Kiállítás

Hagyományos török ruhák, ékszerek és török díszítőművészet

2000. jún. 9. - 2000. jún. 18.
Anatólia évszázados történelmének minden szakaszában művészien ötvözte a sokszínű kultúrák hagyatékát. Az anatóliai kultúrákban fellelhető egy bizonyos eklektikus tulajdonság, amely természetes földrajzi következménye annak, hogy a régió az óvilág közepén helyezkedik el.

 

A római, bizánci és oszmán birodalmak különböző társadalmi-politikai berendezkedései és hitvallásai egyazon földrajzi térségben és többé-kevésbé azonos politikai hatalommal váltották egymást. Az Európa és Ázsia közötti "híd" földrajzi helyzetének köszönhetően mindig is nyitott volt a külső hatásokkal szemben.

Ennek egyenes következménye, hogy az oszmán-török művészettörténet bővelkedik olyan elemekben, amelyeket a közép-ázsiai és iráni sztyeppék, a közel-keleti és bizánci, valamint - a 18. század után - az európai művészetből vett át.

Az oszmán udvari kultúra már igen kifinomult szintet ért el, amikor Európa csak a reneszánsz korát élte, Amerikát pedig még föl sem fedezték. A 16. században az Isztambulba látogató európaiakat lenyűgöző látvány fogadta: a fényűzés messze felülmúlta a korabeli Európáét.

Az oszmánok odaadó mecénásai voltak a szépművészeteknek: a festészet, a kerámia, a selyemkészítés és a díszítőművészet számtalan technikájához az iszlám művészet hagyományaiból, valamint az ázsiai örökségük jellegzetességeiből merítettek ihletet. Ott, Anatólia szívében, a helyi kultúra és kézművesség történelme az általunk ismert civilizáció kezdeteihez nyúlik vissza.

Az oszmán művészet merőben különbözött a Török Köztársaság művészetétől. 1923-ig, a Köztársaság kikiáltásáig, a művészi alkotások nagy része többnyire az iszlám törvényeihez idomult, amelyek megtiltották valamennyi "halhatatlan lelkű" lény (azaz állat vagy ember) ábrázolását. A szobrászat és a festészet úgy, ahogy azt a nyugati világban művelték, nem létezett. Az egyetlen kivételt a török miniatúra festészet képezte, amely az arisztokraták kiváltsága volt.

A festészet és a szobrászat helyett az oszmán művészek hullámvonalas és virágmintás díszítő elemeket dolgoztak ki, fajanszokat festettek, aranyművességgel, (geometrikus) üvegfestészettel, aranyozással, agyagművességgel és a fémek megmunkálásával foglalkoztak. Ezenkívül művelték még a miniatúra-festészetet, a könyvkötészetet, az üvegfúvást, az intarziát, a dombormű-készítést, a kőművességet, a kalligráfiát és a díszes iniciálé rajzolást, a textíliák és a hímzés művészetét (ide tartoznak az oszmán bársonyok és brokátok, valamint az igen nagyra becsült "Lotto" és "Holbein" mintás palotaszőnyegek). Nagy mesterei voltak a kertészetnek (főleg a tulipánnemesítésnek és a tulipánhagymák Európába szállításának), a kertépítésnek és végül a papírmárványozásnak.

A kalligráfia, az iniciálérajzolás és a könyvkötészet rendkívül magas szintre fejlődött az Oszmán Birodalomban. Isztambulban a Szultáni Levéltár több száz illusztrált kötetet őriz, amely olyan páratlan szépségű esztétikai világot tükröz, amely csakis egy rendkívül felvilágosult udvari mecenatúra mellett virágozhatott, és ugyanakkor az egész társadalomról egy meglepően hű képet tár elénk. A "Nakkaşhane", a szultáni műhely majdnem négy évszázadon át képezte az udvari iparművészeket, akik a legkülönlegesebb tervezésű csempéket, edényeket, szőnyegeket és textíliákat készítették, valamint könyvek ezreit adták ki.

A kerámia és a szövés művészeti hagyománnyá fejlődött Törökországban. A csempék felbecsülhetetlen mértékben járultak hozzá az oszmán épületek szépségéhez, és mint számos könyvillusztrációból kiderül, a gyönyörű szövetek ragyogása és a varázslatos szőnyegek áradata szerves része volt egy olyan életformának, amit csak az udvari élet "művészeteként" lehet jellemezni. Mi több, a Nyugat elismerése és csodálata a török csempék és edények, a ruházat és a szőnyegek iránt évszázadokra nyúlik vissza - egészen azokra az időkre, amikor Marco Polo a török szőnyegről úgy emlékezett, mint "a legkiválóbbak és legszebbek a világon". A kifinomult, összetett, élénk színű minták mind a mai napig elbűvölik a szemlélőt.

Ezen művészetek többsége az Oszmán Birodalom fénykorában (XVI.-XVIII. sz.) teljesedett ki. A török múzeumokban található tárgyak ennek fényes bizonyítékai: a finoman színezett Iznik csempék, kecses isztambuli üveg virágvázák és vizes kancsók, faragott fából készült mecsetajtók, ragyogó színes iniciálékkal díszített Koránok, ékszerek és fényűző ruhák...

Kapcsolódó adatbázisaink

JEGYEK