150 éve a Föld körül VII.

Xántus János 1869. február 18-án érkezett Szingapúrba, ám hiába igyekezett, az expedíció hajói késtek, ezért csaknem kéthónapos várakozásra kényszerült. A már akkoriban is délkelet-ázsiai közlekedési csomópontnak számító Szingapúr Xántus számára is kulcsfontosságúnak bizonyult, mert ez lett későbbi gyűjtőútjainak kiindulási és végpontja. Ennél fogva óhatatlanul szükséges volt, hogy egy erre a célra szolgáló bázist építsen ki magának.

Szerencséjére Ceylonnal ellentétben Szingapúrban igazi támogatóra talált a Monarchia konzuljában. "...ő úgyszólván mindenes ágensem volt." – szólt elismerően róla Xántus, hiszen híven kezelte nemcsak a Nemzeti Múzeumnak szánt küldeményeket, hanem Xántus személyes vagyonát, sőt végrendeletét is. Utána küldte leveleit, és beszerzett minden szükséges felszerelést, sőt olyan, több nyelven beszélő szolgát is kerített számára, aki szakácsként, testőrként és hajósként éppúgy segítette őt, mint gyűjtőként. Ebbéli tevékenységét Xántus előbb magában a városban kezdte: „...tengeri gyűjteményeket szereztem, a várost és népeit tanulmányoztam s iparczikkeiből mindazt beszereztem, a mi népismei s embermivelődési szempontból kívánatosnak mutatkozott.” Noha az expedíció hajóinak bizonytalan érkezése miatt hosszabb gyűjtőútra nem vállalkozhatott – hiszen állandóan elérhetőnek kellett lennie, és készenlétben állni a továbbindulásra –, mégis módot talált arra, hogy egy angol földbirtokostól kibérelt vitorlás ladikkal nyolcnapos gyűjtőutat tegyen a Szingapúrt a szárazföldtől elválasztó Johor-csatornán.

Természetrajzi gyűjtéssel töltött napjairól ezt jegyezte fel: „Hét órakor aztán reggeliztem s kimentem az őserdőbe, az ültetvények közé, vagy éppen ladikon a folyó partjaira s mellékpatakjaiba, gyűjteni… 1 órakor már mindig otthon voltam, egy kis villásreggelit ettem, aztán 4 óráig rendeztem és pakkoltam a gyűjteményt, 4 órától napnyugtáig ismét puskával vagy rovarhálóval működtem, aztán egyet úsztam a folyóban, utána ebédeltem, s aztán éjfélig ismét rendeztem a gyűjteményt, catalogizáltam és lelhelyeztem a példányokat." Ez a rövid leírás tökéletesen összefoglalja, hogy milyen összetett tevékenységet jelentett egy személyben gyűjtőnek, preparátornak és a tudomány emberének lenni a 19. század második felében, amihez olyan tevékenységek is társultak, mint a ládák készítése, a bádoggal való behúzása és a cinezése. Mindezeket, ha alkalmanként volt is segítsége, Xántusnak magának kellett végeznie, s ezen túlemően folyamatosan alkalmazkodnia az expedíció hektikus menetrendjéhez. A hajók végül csak április 14-én vetettek horgonyt Szingapúrban, azonban Xántus nem győzte bevárni őket. Ekkorra már megváltotta jegyét egy Bangkokba menő gőzösre, és másnap el is utazott egy ugyancsak korábban érkezett, az osztrákok számára dolgozó gyűjtővel, Eugene de Ransonnettel.

Gyarmati János

Illusztrációk

1. Tulokája utca a kínai nagy templommal, Szingapúr (Xántus János által beszerzett fotó, Országos Széchényi Könyvtár, Levelestár, Szokoly Viktornak írott levél melléklete)
2. Vízre épített lábasházak a Maláj csatornán, Szingapúr (Xántus János által beszerzett fotó, Országos Széchényi Könyvtár, Levelestár, Szokoly Viktornak írott levél melléklete)
3. Nagy csatorna Szingapúr (Xántus János által beszerzett fotó, Országos Széchényi Könyvtár, Levelestár, Szokoly Viktornak írott levél melléklete)