár a látogató elé, amely megkísérli előhívni azt a képet, mely a holokauszt előtti időszakból a múzeumi anyagra építve megismerhető a magyar vidéki zsidóságról. Elsősorban lokális "esettanulmányok" alapján mutatja be a zsidóság hétköznapi életét, a többségi társadalomban elfoglalt helyét, sajátos kultúrájának bizonyos jellemzőit, a hagyomány és modernitás lehetséges útjait, útvesztőit. Mindezt úgy, hogy közben a megmaradó, újraéledő magyar zsidó kultúra elemeire is reflektál.

A kiállítás egy-egy kérdéskörről nem általánosságban, hanem konkrét példák (családi történetek, adott közösségek, lokális sajátosságok, kiemelt részletek stb.) alapján beszél. Ebben a szellemben a zsidó hétköznapokat és ünnepeket, a különböző foglalkozási és társadalmi rétegeket mutatja be, illetve ezek kapcsán egy-egy meghatározott témát jár körül.

A kiállítás törzsanyagát a Néprajzi Múzeum saját gyűjteménye adja. Ez a kollekció - egy-egy tárgy kivételével - még soha nem szerepelt kiállításon, sőt valójában eddig még a múzeum zsidó vonatkozású anyagának pontos számbavétele, értelmezése sem történt meg. A tárlat most erre tesz kísérletet: bemutatja a kicsiny, ámde jelentős judaika gyűjteményt, a zsidó használati eszközöket, a zsidó műtárgykereskedők, magángyűjtők révén a múzeumba került tárgyakat, nem beszélve az egyedülállóan gazdag fotóanyagról.