150 éve a Föld körül XI.

Az ősvilág barma

Borneói eredményes gyűjtőútja és sikeres vadászata után Xántusnak már csak egyetlen vágyát kellett kielégítenie: egy rinocéroszt szeretett volna elejteni. Erre csaknem kétéves expedíciójának utolsó állomásán, Jáván kínálkozott lehetőség. Összesen három hónapot töltött ott.

Szingapúri bázisáról kiindulva, 1870. június közepén szállt partra Batáviában, a mai Jakartában. Mindössze két-három napos ott tartózkodását arra használta fel, hogy a helyi múzeumot felkeresve cserekapcsolatot létesítsen a Nemzeti Múzeummal, majd gyűjtőútra indult a Megamendong hegységbe. Buitenzorgban (Bogor) kihallgatáson fogadta a főkormányzó, ásványgyűjteményt szerzett a Nemzeti Múzeum számára, s természetesen meglátogatta a híres füvészkertet.

1. Vanília fa a buitenzorgi füvészkertben (Xántus János rajza NM R5531/145)
1. Vanília fa a buitenzorgi füvészkertben (Xántus János rajza NM R5531/145)

Ezt követően Sindanglayában állította fel támaszpontját, és onnan kiindulva kereste fel a Gede-vulkánt, ahol mohákat, állatok és ásványokat gyűjtött. Itt értesült arról, hogy szumátrai utazási terveinek feladása esetén lehetősége lenne rinocéroszt ejteni Djampang rengetegében. Nem csoda, hogy kapva kapott a lehetőségen, hiszen mint írta: „…azért jöttem ide, hogy mielőtt végkép elpusztulnának, azok néhány példányát áthelyezzem, habár csak kitömötten is, nemzeti muzeumunkba…” Ehhez azonban a helyi uralkodó engedélyére volt szükség, anélkül ugyanis tilos volt nagyvad elejtése a szigeten. Az engedély feltétele egy osztrák kitüntetés kieszközlése volt, amit Xántus abban a tudatban ígért meg, hogy az osztrákok mindenkinek, aki akár a legkisebb szolgálatot is tette, érdemrendet, és címeket adományoznak. Ígérete fejében nem csak engedélyt, segítséget is kapott. Az uralkodó „…nagy tömeg hajtókat is rendelt ki, a kik feleségeikkel, gyermekeikkel, sípokkal és más egyéb lármás szerszámokkal jelentek meg, éktelen zsivaj közt űzve a vadat. […] Igy ment ez három napig, midőn sikerült egy rhinocerost felvernünk […]. Példányunkat több mint harmincz mértföldnyire üldöztük, borzasztó útakon s ösvényeken, melyeket a barom szeszélye tört magának, végre kifáradva, vagy tán megunva a tréfát, szembe állt, s ekkor sikerült őt szemén át agyvelejében találni, s az ősvilág e már ritka óriási barma megrenditette a földet halálos zuhanásában…”

Xántus elmondása szerint az uralkodó még ezután is csak akkor engedte meg a rinocérosz hazaküldését, amikor Xántus megismételte ígéretét a kitüntetést illetően. Hazatérését követően Xántus aztán nem csak neki, hanem a sarawaki rádzsának és két jávai ültetvényesnek is a Ferenc József-rend odaítélését javasolta, mert egyikük munkásait, lovait és teaszárítóját bocsátotta rendelkezésére, másikuk, noha a holland kormány már megtiltotta ilyen tárgyak kivitelét, régóta családja birtokában levő nagy értékű hindu bronztárgyakat, köztük „… a Boro Bodoi [borobuduri] romokból néhány példány régi bronzot…” és értékes maláji fegyvereket ajándékozott neki.

2. Xántus háza Plaboenban. A ház alatt valószínűleg saját magát örökítette meg gyűjteményei dokumentálása közben. Jobb oldalt szingapúri szolgája, Andrés látható főzés közben (Xántus János rajza, 1870. július, NM R 5531/23)
2. Xántus háza Plaboenban. A ház alatt valószínűleg saját magát örökítette meg gyűjteményei dokumentálása közben. Jobb oldalt szingapúri szolgája, Andrés látható főzés közben (Xántus János rajza, 1870. július, NM R 5531/23)

Az augusztus 4-én sikerrel zárult vadászatot követőn a Plaboeni- (Pelabuhan) öbölbe utazott tovább, ahol tengeri állatokkal egészítette ki gyűjteményét, majd visszatért Sindanglayába és Buitenzorgba, ahol összecsomagolta ott tárolt gyűjteményét és újabb szerzeményeit. Végül szeptember 9-én érkezett vissza Batáviába, ahonnan 19 ládát indított útnak, bennük a Batáviában ajándékba kapott pénz- és ásványgyűjteménnyel, a Magyar Tudományos Akadémiának szánt 94 kötetnyi könyvvel és vadászfegyvereivel. Szeptember 17-én hagyta el Batáviát és immár negyedszer tért vissza Szingapúrba, ahol beszerzett még egy zoológiai gyűjteményt, két nagy Bali szigeti bálványt, valamint megpróbálta pótolni tengerbe veszett kokinkínai gyűjteményét. Nem csoda, hogy a kereskedelmi miniszternek küldött egyik utolsó levelében ezt írta: „Minden pénzem elfogyott, s vagy kölcsön kell vennem, vagy pedig Ceylonbol táviratozni, hogy pénzt küldjenek Alexandriába.” Utolsó, szeptember 29-én kelt jelentése szerint hat ládányi gyűjteménye vele együtt indul hazafelé, s végül elindulását követően húsz hónappal, 1870. november 4-én lépett partra ismét Triesztben.

Gyűjteményei azonban sokkal lassabban utaztak. A Fővárosi Lapok csak 1871 augusztusában számolt be a Xántus által elejtett rinocérosz felállításáról, ami kitömve is 2,1 tonnát nyomott. Több mint háromnegyed századig állt a Természettudományi Múzeumban, amikor az 1956-os forradalom alatti belövések következtében hatalmas tűzvész keletkezett a múzeum épületében, és sok Xántus által gyűjtött madárral, hallal, kétéltűvel, hüllővel és rovarral együtt a jávai orrszarvú csontváza is megsemmisült.

 

Gyarmati János