A hónap műtárgya

Kalotaszegi állóka

A hónap műtárgya

 

Szerző: Molnár Tamás
Fotók: Kardos Judit

Ahogyan a felnőtt életnek vagy a háztartás különböző funkciójú helyiségeinek megvan a saját bútorkészletük, úgy a gyermekéletnek is. Természetesen a gyermekbútorok közé nem az apró bababútorok tartoznak, az életnagyságúak kicsinyített másai, hanem amelyek a szülőket segítik a gyermeknevelésben: például a bölcső, a járóka vagy kiállított tárgyunk, az állóka.

Az állókába akkor tették a gyermeket, amikor már megerősödött és meg tudott állni a lábán. Egyrészről segítette a gyermeket az állni tanulásban, másrészről az anyát is, mert így a gyermek nem zavarta a felnőtteket munkájukban. Az állóka használata azonban odafigyelést igényelt, hiszen a gyermek ebből a szerkezetből kibújni nem tudott, s ha elfáradt vagy órákra ottfelejtették, az káros is lehetett számára.

Kép: NM 59.30.1 Magyarvalkó 19. század második fele
Kép: NM 59.30.1 Magyarvalkó 19. század második fele

Felépítését tekintve az állókának több változata is ismert. Ezek közül legelterjedtebb a négyszögletű ülőlapos, négy darab becsapolt lábon álló forma, de létezik kávás szerkezetű lábazattal, kerek vagy ovális ülőlappal ellátott típus is. Ami közös bennük, hogy lapjukon kerek lyuk található, amelybe a gyermeket belehelyezik. A lapon gyakran egy mélyedést is kialakítanak az étel számára. A kávás szerkezetűekhez esetenként padozat is készült, így a gyermek nem a hideg talajon állt. Az eszközre olykor kereket is szereltek, hogy könnyebben lehessen mozgatni, azonban ez a változat sem tévesztendő össze a járókával.

Az állókát, bár rengeteg hasonló névvel illeti a népnyelv: álló, állópad, gyermekálló, gyermekállató, nem csak gyermekbútorként használták. Országszerte elterjedt szokás volt a „lyukasszéket” a beteg mellé bevinni a szobába, hiszen kialakítása lehetővé tette, hogy megkímélje őt az illemhelyre kijárástól.

Kép: NM 59.30.1 Magyarvalkó 19. század második fele
Kép: NM 59.30.1 Magyarvalkó 19. század második fele

A változatos megnevezések felsorolásából nem véletlenül maradt ki a közismert „kati”, ugyanis Balázs Géza Magyar Nyelvőrbe írt tanulmányában rávilágít, hogy az elterjedt mondás és a gyermekálló között semmilyen összefüggés nincs, és a népnyelv sem használja a kifejezést e tárgytípusra.

A kiállított tárgy ritka példány: nemcsak a szerkezete miatt, hanem mert a Néprajzi Múzeum egyetlen, festéssel díszített állókája. Feltehetően a kalotaszegi Magyarvalkón készült a 19. század második felében, és a legtöbb ilyen tárggyal ellentétben szakember, tehát asztalos munkája. A négy lábat alul és felül csipkézett szélű káva köti össze, felül erre illeszkedik a kerek lyukkal ellátott lap, alul pedig a kávák közé helyezett deszkák padozatot képeznek. Alapszíne sárgásfehér, a kávákon és a felső lapon piros, zöld és kék színnel festett indák, virágok, levelek, madarak és csillagrozetták láthatók, a négy sarkán megfigyelhető a kalotaszegi bútorfestésre jellemző árnyékolt tulipán. A lap szélét és a lábakat vésés díszíti.

Ez a különleges állóka több mint fél évszázadig lapult a raktárban, és csak 1959-ben leltározták be, annak ellenére, hogy Bátky Zsigmond már 1906-ban közli a Néprajzi Múzeum gyűjteményére épülő kötetében, ahol származási helynek az említett települést tünteti fel. Mivel a tárgy egy korai gyűjtéssel került be a múzeumba, az akkori gyakorlatnak megfelelően használatáról és használóiról elődeink nem készítettek feljegyzést.

Kép: NM 59.30.1 Magyarvalkó 19. század második fele
Kép: NM 59.30.1 Magyarvalkó 19. század második fele

Az állóka Bátky Zsigmond Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére című kötetének (Budapest, 1906) 52. tábláján
Az állóka Bátky Zsigmond Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére című kötetének (Budapest, 1906) 52. tábláján