Terepkutatás, néprajztudomány és a múzeumi gyűjtemények

Az országos néprajzos muzeológus továbbképzés konferenciája a Néprajzi Múzeum és a Munkácsy Mihály Múzeum együttműködésében 2018. okt. 10. 12:00 - 2018. okt. 12. 15:00

Helyszín: Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba 

Szakmai szervező:
Frazon Zsófia, Granasztói Péter, Schleicher Vera (Néprajzi Múzeum);
Martyin Emília (Munkácsy Mihály Múzeum);
 

Programkoordinátor:
Árva Judit (Néprajzi Múzeum),  Salamon Edina (Munkácsy Mihály Múzeum)

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre! ( Fotók: Nagy Anikó, Nagy Éva, Váncsa Klára)

 

A részletes program itt olvasható.

Témaválasztás 

A konferencia témafelvetése arra a történeti és kutatásmódszertani sajátosságra utal, miszerint a néprajzi gyűjtemények és a néprajzi múzeumok kapcsolódnak a néprajz sajátos és egyedi kutatási módszeréhez, a terepmunkakutatáshoz. A történetileg kialakult intézmények – különösen a 19. század végén, de a 20. században is – leginkább a terepmunkakutatások tárgygyűjtéseivel gyarapodtak, ami az intézményesülés korai időszakában alapvetően határozta meg az intézmények/gyűjtemények karakterét, gyűjteményi struktúráját, kutatási és archiválási gyakorlatát. A néprajzi muzeológia klasszikus terepei, a köznépi-paraszti kultúra és a távoli, ismeretlen „egzotikus” tájak azonban mára egyaránt átalakultak, legtöbb esetben már nem is léteznek, ezzel párhuzamosan pedig a néprajzi terep fogalma, jellege is alapvetően átalakult. 

Az átalakulás jelenségét tehát történeti és módszertani dimenzióból egyaránt érdemes megvizsgálni. Mi jelentette egykor a kutatások és tárgygyűjtések terepét, és mi jelenti ma azt: a földrajzilag távoli tájak, „idegen”, „egzotikus” kultúrák, a saját kultúrán belüli másság, a köznépi-paraszti kultúra? Miként változik meg mindez a társadalmi, tudományos és hétköznapi világok kontextusának átalakulásával, a klasszikus terepek eltűnésével? Mi volt egykor, és mi a terepe a néprajzos muzeológusoknak (témák, helyek, időbeliség, társadalmi közeg stb.) ma? Hogyan tud a múzeum terepen maradni, terepet váltani? Válhat-e tereppé a múzeumokban felhalmozott tárgyi és szellemi örökség, a gyűjteményi raktár? 

A továbbképzés tudományos és társadalmi célja 

A továbbképzési konferencia célja, hogy a fenti témakörökben fogalmazzon meg kérdéseket és keressen válaszokat elméleti, módszertani és gyakorlati példák és esetek bemutatásával, elemzésével, szakági és szakágon túlmutató párbeszéd létrehozásával. A kiindulópont kapcsolódik ahhoz az elfogadott, de részleteiben mégis sokat vitatott tényhez, miszerint a néprajzi muzeológia kevésbé az akadémiai, mint az alkalmazott tudományos közeggel áll kapcsolatban. Míg a tavalyi konferencia az intézmények és a társadalom komplex kapcsolatát vizsgálta (Társadalom és múzeum címmel), addig a 2018-ra tervezett konferencia a tudományos módszertanon keresztül a tudományos tudás, a tudományos és kutatói praxis közegét hangsúlyozza, továbbá azt, hogy ezen szférák elválasztása teljesen értelmetlen vállalkozás. A múzeumok helyzete – ezen belül a hétköznapokkal foglalkozó néprajzi muzeológia szerepe – épp attól speciális, hogy nyilvános intézményi funkciója szerint több közegben is működik egyszerre: egyfelől közszolgálatot lát el, társadalmi és kulturális szerepet vállal, másfelől tudományos szempontokat és gyakorlatokat valósít meg. Ezek a hangsúlyok változtak az idők során: a fent összefoglalt tudományos és társadalmi változásokon túl a társadalmi és kultúrpolitikai elvárásoknak megfelelően is. A 2018-as konferencia ezeknek az összefüggéseknek a hangsúlyozására is kísérletet tesz – ami egyszerre segíthet megérteni az intézmények tudományos és társadalmi szerepét. 

A téma kifejtése 

Gyakorlati szintre fordítva a témafelvetést, a legfontosabb kérdés, hogy miként valósítható meg, hogy a gyűjtemények gyarapítása továbbra is közvetlenül kapcsolódjon terepmunka kutatáshoz – még ha nem is ez a gyarapítás és gyűjteményfejlesztés egyetlen lehetősége. Ehhez milyen segítséget ad a történeti előzmények kritikus feltárása, és milyen új kutatási, gyűjtési módszerek, gyakorlatok jelentek meg az elmúlt évtizedekben? 

Ebben a megközelítésben több tartalmi és módszertani sűrűsödési pont rajzolódik ki az egyes múzeumok és gyűjtemények gyakorlatai alapján. A klasszikus és módszeres, tárgygyűjtéssel is járó terepkutatások gyűjteményi feltárása nemcsak a múzeumi gyűjteménytörténet, hanem a módszerek meghatározása szempontjából is izgalmas vállalkozás, amelyben a klasszikus terepek (közeli és távoli), a kutatás tárgyakkal és anyagikultúra-kutatással összekapcsolódó irányai, a néprajztudomány és a kulturális antropológia tudományterületén túlmutató kapcsolatai (például: természettudományok) egyaránt meghatározó mérföldkövek. A terep retrospektív megközelítése, a korábbi kutatások, korábbi terepek újragondolása, az egykori kutatópontok újra felkeresése viszont nemcsak a változásvizsgálatok történetébe illeszthető megközelítés, hanem a korábbi kutatások gyűjteményi anyagának feltárását segítő, kiegészítő módszertanként is releváns. A közelmúltban vagy a jelenben szervezett nagy múzeumi kutatási programok, amelyek terepkutatással is járnak, illetve a kiállítási munka mellett tudatosan épített gyűjteményfejlesztésre, továbbá a terepre vonatkozó folyamatosan megfogalmazott kérdések megfogalmazása elengedhetetlen (volna) a múzeumi stratégiában – bár azt is tudjuk, hogy ezek megvalósítása az egyik legnehezebb és legidőigényesebb eljárás. Ugyanilyen fontosak és meghatározóak lehetnek a gyűjtemények tudományos fejlesztésében az olyan mai terepek, mai témák kutatáscentrikus megközelítések, amelyek kevésbé a gyűjtemény felől, hanem sokkal inkább kortárs jelenségek, problémák és kérdések felől indulnak, de missziójuk szerint tudatos és módszeres gyűjteményfejlesztéssel is járnak. De más perspektívából is érdemes szemügyre venni a terepkutatás és a múzeumi gyűjtemények szerepét: ezeket összefoglalóan nevezhetünk dilemmáknak, amelyek etikai, morális kérdésekkel is foglalkoznak, esetleg tabutémákra, tabutárgyakra vonatkozó kutatások, és egy intézmény történetén belül, a módszerek változásában és reflexivitásában vizsgálnak módszertani kérdéseket – történetesen a terepkutatás összefüggésében. Végül izgalmas azt is átgondolni, hogy a terepkutatásokból származó forrás- és gyűjteményi anyag miként hasznosul a múzeumi közegben: ahol a tudományos publikációk, konferenciák és előadások mellett (tehát a szűkebben vett akadémiai közegen túl) a kiállítások a megmutatás egy lehetőségét jelentik; és ugyanilyen izgalmas vizsgálni a terepen szerzett információk archiválásának és felhasználásának lehetőségeit és gyakorlatát.  

A konferencia a résztémákat az országos múzeumok, a nagy múltú és a fiatalabb vidéki intézmények tapasztalatai, történeti feltárásai, kortárs reflexiói, tervei és dilemmái alapján vizsgálja.

A továbbképzés műfaji kerete 

A 2018 őszére tervezett továbbképzés – a tavalyi tapasztalatokat is figyelembe véve – nemcsak a frontális előadásformát részesíti előnyben, hanem a sokkal intenzívebb, vitára épített moderált témafelvetést és beszélgetést, az előadások esetében pedig a korreferátorok szereplését. A tudományos beszédmód fontos és szükségszerűen tanulható műfaja a tudományos beszélgetés és vita, az egymást kiegészítő, egymással replikázó megközelítések megszólaltatása. Ami nemcsak abban segít, hogy a jó és sikeres gyakorlatok minél szélesebb körben váljanak ismertté, hanem abban is, hogy kevésbé a reflexió nélküli beszámolókon, inkább a problémaorientált megközelítéseken legyen a hangsúly, és a felvetett problémához minél többen tudjanak kapcsolódni.  

A tavalyi konferencia érdemben aktiválta a több mint száz főből álló, résztvevő szakmai közeget, akik véleményét a konferenciát követően is meghallgattuk. Ezek figyelembevételével például erősítenénk az elhangzott észrevételek helyszíni szintézisén, és törekednénk arra, hogy az egyes szekcióvezetők lehetőség szerint előzetesen megírják és kiküldjék – a szekciótagokon kívül – minden résztvevőnek a kérdéseiket és témafelvetésüket, ami így érdemi készülést tesz lehetővé a kollégák számára. Míg tavaly hangsúlyt fektettünk arra, hogy ne csak múzeumi, hanem múzeumon kívüli szereplőket is bevonjunk a párbeszédbe, idén elsősorban az egyes társtudományok bevonását, a diskurzus néprajztudomány és kulturális antropológia határterületein kívüli szereplőit is integráljuk - előadás és korreferátum keretében. Kísérletként fejlesztenénk a konferenciaformát, és lehetőséget teremtenénk a párbeszédes szekciók mellett legalább egy sávban a kiscsoportos, workshopszerű world café munkára és megközelítésre, a különböző kis körökben kialakult vélemények közös összegzésével. Jogos elvárás továbbá a konferencián részt vevő kollégák részéről, hogy az ilyen jellegű, alapkérdéseket érintő találkozók után fogalmazzunk meg olyan közös statementet vagy ajánlást, amelyet a múzeumi és néprajztudományi szervezeteknek, továbbá a fenntartóknak is eljuttatunk. Ebben a szakmai közösség jelzi, hogy egy adott kérdés, probléma, megközelítés kapcsán mit tart elfogadhatónak, követendőnek és elvárhatónak. Ez a gesztus alapvetően a szakmai szolidaritást, a felelősségvállalást erősítené, továbbá hatékony formában foghatná össze az egyes kérdésekkel kapcsolatos érdemi és előre mutató felvetéseket. 

A szakmai továbbképzés fontos célja, hogy célzottan összefogja a teljes szakágat, formálja és alakítsa egy-egy téma megközelítését, és ha ez a szakmai közösségből visszajelzéseket, érdemi javaslatokat vált ki, akkor törekednünk kell ezek integrálására. 2018-ban ezt az elmúlt évben elindított hagyományt mindenképp folytatni szeretné a Néprajzi Múzeum – a szakági muzeológusképzés felelőseként. 2018-ban ezt a feladatot a Munkácsy Mihály Múzeummal együttműködésben valósítja meg az intézmény. 

A konferencia a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.