Sasvári Pietà a 19. század végéről

Húsvéti műtárgyunk Jézus kereszthalálának népi ábrázolása: egy sasvári Pietà-szobor, melyet a hátán lévő személyes hangú felirat tesz különlegessé.

A felvidéki Sasvár (ma Šaštín, Szlovákia) a történeti Magyarország egyik legjelentősebb búcsújáróhelye volt. Híres kegyszobra évszázadokon át vonzotta a bűnbocsánatra, gyógyulásra, Mária közbenjárására vágyó híveket. A legenda szerint a szobrot 1564-ben faragtatta Bakics Angéla, gróf Czobor Imre nádor, helytartó felesége, aki a férfi iránta érzett haragjának enyhülését köszönte meg a fogadalmi felajánlással. Az útszéli képházban elhelyezett Pietànak hamarosan csodatevő híre kelt, és zarándokok sokasága érkezett Sasvárra, hogy a segítségét kérje.

A legkorábbi ismert Pietà-ábrázolások a 14. század eleji Németországból maradtak fenn, a halott fiát ölében tartó Szűzanya képe feltehetően innen terjedt el Európa más területeire. A sasvári kegyszobor keletkezési idejét nem ismerjük, analógiák alapján azonban nem zárható ki, hogy valóban a 16. századból való, ahogy a legenda tartja.

A török hódoltság után újjászervezett pálos rend 1732-ben telepedett meg Sasváron. A hely kiválasztásában fontos szerepet játszhatott a háromszögletű képházban elhelyezett, hársfából faragott Pietà. A pálosok pompás barokk kegytemplomot építettek a településen, és a főoltáron elhelyezték a csodatévő szobrot. A 18. század újjáéledő katolicizmusa megerősítette a szakralitás régi gyakorlatát, és új formákat hívott elő – a búcsújárás is ekkor vált nagy tömegek élményévé. II. József rendelete nyomán 1786-ban a pálos rendet is feloszlatták, a sasvári kegyszobor azonban a mai napig vonzza a híveket.

A búcsújáró helyen megforduló tömeg nagy mennyiségben vásárolt emléktárgyakat: kegyképek másolatait, szentképeket, olvasót, különböző faragásokat, érméket, mézeskalácsot. A kegytemplom főoltárán lévő szobor fából faragott, arasznyi másolata a magyarországi szakrális népi tárgyak egyik leggyakoribb típusa. Sasvár emblematikus emléktárgyát faragóspecialisták készítették, kialakulásának idejét a 18. század második felére tehetjük. A különböző technikai tudással rendelkező faragók nagy mennyiségben állították elő a polikróm festésű reliefet, ezért azokat széria-munkának nevezhetjük. A „sasvári Pietàk” testtartása, elsősorban Krisztus mereven földig lógó karja az eredeti szobrot idézi. Színezésük azonban önálló hagyományt követ: a talapzat palackzöld, az anya ruhája vörös, köpenye a kék valamely árnyalata, a fiú teste törtfehér. Megfogalmazásuk is eltérő: míg a minta mozgalmas, részletgazdag, a kis szobrok statikusak, merevek, egyszerűek.

A Néprajzi Múzeum a tárgytípus csaknem húsz darabjával rendelkezik, melyek az ország távoli pontjairól kerültek a gyűjteménybe. Egy részük a használat során szekrénykét, un. Mária-házat kapott, így díszítette a tisztaszoba szentsarkát. A többi a sublót tetején vagy polcon kegytárgyak, fényképek, bögrék között állt. A bemutatott zarándokemlék a hátán látható ceruzaírás miatt különösen figyelemreméltó. „Ezen örök emlékét hoztam 1898 ba Sasvárbol Sógor Erzsébett”. A tárgyat vásárlója minden bizonnyal hozzáérintette a csodatévő eredetihez - Sasváron az oltár hátoldalához - hogy annak „erejét” a búcsúfia is átvegye.

 

Sedlmayr Krisztina

 

Lelt. szám: 69.68.1