Díjat nyert a Néprajzi muzeológusa

Februárban hirdették ki a Horváth Művészeti Alapítvány kritikusi díját, amit 2021-ben munkatársunk, Frazon Zsófia nyert (megosztva, Miklósvölgyi Zsolttal, az Artportal új főszerkesztőjével). A díj missziója olyan írások díjazása, melyek nemcsak a művészet szerteágazó problémaköreit világítják meg, hanem kritikai gondolkodásmódról tanúskodnak, diskurzust generálnak, illetve a hazai kortárs művészet jelenségeit, műcsoportjait, akár csak egy-egy művét is értőn elemzik.

A díjazott írás a Balkon művészeti folyóiratban jelent meg Az elveszett ember. Kristóf Krisztián 3 ember 2 világ címen, Kristóf Krisztián Liget Galériában megrendezett kiállításáról. A díj Néprajzi Múzeumi vonatkozása, hogy Kristóf Krisztián képzőművész a készülő gyűjteményi állandó kiállítás Művészet és etnográfia témaegység (kurátorok: Frazon Zsófia és Wilhelm Gábor) egyik alkotója, egyben a 2022 novemberében nyíló, A művész tekintete munkacímű, művészeti kutatáson alapuló időszaki kiállítás egyik művész-résztvevője (Trapp Dominika és Albert Ádám mellett).

Részletek a Balkonban megjelent elemzésből:

„A galériatérben három karakter rajzolódik ki: a paraszt, a bennszülött „ősember” és az aktivista. Nem felcímkézett szerepkörök, így más szavakkal is leírhatók. A fogalmakat azonban érdemes azokhoz a lokalitásokhoz kötni, melyekben hősünk, Bruno Manser él – egy életforma imitálásával, teljes átélésével. Svájcból indul, Borneóra ér, egy európai városból (Basel) egy őslakos közösségbe (Észak-Borneó, Sarawak). Az átjárás ellentmondásokkal teli, mégis szabad választás: tudatos, ösztönös, naiv. Bruno Manser nemcsak az elvágyódás metaforája, hanem egy ember, aki valóban elveszik ebben a vágyódásban: új életet választ a penanok között, megtanul egy eszköztelenségre épített életformát, megtanul és megszeret az őserdőben élni, megpróbálja elengedni az otthon tanult civilizációt és egy másik otthon civilizációjába merül.”

„Kristóf Krisztián jó ízléssel csupaszítja le a műfajt: az epizódok vizuális világát és a történet dramaturgiai ívét is áthatja a szikárság. A történet önmagában drámai, ezért fölösleges további retorikai és vizuális effektekkel erősíteni. Az élő beszéd, a sötét galériatér, a gyertyafény vetette árnyék és a zseblámpával irányított nézői tekintet kellő (elegendő) teatralitást ad a műnek. Az alkotás (rajzolás, inszcenálás) és a (vizuális) történetmesélés izgalmas kombináció, amely viszont nemcsak az interpretáció egy formája lehet, hanem a művészi kutatás módszere is. A színrevitelben azonban az alkotó mint mesélő, és nem mint kutató uralja a terepet. Helyet hagy a kiszólásoknak, az iróniának és az érzelmeknek.”

A Balkon lapszáma, amiben a szöveg elolvasható, PDF-ben letölthető innen.

A Horváth Művészeti Alapítványról itt olvashat.