Néprajzi Múzeum
Budapest 1146, Dózsa György út 35.
Telefon: +36 1 474 2100
E-mail: info@neprajz.hu
A kerámiagyűjtemény a Néprajzi Múzeum egyik legnagyobb tárgyszámú kollekciója, az itt található tárgyak száma 28800. Nemcsak a fazekasság, a népi kerámia emlékanyaga található meg benne, hanem minden szilikátalapú műtárgy, amely az egykori történeti Magyarországon készült vagy ott volt használatban.
A fazekasmunkák mellett tehát a kályhacsempe (1761 darab), a gyári keménycserép (1563 db.) és a porcelán (440 tétel), az ónmázas fajansz (megközelítőleg 1600 tétel), a sómázas kőedény (mintegy kéttucatnyi) és a üvegtárgyak (közel 1452 darab) egyaránt. Ezen kívül a kerámiagyűjtemény őrzi jelenleg a türelemüvegeket is (231 darab). A gyűjteményben legnagyobb számban természetesen a fazekasmunkák fordulnak elő.
A kerámiagyűjtemény alapját a Néprajzi Múzeum első igazgatója, Xántus János (és Rómer Flóris) gyűjtései képezték, amelyeket az 1873-as bécsi kiállításon mutattak be. A korai néprajzi kiállítások betetőzése a milleniumi kiállítás néprajzi faluja volt, amelynek anyaga - nagyobbrészt és utólag - szintén a Néprajzi Múzeumba került. A 20. század elején fedezte fel a kutatás az Alföld fazekasközpontjait is, addig ugyanis elsősorban a Dunántúlon, a Felföldön és Erdélyben folyt komoly tudományos vizsgálódás, így azok fazekassága, edénykultúrája sokkal ismertebb volt az alföldinél. A második világháború után a korábbinál is intenzívebb gyűjtőmunka kezdődött, az éves gyarapodás ebben az időszakban mindig több százra rúgott. A gyűjtésben elévülhetetlen érdemeket szerzett a nemzetközi hírű néprajztudós és kerámiakutató, Kresz Mária, aki a gyűjtemény vezetője volt közel negyven éven át. A gyűjtemény raktári rendjét az 1960-as évek során Kresz Mária alakította ki, a népi cserépedényekre Igaz Máriával együtt kidolgozott szakterminológia alapján. Ennek értelmében az egyes műtárgyakat formák és méretek szerint tárolják, s ezen belül a készítőhelyek szerinti osztályozás érvényesül. Erre az időszakra tehető a kerámiagyűjteményben a készítőhelyek szerinti rendszerezés elkezdése is, az egyes fazekas központokat egyre nagyobb mértékben fedezte és dolgozta fel a kutatás, nem utolsósorban Domanovszky Györgynek, Kresz Máriának, István Erzsébetnek és Csupor Istvánnak köszönhetően. A gyűjtemény elsősorban használatból közvetlenül a múzeumba kerülő tárgyakból áll, de már kezdetben is vásároltak piacokon és fazekas műhelyekben is alkotásokat, és mindvégig jelen volt a műgyűjtőktől való vásárlás is a gyarapítás lehetőségei között. A jelenkutatás egyrészt a népművészet kézműves hagyományainak feldolgozása, a népi iparművészet alkotásainak gyűjtése révén kap szerepet a gyűjteményben, másrészt a használatban a régi tárgyak helyébe lépő újak révén.
A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Vida Gabriella
Feldolgozások:
Kérjük, tekintse meg on-line adatbázisainkat, ahol megtalálja a múzeumunk által digitalizált műtárgyakat, fotókat, rajzokat és archív népzenei felvételeket!
A gyűjteményben elsősorban a történelmi Magyarország területéről főként magyar, valamint a hazánkban élő nemzetiségek (német, szerb, szlovák, vend, stb.) köréből származó bútorok, világítóeszközök találhatók. Ide tartoznak továbbá a lakberendezés, a lakásdíszítés tárgyai (órák, tükrök, pipatartók, családi és emlékképek), az alkalmi gyermekbútorok (bölcsők, járókák, állókák), valamint a hétköznapi élet (tisztálkodás, mosás, fűtés) használati tárgyai, kellékei.
A bútorgyűjteményt a 19. századi ipari, mezőgazdasági és egyéb kiállításokra begyűjtött anyag, elsősorban Jankó János millenniumi házberendezései (mintegy 400 tárgy) és Xántus János 1873-as bécsi és 1885-ös országos kiállításra gyűjtött tárgyai alapozták meg. E bútorok többnyire a múzeum megrendelésére készültek és nagyrészt a korabeli (19. század végi), élő falusi háziipart, kisipart voltak hivatva dokumentálni. Herman Ottó ősfoglalkozásokat feltáró gyűjtésének eredményeként archaikus jellegű világítóeszközök, főleg fáklyatartók kerültek a gyűjteménybe. A világítóeszközök tárgycsoportja napjainkban már közel 650 tárgyat számlál.
A két világháború közötti időszakban a paraszti díszbútorok mellett egyre több egyszerű használati darabbal gyarapodott a gyűjtemény. Fél Edit 1939-es martosi gyűjtésével egy teljes szobabelső-együttes került a múzeum birtokába. 1947-től K Csilléry Klára irányításával indult meg a gyarapítás tervszerűvé tétele annak érdekében, hogy a későbbi kiállítások a gyűjtemény anyagára támaszkodva hiteles képet tudjanak nyújtani a magyar bútorművességről. Csilléry Klára a legjelentősebb, stílusindító készítő központok dokumentálásánál különös hangsúlyt fektetett a helyi stílusok alakulástörténetére. A Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Komáromból begyűjtött tárgysorozatok a 18. század második felétől a 19. század végéig illusztrálják a stílusváltozásokat. A nagy asztalos központok szerteáramló hatását dokumentálják a kisebb 19. századi műhelyekből, pl. Derecskéről, Faddról, Kalocsáról gyűjtött bútorok. A gyűjteményben a festett bútorok mellett a történeti átalakulást szemléltető tárgysorozatok találhatók a Balaton-felvidék jellegzetes intarziás bútoraiból, a dunántúli faragott támlájú székekből, az áttört díszítésű palóc bútorokból és az ország különböző vidékeiről származó ácsolt ládákból, amelyek közül a legkorábbiak a 14-16. századból származó erdélyi templomi ládák.
A társadalmi különbségeket és a kultúra változását szemléltető enteriőrök közül kiemelkedik a bodonyi, tiszaigari, faddi, dunapataji, szakmári, hartai, vértesacsai, hódmezővásárhelyi, sárközi anyag. Az utóbbi évtizedek gyűjtései a vidéki és városi köznépi lakáskultúra 20. századi változásait szemléltetik (pl. Mezőkövesd, Uszód, Sárpilis, Dunabogdány). A gyári Thonet székek és a kárpitozott ülőgarnitúrák mellett a legújabb tárgyak a modern műanyagbútorok és lakáskiegészítők megjelenéséből nyújtanak ízelítőt.
A gyűjtemény ma mintegy 5100 darabból áll, amely részben a Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központjában, részben a törökbálinti műtárgyraktárában található tárgycsoportok szerint rendezve.
A gyűjtemény muzeológusa: Molnár Tamás
Sajátos állagvédelmi szempontokat követve vált 1961-ben önállóan kezelt egységgé a több mint ezer darabos kosárgyűjtemény, amelynek különböző növényi nyersanyagokból készített darabjait csak speciális körülmények között lehet megóvni a pusztulástól.
Egy Xántus János által 1892-ben Borszéken vásárolt gyékényszatyor a gyűjtemény legelső tárgya. A következő két évtizedben Herman Ottó, Jankó János, Bátky Zsigmond és Sztripszky Hiador gyűjtései nyomán alakult ki máig meghatározó, jellegzetes szerkezete és a tárgytípusok köre. A kutatók többnyire saját koruk, esetleg a megelőző néhány évtized használatból éppen kiszorult kosarait hozták be a múzeumba: a 19. század vége és a századforduló paraszti háztartásainak egyszerű tárgyait. Jelentős gyarapodást és néhány különleges darabot is köszönhetünk a millenniumi kiállításnak illetve az Iparművészeti Múzeumból történt átadásnak. A két világháború közötti időszakban, majd az 1950-es, 1960-as években is elsősorban a terepen való gyűjtés révén gyarapodott a kollekció. Az anyag tudományos értékelése, feldolgozása szempontjából rendkívül jelentős volt Csalog Zsoltnak a Néprajzi Múzeumban töltött pár éve. Az 1960-1990-ig terjedő időszakban Morvay Judit és Molnár Mária munkássága a gyűjteményt egyaránt sok tárggyal és a használatukra vonatkozó értékes adatokkal gazdagította. A kollekció térbeli reprezentációja rendkívül egyenetlen, a kosarak többsége Vas, Zala, Szabolcs-Szatmár, Heves, Borsod és Csongrád megyéből származik. A történeti Magyarország területét elsősorban az egykori Máramaros vármegyéből származó, jellegzetes egység, a fahasítékból font bogyó- és gombaszedő kosarak képviselik. A gyűjtemény tárgyai funkció szempontjából azonban rendkívül sokrétűek: az állattenyésztéshez kötődő abrakolók, csirkeborítók, tyúkültetők, a termények szedésére, mérésére és szállítására alkalmas különféle kosarak és vékák, gabona, liszt, kenyér, húsfélék, hüvelyesek, tojás, dohány tárolására alkalmas tárolókosarak, a szállítást segítő hátikosarak, a konzerválóeljárások eszközei ? az aszaló- és szárítókosarak. Nagy számban találhatók a gyűjteményben a kenyértészta kelesztésére szolgáló szakajtók. Önálló egységet képviselnek a különféle, gyékényből, vesszőből és csuhéból készült szatyrok és kézitáskák. A lakáskultúra ide tartozó fonott tárgyai az evőeszköztartók, edényalátétek, lábtörlők, falvédők, fésűtartók. A kollekció néhány különleges tárggyal is rendelkezik, ilyen az "ökörkalap", az állatok nyakát csapadékos időben a feltöréstől védő eszköz vagy a gyékénycsizma, amely nagy hidegben védte gazdáját a fagytól. A kosárgyűjteménynek több mint a fele gyékényből és szalmából spiráltechnikával készült, több mint harmada vesszőfonat, és csak töredékét képviselik a nádból, kéregből, gyökérből és kukoricacsuhéból font készségek. Különleges csoportot képeznek az újabb keletű, fémből és műanyagból készített tárgyak.
A gyűjtemény muzeológusa: Dr. Szarvas Zsuzsa
Ebben a gyűjteményi egységben a különböző élelmiszerek tárolásának, feldolgozásának és tartósításának, valamint az asztali terítéknek azon darabjai találhatók, amelyek anyaguk szerint más gyűjteménybe (textil, kerámia) nem sorolhatók.