Karzatmellvédtábla a lebontott kemsei református templomból

Szerző: Sedlmayr Krisztina 
Fotó: Sarnyai Krisztina

Az ormánsági Kemse nevét a néprajzi, szociológiai szakirodalomból ismerhetjük: a református kisközség súlyos társadalmi problémáit feltáró, nagy hatású kötet 1937-ben jelent meg Elsüllyedt falu a Dunántúlon. Kemse község élete címmel. A könyv bemutatja többek között a falu hitéletének akkor már évtizedek óta tartó gyengülését, a templomot látogatók számának fogyatkozását.

A gyülekezet az 1830-as években élte virágkorát, ekkor épült „talpas”, sövényfalú temploma, melyhez festett mennyezetet és berendezést is rendeltek. Az archaikus építési technikával készült templomhajót, hogy korszerűbb téglaépületet emelhessenek a helyén, 1913-ban lebontották. Így tűnt el az Ormánság utolsó sövényfalú temploma, gazdagon festett berendezésének egy része azonban megmenekült. A falu tanítója a Szépművészeti Múzeum számára vételre ajánlotta fel a teljes berendezést: a mennyezet- és karzattáblákat, a szószéket, az úrasztalt, a papi széket. A felajánlás átkerült a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályára, ahol Györffy István néprajzkutató intézte a vásárlást és az anyag feldolgozását. A kemsei karzat tábláit bemutatták az intézmény néprajzi és etnológiai állandó kiállításán is a városligeti Iparcsarnokban.

Csikesz Sándor református lelkész, teológiai professzor a bontás előtt részletes leírást készített a templomról. Feljegyzésében felhívja a figyelmet a magyaros, növényi motívumok gazdagságára, és az itt kiállított karzatmellvédtáblára vonatkozólag is tesz egy megjegyzést: „talpas kehely (husszita reminiscentia)”. A szintén bontás előtti fényképek közül a külsőt ábrázolón jól látható a fal szerkezete és a talpgerendák, a belső, kissé elmosódott, de igen értékes felvétel pedig a gazdag berendezés képét őrizte meg. A kemsei templom mennyezet- és karzatmellvédtábláit, úrasztalát és papszékét ma a Néprajzi Múzeum Egyházi gyűjteményének raktárában őrizzük. 

A templom famennyezetét és a karzat mellvédjét valószínűleg a közeli adorjási református templomban is dolgozó német származású Száitz Jakob asztalos készítette. Az L alakú karzat nyugati és déli szakaszán öt-öt, a rövid oldalon három festett tábla helyezkedett el. A táblák felső szélét könyöklőpárkány, az alsót festett, fűrészelt deszka zárta le. A táblákat osztólécek tagolták. A kazetták fehér vagy erős alapszínein vidám, szinte világias jelenetek, ábrázolások láthatók: olaszkorsó és virágcsokrok, forgórózsa, ernyő, rojtos textíliák, ollólábú asztal.

A mellvéd eredetileg 13 táblájából ma hét darab van a múzeumban. Az itt látható, három fenyődeszkából összeállított kazetta festett asztalosmunka, széleit eredetileg takarólécek zárták le. Rajta a református istentisztelet emblematikus tárgyai: az úrasztal kerek lapján fedeles kancsó és kehely áll. A színes, lendületes temperafestést drapéria, rojtos terítő, rózsaszál egészíti ki biedermeier életképpé.

Kemse, az „elsüllyedt falu” szószékkosara ma a debreceni Református Kollégium Múzeumának állandó kiállításán látható. A református közösség a kiállításban büszkén emlékezik meg az Ormánság utolsó talpas templomáról, fénykép és hosszabb szöveg áll a copf stílusú, festett szószék mellett. A Néprajzi Múzeumban őrzött hét karzatmellvéd-kazetta restaurálása ebben az évben kezdődött meg: Éder Anita restaurátorművész munkájának köszönhetően most az első megújult tábla kerül a látogatók elé.