Rajzgyűjtések 2.

A magyarországi rajzoktatásnak köszönhetően a rajztanárok magas színvonalú képzettséggel rendelkeztek, így nagyon pontos dokumentációt tudtak készíteni a különböző technikákat felvonultató díszítőművészeti megoldásokról. A rajzban való rögzítés a fényképezőgépnél is jobban vissza tudta adni a legfinomabb öltéseket, karcolásokat, faragásokat és a színeket, nem beszélve a forgástesteken végig vonuló díszítésekről.

Csete Balázs, a már bemutatott kalotaszegi gyűjtése mellett, több mint száz kiváló rajzot juttatott a Néprajzi Múzeumba szülőföldjéről, a Jászságból. A rajzok az 1925-ös helyszíni gyűjtéseit, valamint azok feldolgozott rajzanyagát tartalmazzák az 1950-es évekből, amelyek valószínűleg a Néprajzi Múzeum számára készültek publikációs céllal, azonban az anyag egészében sajnos sohasem jelent meg. Ezek elsősorban szűr- és szűcsmunkákat, népi építészeti megoldásokat, festett és ácsolt bútorokat, eszközöket, szerszámokat ábrázolnak, kiemelve a rajtuk található díszítő elemeket is.

A szűrhímzések az 1880-as évektől már az ornamentika-kutatások középpontjába kerültek, hiszen egy sajátosan magyar foglalkozáshoz kapcsolódtak, ugyanis a szűrszabó legények nem vándoroltak külföldre, így a használt mintakincs, a magyar ornamentikát, a magyar ízlést tükrözte. A szűrök  díszítéséhez nagyon hasonló a szűcsmunkák hímzése. Csete Balázs szülőhelye környékén, a Jászságban, a magyar szűcsmesterség egyik legvirágzóbb csomópontján dokumentálta a 19. század végéről megmaradt subákat, ködmönöket, egyéb szűcsmunkákat és cifraszűröket. A férfi és a női subakészítő központokban, Jászárokszálláson, Jászapátiban, Jászkiséren gyűjtötte össze anyagát, rajzain kiemelve az egyes díszített részeket és azok megnevezéseit. Így például a subák felső részén levő félkőr alakú „válltányér” mintáit, az összetoldást díszítő „makkvirágokat”, a rozmaringágas indákat és bokorvirágokat. Rajzain nyomon követhető amint a Jászságban a nagyon színes mintákat a 19. század második felétől a polgári ízlés hatására átveszik a zöld színnel hímzett fehér ködmönök és a fekete selyemmel hímzett barna ködmönök.

A népi építészeti alkotások dokumentálásában a lakóházat, annak kiegészítő épületeit, udvarát komplex rendszernek tekintette, azt hangsúlyozta, hogy a formák és színek egybehangolódnak a népi építészetben is, ebben találja meg a legjelentéktelenebb ornamentum is a helyét. Ezért pontosan lerajzolta a deszkafűrészelt díszített házoromzatokat, kis és nagykapukat, áttört mintázatú léckerítéseket, a beépített díszes tornácokat, míves ajtókat, ablakokat, csatornaereszeket és azok részleteit. Számtalan díszítőmegoldást rögzített, amely a jászsági házakra jellemző volt. Csete Balázs rajzgyűjtései kiváló helyismeretről szólnak, megnevezve a tulajdonosok, használók, készítők nevét, foglalkozását és egyéb, a tárgyak készítésére vonatkozó adatokat. Jellemző, hogy ugyanolyan lelkesedéssel dokumentálta a kortárs jelenségeket, mint a régi, 19. századi jászsági háztípusokat. Rajzgyűjtései, jegyzetei jól hasznosíthatók a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvásában.

Csete Balázs jászsági rajzgyűjtéseit megtalálhatjuk a múzeumi adatbázisban.

Tasnádi Zsuzsanna