Egy díszbaba életútja

Szöveg: Cs. Tóth Gabriella

Az 1970-es évek derekán járunk Jugoszláviában, Szerbia északnyugati határán, Gomboson. A magyarlakta faluban pezseg az élet, és annak ellenére, hogy a lakosság elvándorlásának első hulláma már érzékelhető, népessége meghaladja a 2800 főt.

Ez volt az az időszak, amikor a 30-as éveikben járó helyi fiatalasszonyok sorra úgy döntöttek, hogy addigi „parasztos ruhájuk” helyett „uras ruhában”, rövid hajjal élik tovább az életüket. Megváltozott az életforma. A családi gazdaság mellett munkahelyen is dolgoztak, elsősorban gyárakban és mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, így kevesebb idő jutott a kisgyermekek nevelésére és gondozására, nemhogy a szoknyák mosására, keményítésére, vasalására, rendben tartására. Mindez egy kényelmesebbnek és egyszerűbbnek vélt ruhatár használatát hozta magával. De eltűnhet-e a mindennapokat meghatározó szokásrendszer egyik napról a másikra? Milyen formákban élhet tovább?

Az egyik válasz – mint sok más faluban is – a népviseletes díszbaba. Tudások, emlékek, érzelmek és identitások sűrítménye, a szoba dísze: ránézve jó érzés tölti el az embert, gyönyörködtet és meg lehet mutatni a vendégnek. Magunkkal vihetjük, ha költözésre kerül a sor, vagy odaajándékozhatjuk annak, aki elköltözik, vagy odaadhatjuk a gyereknek, hogy emlékeztesse a gyökereire, a szülőföldre. De őrizni is lehet, hosszú éveken át a szobában, miközben minden megváltozik. Átalakul a gazdasági, politikai és társadalmi helyzet, egyre kevesebb a közösségi alkalom, egyre kevesebb a lakodalom, egyre több a temetés. 2022-ben a becslések szerint Gomboson körülbelül 1200 fő lakik, közülük kb. 600 fő magyar.

Az itt bemutatott „gombosiasan” felöltöztetett díszbabát Zsuzsának hívják, és az 1980-as évek első felében készült. A műanyag babatest Olaszországból származik, a ruha a népviselet utolsó, 1960-as évekre kialakult változatát mutatja. Ennek az öltözetegyüttesnek az alakulásában szerepet játszottak a magyar népviseletek többségét érintő divathullámok, mint a csípőt és a vállat hangsúlyozó sziluett térnyerése, a világháború utáni anyaghiány és a Gyöngyösbokréta mozgalom. Ez utóbbi nem csak a női ünnepi viseletet formálta át. Létrehozta a helyi tánccsoportot, mely a különböző folklórfesztiválokon rendszeresen szerepel. A tánccsoportban táncolás lehetősége viszonylag rövid időn belül feloldotta a társadalmi különbségeket és megteremtette a viseletbe öltözés lehetőségét és alkalmát azok számára is, akik anyagi vagy társadalmi rangjuk miatt nem a hagyományos öltözködésrend szerint ruházkodtak. Így mintegy 30 év leforgása alatt a női ünnepi öltözet legújabb változata a falu egésze számára identitásjelölő szimbólummá vált, mely miniatürizált változatban a játékbabák ruhájaként köszön vissza.

A baba készítője sem népviseletben nevelkedett, azonban fontosnak érezte, hogy neki is legyen sajátja. Szavait idézve: „Én nagyon szeretem a népviseletünket, és ez a baba valahogy egy olyan hagyomány, ami megőrzi a múltunkat, visszaidézi…” A baba helye az első szobában az ágy mellett volt, általában fóliával letakarva, hogy a por ne lepje be. 2020 januárjában került a Néprajzi Múzeum Szokás- és Játékgyűjteményébe, abból a megfontolásból, hogy a készülő gyűjteményi kiállításban meséljen Gombosról, azokról a 20. századi folyamatokról, melyek közepette a falusi emberek természetes módon igyekeztek a múltat tárgyak, például díszbaba formájában is megörökíteni. Lényegében saját magukról alkotott emléktárgyak ezek, bennük sűrűsödik egy felbomló faluközösség kollektív emlékezete. Vajon érvényes marad-e ez a jelentéstársítás elhozva a faluból, a szobából? Milyen új árnyalatokat kap Zsuzsa története múzeumi, kiállítási tárgyként?

Gombos (Bogojevo, Szerbia)
1980-as évek eleje
NM 2021.11.1