780 év után ismét tatárjárás!

A költözés és a járvány miatt zárva tartó Néprajzi Múzeumban számos kutatás kezdődött meg, amikor nem volt lehetőségünk látogatókat fogadni. Az egyik ilyen projektünk volt, hogy a múzeum Európa-gyűjteményében található bulgáriai tatár kendőkből álló tárgyegyüttest feldolgozzuk. A legendás néprajzkutatót, Györffy Istvánt követve először 2023-ban jártunk Bulgáriában, hogy megismerjük a kendők származási helyét és közösségét. 2024 májusában és júniusában aztán egy alaposabb terepmunkát folytattunk, hogy a neves etnográfus nevével jegyzett tárgyakat adatokkal egészítsük ki.

Nekünk, magyaroknak csak néhány történelemórákról ismert és felettébb sztereotíp kép él a fejünkben a tatárokról. Pedig nem is igazán beszélhetünk egy egységes tatár népről, tatár csoportok azonban több helyen is élnek a világban, kisebb-nagyobb közösségekben, legnagyobb számban Oroszországban: Tatarsztanban, de élnek tatárok Szibériában, a Krím félszigeten. Ezen kívül a volt szovjet utódállamokban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, valamint Törökországban, Romániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Litvániában sőt Amerikában is élnek tatárok. Számunkra a Krím félszigetről származó és Bulgária északkeleti részén élő tatár közösségek váltak érdekessé a kutatási projekt miatt.

Ők azoknak a krími tatároknak a leszármazottai, akik a krími háborút (1853-56) követően az erőszakos térítések és eloroszosítás elől elmenekültek a félszigetről. Az üldöztetések hatására a krími tatárok részben a Fekete-tenger partvidékén és a Duna-delta vidékén telepedtek le (e történelmi régiót nevezzük Dobrudzsának), részben pedig az akkor még Oszmán Birodalom részét képező Bulgáriában. Itt a Dunától délre eső területeken kezdtek új életet. Az oszmánok elszórva, a környező török és bolgár településeken alakították ki a tatár negyedeket, főleg határvédelmi funkciót szánva nekik. Ma a tatárok zöme az ország északkeleti területén él, erős, megtartó közösségekben, és a mai napig őrizve krími tatár gyökereit és identitását.

Györffy István az 1910-es balkáni gyűjtőútjai során, több mint száz évvel ezelőtt eljutott néhány településre azok közül, ahol krími tatárok is éltek. Ennek köszönhető, hogy a Néprajzi Múzeum egy páratlanul gazdag, több mint háromszáz darabból álló tatár kendőgyűjteményt gondozhat. Ezekről a gyönyörű kézzel szőtt és hímzett kendőkről eddig keveset tudtunk.

Terepmunkánk célja elsősorban ennek az egyedülálló gyűjteménynek a „megszólaltatása” volt, mégpedig a forrásközösség tagjainak segítségével, akik bepillantást engedtek nekünk ünnepnapjaikba, hétköznapjaikba.

Beszélgetéseink során többek között kiderült, hogy ezek a kendők a tatár családok esküvői szokásaiban kitüntetett jelentőséggel bírtak. A kelengye (bolgárul чеиз, törökül és tatárul ҫeyiz) részét képezték, amit a lányok már egészen fiatal korukban kezdtek el szőni és hímezni. Ilyen kendők ma már nem készülnek, de örökségként néhányan még a mai napig őrzik őket. A kislétszámú bulgáriai tatár közösségek meglepő és egyben meghatóan nagy lelkesedéssel és szeretettel fogadtak bennünket. Rendkívül hálásak az irántuk tanúsított érdeklődésért, hiszen az elmúlt majd kétszáz évben elsősorban az ellenségességet, az erőszakos asszimilációs törekvéseket, vagy jobb esetben csupán a közönyt, a láthatatlanságot tapasztalták meg. Talán ezért is alakultak ki a tagjaik számára valóban erős védőhálót jelentő közösségeik. „Az utóbbi húsz évben vált csak lehetővé, hogy szabadon definiálhassuk magunkat, hogy utána járhassunk, kik is vagyunk pontosan. Olvasunk, tanulunk. Megpróbálunk mindent megtenni, hogy a hagyományaink ne vesszenek el” – hangsúlyozta nekünk a Szófiában élő és dolgozó Ayten Ibryamova asszony, aki Vetovóból származik, és az egyik legfőbb segítségünk volt a szervezésben. Ajánlásai nyomán kézről kézre adtak bennünket a terepen a rendkívül izgalmas kutatómunkánk során.

A képek egy szűk válogatás abból a több százból, amelyek terepmunkánk során készültek. Egy maroknyi tatár ember azok közül, akik nem sajnálták az idejüket, kutakodtak a saját emlékeikben, velünk gondolkoztak a tatárok múltjáról, jelenéről és jövőjéről, és rengeteg tudást osztottak meg velünk, hogy ezt tárgyak, képek, felvételek, leírások formájában elhelyezzük a múzeumban és megőrizzük.

Szöveg és terepfotók: Paréj Gabriella, Zatykó Vivien

Tárgyfotók: Kardos Judit

Kapcsolodó tartalom a youtube csatornánkon: