Örökölt minták

Hogy mennyire fontosak a forrásközösségek számára mindazok a tárgyak, amelyeket egy múzeum őriz, nemcsak a velük folytatott együttműködések tükrözik, hanem időnként egészen személyes megnyilvánulások, alkotások is. A múzeum munkatársainak albániai kutatóútja is egy ilyen alkotás létrejöttét eredményezte, amely összeköti Shkodrát Milánóval, a gyűjtőt a dédunokájával, a régit az újjal, és mindezt a Néprajzi Múzeummal.

XXX

Palok Laca, vagy a századforduló idején jellemző átírás szerint Paolo Lazza, ezüstművesként dolgozott műhelyében az albániai Szkutari (ma Shkodra) városában. Portékáját boltjában és a helyi bazárban egyaránt értékesítette, amelyből népes családját, feleségét és öt gyermekét tartotta el. Miután felesége meghalt, s az üzlet is egyre rosszabbul ment, Laca úgy döntött, új megélhetési forrást keres. Attól kezdve minden nyár elején felkerekedett és végig utazott az Adriai-tenger partvidékén, hogy ezüst munkáit és a szülővárosából származó bazári árut eladja, illetve különböző balkáni viseleteket és ékszereket vásároljon. Fiumén keresztül jutott el Bécsbe, ahol az őszi időszakot töltötte, s tovább kereskedett az áruval. Vélhetően egy ilyen útja során jutott el 1911-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályához is, amely több száz, többnyire albániai ékszert és viseletet vásárolt a kereskedőtől.

A történetből mindössze a gyűjtő nevét és származását, a vásárlás évét, s magukat a tárgyakat ismertük. 2024 szeptemberében Schleicher Vera és Mácsai Boglárka muzeológusok egy hetet töltöttek el az albániai Shkodra és Tirana városaiban, hogy a gyűjtemény történetének és a tárgyak leírásához szükséges muzeológiai adatoknak utánajárjanak. Különösen nagy segítséget kaptak a Marubi Nemzeti Fényképmúzeum igazgatójától, Luçjan Bedenitől, hiszen közreműködésének köszönhetően a gyűjtemény családi szálainak is sikerült utánajárniuk. Palok Laca egyik unokája és két dédunokája meséltek mindarról, amit még a családi emlékezet őriz a gyűjtőről és utazásairól, bár a budapesti gyűjtemény létezéséről ők sem tudtak korábban. A hír örömére és a gyűjtemény tiszteletére tervezte meg kollekciójának legújabb selyemkendőjét az egyik dédunoka, Jozef Martini, Milánóban élő designer. A kendő mintáit a gyűjtemény egyik shkodrai darabjának, a katolikus női viselet részeként hordott japanxhe nevű köpenynek a motívumai ihlették.

Szöveg: Mácsai Boglárka

Terepfotók: Schleicher Vera és Mácsai Boglárka