Dél-afrikai állatfejes bot. Természetesen néprajzi tárgy?

Mit lehet „leolvasni” egy olyan tárgyról, amelyről nem tudunk semmit? Illetve csak annyit, hogy a millennium évében, 1896-ban a Nemzeti Múzeumban megrendezett Néprajzi Missió-kiállítás anyagából vásárolták. Erre a kiállításra misszionáriusok küldtek a világ minden tájáról több ezer tárgyat és több száz fotót.
Ez a bot a dél-afrikai Grahamstownból érkezett. Anyaga nagy valószínűséggel a területen egyetlen őshonos afrikai ernyőbambusz (Thamnocalamus tessellatus), amelyet a helyi kultúrákban kunyhó és karám építéséhez, valamint sokféle tárgy nyeléhez használtak. Mint ahogyan máshol is, a botok Afrika-szerte nem csupán fizikai támasztékul vagy fegyverként szolgáltak, hanem különféle jelzések hordozói, megtestesítői is voltak – ma is azok. Tudósíthatnak például a tulajdonosuk társadalmi rangjáról, politikai hatalmáról, megjeleníthetnek ősöket, kozmológiai lényeket vagy akár különleges személyeket. A jósok, boszorkányok, gyógyítók vagy vadászok pálcái a természetfeletti erőkkel való kommunikáció rituális eszközei és a tulajdonos védelmezői. Vannak olyan pálcák is, melyek a múltra való emlékezést segítik, formájukkal a gazdájuk tisztségének történelmi, spirituális és ideológiai aspektusára utalva.
A dél-afrikai bot azt a szintén minden kultúrában meglévő jelenséget példázza, amikor a természet alkotta tárgyakat érintetlenül vagy kis átalakítással az emberek eszközként, szerszámként vagy egyéb funkciót betöltő tárgyként használják. A természet mintázatából az ember emeli ki a céljaihoz szükséges formát, motívumot. „Egy gazdaember szeme mindent meglát, oszt lemetszi” – fogalmazott egy átányi gazda. A fáknál elsősorban az elágazásokba, görbületekbe látja bele az ember a kívánt eszközformát: ezekből születtek horgok, kampók, gyümölcsszedők, villás gereblyenyelek, hogy csak néhányat említsünk a magyar paraszti gazdálkodás eszközeiből.
A természeti tárgyakat (naturáliákat) sokszor szimbolikus jelentéssel ruházzák fel. Ékes példa erre a múzeum Két kontinens egy lélekben című kiállításában jelenleg is látható, Torday Emil által 1908-ban Kongóban gyűjtött ágdarab – a ngongo nép vezetőinek szakrális botja –, amelyen spirálisan rácsavarodó lián lenyomata látható: a bot a főnököt, míg a lián az őt segítő tanácstestületet jelképezi.
Az a kérdés, hogy az anyagba mit látunk bele, a színek és formák kapcsán mire asszociálunk, a természeti tárgyak gyűjtéséhez és a művészethez vezet el minket. Még az érintetlenül megőrzendő, otthonunkba szánt természeti tárgyakat is valamilyen módon átalakítjuk, ha másképp nem, megtisztításukkal. A képző- és iparművészetben a természet egy-egy kiragadott „művét” fő- vagy mellékszereplőként láthatjuk az alkotásokban, az általuk ösztökélt gondolatok és képek anyagi megfogalmazásaként vagy keretként.
A dél-afrikai bot készítőjének a bambusz sokféle alakzatot kiadó gyökértörzse (rizóma) adott ihletet. Állatfejet látott meg benne, amelyhez a felálló fület a gyökér szolgáltatta, az állat pofáját pedig egy kis résszájjal és orrlyukakkal alakította ki. A szemeket üvegszemmel alkotta meg, amely egyszersmind élővé és egyedivé teszi, sajátos tekintetet kölcsönöz neki. Az üvegszemek európai eredetről tanúskodnak. Grahamstownban 1855-ben alakult meg a Természettudományi Múzeum, ahol nagy valószínűséggel állatkitömésekhez használhattak hasonló kellékeket. XIX. század végi figurális nyelű botokon láthatók még ilyen fehér-fekete, madarakhoz való üvegszemek, s érdekes, hogy ezeket a gyártók ma szintén botkészítéshez is javasolják.
Az egyértelmű, hogy a botra a fejénél támaszkodni nem lehet. A 146 centiméteres hosszúsága azt sugallja, hogy a fej alatt fogták meg, és sétabotként vagy jogarként használhatták. Az sem kizárt, sőt, az üvegszem és a végére húzott vascövek miatt valószínűbb, hogy a tárgyat a gyarmatosítókkal való kereskedés céljára készítették.
Mi humorosnak látjuk a bot „arcát”. De vajon a készítője és az akkori befogadó közege is hasonlóképpen vélekedett? És Önök?

Földessy Edina

Állatfejes bot
Grahamstown, Dél-Afrika
Néprajzi Missió-kiállítás anyaga, 1896
Néprajzi Múzeum; 25327