Veleméri sindük

Szerző: Bulcsu László
Fotók: Nagymarosi Ádám

A sindü a német Schindel szóból származó zsindely szó egyik változata. Ezzel és a vele rokon tájszavakkal jelölik a tetőcserepet a magyar nyelvterület nyugati és északi részén. A tősgyökeres velemériek nem használják a tetőcserép kifejezést. Itt és a szomszédos településeken (Gödörházán és Magyarszombatfán) a házi készítésű tetőcserép a 19-20. század fordulójáig általánosan jellemző zsúptetőt váltotta fel fokozatosan. Fazsindellyel elenyészően kevés tetőt fedtek. Veleméren a helyi sindüvetés nagyjából a második világháborúig működött, ezt követően a gyári tetőcserepek terjedtek el. Mára helyi készítésű tetőcserepeket csak nyomokban lehet találni: jellemzően nem is eredeti helyükön, hanem többnyire melléképületeken, miután a tetők cseréjét követően kiselejtezték, eladták vagy átrakodták őket. Erre a feleslegessé vált, könnyen megszerezhető, jellegzetes helyi tárgytípusra figyelt fel Varga Géza is, aki magángyűjteményére alapozva hozta létre a veleméri Sindümúzeumot.  

A legtöbb sindü dísztelen, egyenes végű vagy hódfarkú cserép. Számos darabon azonban változatos domború vagy homorú díszítés, esetleg jel látható. Különös módon a domború díszítések – növényi motívumok, monogramok, dátumok – a sindü belső oldalán találhatók. Ennek készítéstechnikai oka van: a vetőformák ugyanis nemcsak a cserép fülénél voltak kifaragva, hanem a díszítés negatívját is belevésték. A vetőformák használata tömeges előállítást feltételez. Még a díszített formákat is többször használták, erre utalnak a megegyező motívumú sorozatok. Esetlegesebb, egyedi megoldás, amikor a vetőformába szórt homokba – amely a kivétel könnyítését szolgálta – „belerajzoltak”. A homorú jeleket vetés után vésték a sindüre, ezért ezek is egyediek, ritkák, és a belső és külső oldalra egyaránt felkerülhettek. Helyspecifikus cserép az itt kiállított másfeles sindü. Ennek nyilvánvalóan egyéni vetőformája volt, és arra szolgált, hogy helyettesítse a sorvégekre kerülő utolsó teljes és a mellette álló félcserepet. 

Vajon miért válhat, válik fontossá ez a jelentéktelen kinézetű, lassan már származási helyén is elfeledett tárgytípus az etnográfia számára? A technológia eredete, az agyag megmunkálása, a készítők személye, ambíciói, a sindükészítés és az őrségi fazekashagyományok kapcsolata, a vevőkör, a tárgyon megjelenő rajzok jelentése mind olyan kérdések, amelyre a most folyó kutatás keresi a választ, és amely közelebb vihet bennünket a tárgytípus és a helyi társadalom összefüggésrendszerének megértéséhez.