Rajzgyűjtések 3.

Csete Balázs a népművészeti stíluskülönbségek okait, a táji környezetből, a helyi életformából fakadó népi életszemléletből és az ezek által irányított stilizálási képességek különbségeiből eredeztette. A két világháború között olyan tájegységeket keresett és járt be, ahol gazdag népművészeti anyagokat tudott megragadni rajzos gyűjtéseiben. Így a Jászság és Kalotaszeg mellett eljutott Békés megyébe is, ahol felfedezte a legjelentősebb helyi stílusú bútorközpontok tárgyi anyagát.

1929 nyarán a szünidő alatt Békéscsabán, Tótkomlóson és Dobozon rajzolta a házakban látott régi bútordarabokat: ácsolt szuszékokat, festett ágyvégeket, szekrényeket, ládákat, tékákat, faliszekrényeket, falifogasokat és székeket. Az általa dokumentált festéssel díszített bútorok elsősorban helyi szlovák bútorkészítők termékei voltak, amelyek az asztalosbútor széles körű elterjedésével egyre színesebb „virágozással” készültek. Az alföldi festett bútorok stílusához és formájához hasonló volt a kivitelezésük, de az előképek a mesterek kezén átformálva a helyi ízlésnek megfelelően alakultak át. Az ilyen típusú bútorok a 19. század végéig készültek nagyobb számban.

Békés megyében a 18-19. században a céhes ipar fejletlen volt, Békéscsabán és Tótkomlóson nem voltak asztaloscéhek, azonban a céhesedés hiánya nem gátolta a helyi stílusteremtést. Gazdagon díszített festett bútorkészítés alakult ki, amelyre hatással volt a hódmezővásárhelyi bútorkészítés, valamint a városi mesterek munkája is. A bútorok egyik legdíszesebb típusát, a festett, feliratozott, évszámmal ellátott „mennyezetes ágyat” Csete Balázs több rajzán megörökítette és színes rajzokon kidolgozta. Ennek az ágytípusnak a jellemzője, hogy az ágyvégek magasak, a fejtől való része majdnem a mennyezetig ér, innen is kapta a nevét. Békéscsabán és Tótkomlóson nagyon díszes darabokat készítettek, itt „ágytoronynak” is nevezték őket. Az ágynak minden látható részén ugyanolyan cifra színes díszítés van, mint a többi bútoron: a nagyjából háromszög alakú ágytorony oldalai kacskaringós vonalakban vannak fűrészelve, leginkább barokk stílusú vonalvezetéssel. További érdekességük, hogy a torony felső részén, kétoldalt szimmetrikusan „tengeri csikó” formájú kiképzések vannak. E motívumok előképe és használata kapcsolatba hozható az iparos rajzoktatással, de lehet egy helyi mester egyéni kezdeményezése is, mely aztán széles körben elterjedt a helyi asztalosoknál.

A székeket dokumentáló rajzok között láthatunk deszkatámlás széket, valamint gondolkodószéket is. Ezek rang-, méltóságjelző, valamint reprezentációs funkciókat is szolgáló darabok a tulajdonosuk jelzésével. Az úgynevezett gondolkodószékek meghatározott társadalmi helyzetű, módosabb családoknál voltak használatban, a családfő számára fenntartva. A tárgy társadalmi kötődése annyira erős, hogy a szegényebbek, ha szert is tettek egy ilyen darabra, általában akkor sem használták.

A festett bútorokat már az első világháború előtt kezdték felváltani a gyári darabok, előbb a festett székek szorultak ki a lakáskultúrából, majd az 1920-as években általánosan elterjednek a flóderozott, furnérozott bútorok. E folyamat kísérőjelenségeként vált szokássá, hogy a hagyományosan színes festéssel díszített bútorokat gyakran egyszínűre, leginkább sárgára, barnára és zöldre mázolták át. Csete Balázs pont ennek a stílusváltásnak az időszakában igyekezett dokumentálni, és ezáltal múzeumba juttatni a még fellelhető festett virágozott példányokat.

Csete Balázs békési rajzgyűjtéseit megtalálhatjuk a múzeumi gyűjtemény online adatbázisában.