Kalotaszegi állóka

Szerző: Molnár Tamás
Fotók: Kardos Judit

Ahogyan a felnőtt életnek vagy a háztartás különböző funkciójú helyiségeinek megvan a saját bútorkészletük, úgy a gyermekéletnek is. Természetesen a gyermekbútorok közé nem az apró bababútorok tartoznak, az életnagyságúak kicsinyített másai, hanem amelyek a szülőket segítik a gyermeknevelésben: például a bölcső, a járóka vagy kiállított tárgyunk, az állóka.

Az állókába akkor tették a gyermeket, amikor már megerősödött és meg tudott állni a lábán. Egyrészről segítette a gyermeket az állni tanulásban, másrészről az anyát is, mert így a gyermek nem zavarta a felnőtteket munkájukban. Az állóka használata azonban odafigyelést igényelt, hiszen a gyermek ebből a szerkezetből kibújni nem tudott, s ha elfáradt vagy órákra ottfelejtették, az káros is lehetett számára.

Felépítését tekintve az állókának több változata is ismert. Ezek közül legelterjedtebb a négyszögletű ülőlapos, négy darab becsapolt lábon álló forma, de létezik kávás szerkezetű lábazattal, kerek vagy ovális ülőlappal ellátott típus is. Ami közös bennük, hogy lapjukon kerek lyuk található, amelybe a gyermeket belehelyezik. A lapon gyakran egy mélyedést is kialakítanak az étel számára. A kávás szerkezetűekhez esetenként padozat is készült, így a gyermek nem a hideg talajon állt. Az eszközre olykor kereket is szereltek, hogy könnyebben lehessen mozgatni, azonban ez a változat sem tévesztendő össze a járókával.

Az állókát, bár rengeteg hasonló névvel illeti a népnyelv: álló, állópad, gyermekálló, gyermekállató, nem csak gyermekbútorként használták. Országszerte elterjedt szokás volt a „lyukasszéket” a beteg mellé bevinni a szobába, hiszen kialakítása lehetővé tette, hogy megkímélje őt az illemhelyre kijárástól.

A változatos megnevezések felsorolásából nem véletlenül maradt ki a közismert „kati”, ugyanis Balázs Géza Magyar Nyelvőrbe írt tanulmányában rávilágít, hogy az elterjedt mondás és a gyermekálló között semmilyen összefüggés nincs, és a népnyelv sem használja a kifejezést e tárgytípusra.

A kiállított tárgy ritka példány: nemcsak a szerkezete miatt, hanem mert a Néprajzi Múzeum egyetlen, festéssel díszített állókája. Feltehetően a kalotaszegi Magyarvalkón készült a 19. század második felében, és a legtöbb ilyen tárggyal ellentétben szakember, tehát asztalos munkája. A négy lábat alul és felül csipkézett szélű káva köti össze, felül erre illeszkedik a kerek lyukkal ellátott lap, alul pedig a kávák közé helyezett deszkák padozatot képeznek. Alapszíne sárgásfehér, a kávákon és a felső lapon piros, zöld és kék színnel festett indák, virágok, levelek, madarak és csillagrozetták láthatók, a négy sarkán megfigyelhető a kalotaszegi bútorfestésre jellemző árnyékolt tulipán. A lap szélét és a lábakat vésés díszíti.

Ez a különleges állóka több mint fél évszázadig lapult a raktárban, és csak 1959-ben leltározták be, annak ellenére, hogy Bátky Zsigmond már 1906-ban közli a Néprajzi Múzeum gyűjteményére épülő kötetében, ahol származási helynek az említett települést tünteti fel. Mivel a tárgy egy korai gyűjtéssel került be a múzeumba, az akkori gyakorlatnak megfelelően használatáról és használóiról elődeink nem készítettek feljegyzést.