Múzeum karanténban

A Néprajzi Múzeum egy házi videosorozattal jelentkezik, amelynek a Múzeum karanténban címet adtuk, de mindjárt mögé tehetünk egy kérdőjelet is. Mert vajon lehet-e egy múzeum karanténban? 

Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. Mondhatnánk persze, hogy nem lehet, mert van egy gyűjteménye, amelynek minden egyes műtárgya képes bennünket térben és időben is bármilyen karanténból kimenekíteni. És nem lehet, azért sem, mert a múzeum nemcsak és nem elsősorban épület, azaz nem csupán kiállítótér, raktár és munkahely. A múzeum gondolkodás- és látásmód. És egy olyan komplex feladatrendszer, amelynek számos eleme bárhol elvégezhető. A múzeum tehát velünk van, amikor maszkban biciklizünk és a velünk szemben maszkban biciklizőkről gondolkodunk. És velünk van otthon, a karanténná változott lakásainkban, amelynek korábban intimnek gondolt nappalija egy pillanat alatt változott digitalizáló stúdióvá vagy kiállítási forgatókönyvíró műhellyé.

De hát persze mégiscsak karanténban vagyunk, mert társadalmi múzeumként nem tehetjük meg, hogy ne kezdjünk karanténul gondolkodni. Mit jelent ez? Talán csak annyit, hogy megpróbáljuk észrevenni és dokumentálni a szemünk előtt átalakuló hétköznapi tárgyi világokat. Vagy azt, hogy más szemmel nézünk a múzeumi tárgyakra. A maszkokra, az amulettekre, a betegségdémonokra. A tárgyakra, amelyek egykori járványok emlékét őrzik vagy  amelyek szűk terekbe zárt emberek  türelméről tanúskodnak. Tárgyakra, amelyek meg fognak változni, és tárgyakra  amelyek éppen most születnek.

Filmjeink ezekről a tárgyi világokról szólnak. Meg rólunk, múzeumi szakemberekről, akik úgy próbálunk szabadulni a karanténból, hogy múzeumi témává, és így feladattá tesszük azt. És persze Önökről, múzeumhasználókról, akik a filmeket nézve segítenek nekünk végiggondolni: Lehet-e egy múzeum karanténban?

Schleicher Veronika