Programok

A raktár mélyéről a világhálóra – előadássorozat

2024. márc. 5. 10:30 - 12:30

Előadók: Biró Anna, Gyarmati János, Odler Zsolt, Vargyas Gábor 

Az elmúlt másfél évszázad során, különösen a 19-20. század fordulóján a múzeumok mérhetetlen mennyiségű tárgyat halmoztak fel. Az 1890-es évtizedben voltak olyan évek, amikor a Néprajzi Múzeumba tízezernél is több műtárgy ömlött be. Ezek a hatalmas gyűjtemények valósággal agyonnyomták azt a néhány szakembert, aki akkoriban a múzeumokban dolgozott. Tárgyak ezrei tűntek el a raktárak mélyén, és egy-egy kiállítás, katalógus, tudományos feldolgozás mindössze néhány száz darabot tudott a felszínre hozni. A többiről lassan megfeledkeztek, a hozzájuk tapadó személyes emlékek elkoptak, a velük érkezett dokumentumok elvesztek. A változás a 20-21. század fordulóján, a digitalizációval érkezett el. A múzeumok egyre gyorsuló ütemben tették fel a világhálóra gyűjteményeiket, ami óhatatlanul azzal járt, hogy a kapcsolódó adatokat és felvételeket számítógépes adatbázisokba kellett tölteni. A következő lépést az adatbázisokban tárolt – nemcsak múzeumi, hanem különböző típusú közgyűjteményi, levéltári és könyvtári – információk összekapcsolása jelentette, ami korábban elképzelhetetlen mennyiségű és minőségű ismeretet hozott felszínre. Ezt példázzák a programban elhangzó előadások, és hogy a különböző helyeken, digitális formában tárolt szöveges és képi információk összekapcsolása régóta „halott” gyűjtemények megszólaltatását tette lehetővé.

Gyarmati János: Időnap előtt – „Egzotikus” gyűjtemények a Magyar Nemzeti Múzeumban az Ethnographiai Osztály megalapítása előtt

A Néprajzi Múzeum egyes számon nyilvántartásba vett gyűjteménye az a 48 darab Európán kívüli tárgy, amelyet a múzeumot megalapító Xántus János korábban, észak-amerikai száműzetése alatt szerzett kollekciójának tartottak. A Nemzeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum leltárkönyveiből, valamint a korabeli sajtó híradásaiból azonban kimutatható, hogy a tárgyak nagy részét nem Xántus, hanem más magyar emigránsok gyűjtötték és juttatták el Magyarországra. Közülük a legfigyelemreméltóbb az a Rosti Pál, aki 1857–1858-as amerikai körútja során fényképeket készített és tárgyakat gyűjtött. Hazatérését követően az utóbbiaknak nyoma veszett, a Nemzeti Múzeum leltárkönyveinek vizsgálata azonban feltárta, hogy nagy valószínűséggel a természetrajzi gyűjtemény vezetőjének neve alatt bekerültek a múzeum régiséggyűjteményébe, majd onnan az 1872-ben létrehozott Ethnographiai Osztályba. Hasonló utat járt be a Xántusnak tulajdonított többi tárgy és további más gyűjtemények is, annak köszönhetően, hogy az Ethnographiai Osztály megalapítása előtt a Nemzeti Múzeum nem tartotta feladatának Magyarországon kívüli tárgyak gyűjtését, így a mégis odakerülő, túl korán érkezett tárgyak elvesztek, vagy akár évtizedekig is kallódtak a múzeum raktáraiban.

Biró Anna: Jelenvaló műtárgyak, látens tartalmak

Az Óceánia-gyűjtemény több szempontból is a Néprajzi Múzeum egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert gyűjteménye, részben nagysága, összetétele, részben pedig a gyűjtés korai volta miatt. A mintegy 14 500 tárgy háromnegyede négy gyűjtő nevéhez kötődik, akik a 19-20. század fordulóján akkor tevékenykedtek, amikor egyfelől ez a térség néprajzi szempontból nagyrészt érintetlen volt, másfelől Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchia tagállamaként szélesebb körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. Fenichel Sámuel, Bíró Lajos, Festetics Rudolf és Vojnich Oszkár anyaga jól adatolt, sok tudományos és szépirodalmi mű dolgozza fel munkásságukat. Más gyűjteménygyarapítóknak azonban csak a vezetéknevüket tudjuk, és az ajándékozás dátumát. Ezek a tárgyegyüttesek viszonylag kevés darabszámúak, például egy csokor nyílvessző, mégis felvetik a kérdést: milyen körülmények között kerültek Magyarországra, és miért éppen ahhoz, aki később átadta. Ezekre a kérdésekre a hagyományos adattári, könyvtári kutatás nem adott választ, a rengeteg digitalizált és elérhetővé tett iratanyag és könyv által viszont különös és megrázó történeteket, életutakat lehet felgöngyölíteni. Az előadás két izgalmas háttértörténetet mutat be.

Vargyas Gábor: Egy enigma nyomában. Bíró Lajos (1856–1931) és a Huon-öböli oábálán fejdísz

Az előadás kiindulópontja Bíró Lajosnak egy káprázatos toll fejdíszt viselő pápuáról készített fényképe, amelynek képaláírása alapján 120 év után beazonosítható vált egy elfelejtett múzeumi tárgy. A tárgy a hazaérkezése óta szétszedett állapotban, darabonként eltérő leltári számokon nyilvántartva lappangott az Óceánia-gyűjtemény mélyén. Az előadás összegzi az eset tudományos és muzeológiai tanulságait, különösen a digitalizálás fontosságát hangsúlyozva, amely nagy mértékben megkönnyítette az egymásra vonatkozó, de külön-külön őrzött adatrekordok összekapcsolását.

Odler Zsolt: Múzeumi kiállítások virtuális archiválása

A digitalizálási és fotótechnikai eszközök fejlődésével egyre magasabbak a kiállítások archiválásának követelményei is. A statikus enteriőrfényképek ma már kevésnek bizonyulnak, különösen, ha a kiállítási felvételeket az archiváláson túl jóval szélesebb spektrumú felhasználásra tervezzük. Mik lehetnek a felhasználás paraméterei? Milyen alapot kell ezekhez biztosítani, és hogyan készíthetjük elő ma a jövő fejlesztéseit? Ezekre a kérdésekre próbál releváns válaszokat adni a megvalósult időszaki kiállítások példáján a Néprajzi Múzeum újkori időszámításában indult kezdeményezés. Hogyan tehetjük minél jobban érzékelhetővé és elérhetővé az utókor számára azt a tudást és munkát, amely egy kiállítás létrehozásához szükséges?

Helyszín: MÉTA Béta tér (-2. szint)