A „népdaltanítás apostola” – Balla Péter

Balla Péter népzenegyűjtő, hegedűtanár 1908. augusztus 11-én született Hajdúszoboszlón. Iskolás éveit a román–magyar vegyeslakosságú Belényesen kezdte, mivel hatéves korában állatorvos édesapját ebbe a Bihar megyei városkába helyezték. Édesanyjától, a tiszadadai lelkész lányától tanulta meg a genfi zsoltárokat. Zsoltárismeretét a református elemi iskolában már korán kamatoztatta, mivel a borszerető kántortanító ráparancsolt a gyerekekre, hogy míg ő kialussza magát, addig énekeljenek zsoltárokat. A klasszikus zenét szülei kedveltették meg vele. Otthonukban rendszeresen felcsendült a vonósnégyes, amelyben édesapja csellózott, aki hegedűkészítéssel is foglalkozott. Fia is egy általa készített hangszeren játszott zeneakadémista korában. A vonósnégyes tagja volt Ioan Buşiţia helyi tanár is, Bartók Béla jó barátja és bihari gyűjtéseinek szervezője. 15 évesen már szórvány gyülekezetek kántora volt, a gimnázium utolsó két évében kórust is alapított. Később Budapestre került a Zeneakadémiára, ahol Hubay Jenő tanítványának, Koncz Jánosnak lett a növendéke.

A Néprajzi Múzeum fonográfgyűjteményét jelentős gyűjtésekkel gyarapította. Az egyik fontos gyűjtése, az 1933-as bukovinai gyűjtőútja volt. A bukovinai népzene gyűjtése iránti érdeklődését a Bartók és Kodály által 1923-ban kiadott, 150 erdélyi dallamot tartalmazó gyűjtemény keltette fel.

1932-től gyakornokként bejárt a Néprajzi Múzeumba, ahol – saját vallomása szerint – „már ott volt az óriási, 15.000-re tehető magyar népdalkincs a múzeum támlapjain és hengerein. Én ezt az anyagot ismertem, mert nemcsak a magam anyagát kellett lejegyeznem, hanem Lajtha László elmaradott gyűjtéseit is lejegyeztük együtt – ő revidiálta, én jegyeztem, előkészítettem –, és nagyon sokban segítettem az ő munkáját.”  Megtanulta a népdalgyűjtés módszerét, aktuális feladatait és a fonográf kezelését. Lajtha ajánlásával került kapcsolatba Constantin Brăiloiu román népzenekutatóval, Bartók barátjával, aki segítette útját. Így két miniszteri ajánlólevelének birtokában kezdett hozzá a népdalgyűjtéshez 1933-ban. Anyagi támogatást édesapja, valamint a Népies Irodalmi Társaság adott. (Utóbbi a Bocskay Szövetség utód szervezete volt, mely az ún. „Keleti Akció” keretében a romániai magyar intézmények anyaországi támogatására jött létre.)  A Néprajzi Múzeumtól fényképlemezeket, a Román Zeneszerző Szövetség Folklór Archívumától fonográfot és viaszhengereket kapott. Januárban előkészítő utakat tett, majd augusztusban mintegy negyven fonográfhengerre százötven dallamot rögzített.

Mint egy későbbi előadásából kiderült: „Érdekes feladatnak véltem megfigyelni, s hiteles adatokat szerezni arra nézve, hogy a világháború és az impériumváltozás óta vajjon megváltozott-e s esetleg hogyan alakult a bukovinai magyarság népzenéje.” Gyűjtéseit a Néprajzi Múzeum őrzi.

1934-ben Moldvában járt. A moldvai magyar népzene első rendszeres gyűjtője Domokos Pál Péter volt, aki 1929-ben gyűjtött népzenét először Moldvában. Őt követte Veress Péter 1930-ban, majd Lükő Gábor 1932–1933-ban. Mivel Lükőt az akkori „barátságtalan külpolitikai helyzetre hivatkozva” kiutasították Romániából, fonográfhengereit távozása előtt a bukaresti egyetem magyar diákjaira bízta azzal, hogy adják át Constantin Brăiloiunak. A diákok egy pincében tárolták a hengereket, ahol később használhatatlanokká váltak. Így Balla Péter 1934 nyarán többek között azért utazott Moldvába, hogy Lükő adatközlőit felkeresse, és az elpusztult felvételeket új helyszíni felvételekkel pótolja. Ezt a célt nagyrészt sikerült is teljesítenie. Kiutazását Kodály Zoltán ajánlására támogatta a Magyar Tudományos Akadémia, továbbá a Néprajzi Múzeum és a Román Zeneszerző Szövetség Folklór Archívuma, ugyanakkor a Népszövetség ajánlólevelével is rendelkezett. Visszatértekor Bartók előterjesztésére jutalmat kapott, és szerény juttatásban részesült múzeumi munkájának folytatásához. Bukovinai és moldvai gyűjtőútjairól nemcsak zenei felvételeket, hanem tárgyakat is hozott. A Népies Irodalmi Társaság adta át a Néprajzi Múzeumnak az általa gyűjtött szőtteseket.

Lajtha Brăiloiunak írt német nyelvű leveléből tudjuk, hogy moldvai útjáról való visszatértekor Ballát is „politikai izgatással” vádolták, és kiutasították Romániából.

Hogy miért kezdték Ballát a népdaltanítás apostolának hívni, az is a múzeumhoz kapcsolódik. 1935-ben Lajtha Lászlót felkérték a Georg Höllering rendezésében készült Hortobágy című szociográfiai jellegű dokumentum-játékfilm zenéjének összeállítására, amelynek forgatókönyve Móricz Zsigmond filmnovellájára épült. Lajtha maga válogatta ki a dallamokat, de Ballát kérte meg a filmben szereplő vidéki emberek felkutatására és betanítására. Zenei asszisztensként a Hortobágy környéki parasztszereplőknek, pásztorembereknek, népi zenekaroknak a saját dalaikat tanította vissza. Nagy szere volt abban, hogy a Bújdosik az árva madár kezdetű népdal országosan ismertté vált.

Passuth László, a rendező barátja így ír önéletrajzi regényében: „Balla Péterrel évek múlva elmentem egy vasárnapi folklór-útra Nógrádba. Balla olyasféle ősi fonográfot hozott, amilyennel még Bartók Béla készíthette első felvételeit. Nagyon öreg emberhez vezetett utunk, akit a falu nótafájaként tiszteltek. Amikor – nem könnyen – oldódott bizalmatlansága, aggastyánhangján inkább duruzsolni, mint énekelni kezdte a régibbnél régibb tájbeli énekeket. Balla szelíden unszolta, az öreg gyakran csak csóválta a fejét. Arra a kérdésre, hogy – hallott-e »Fehér Lászlóról« – az öreg gazda először hunyorgott, elnézett a messzeségbe, majd szinte foszlányokban jött ki belőle a ballada. Lélegzet-visszafolytva hallgattuk, amint visszapergett, feléledt ez a mélységekbe süllyedt tragédia. Ahogyan az átok-strófa mondja: a kenyered kűvé váljék, késed szívedbe találjék – megelevenedett, megfiatalodott az öreg, s a szobában ülő, figyelő, a gramofon ördögmesterségén csodálkozó falusiak előtt szinte hibátlan szövegéből kibomlott az ezen a környéken – úgy látszik – még inkább élő Fehér László ének”.

A népdaltanítást a református egyházban is folytatta, bekapcsolódott a Soli Deo Gloria Református Ifjúsági Diákszövetség munkájába is. Később visszaemlékezve ezt írja: „Hamarosan átláttam, hogy az ifjúság mennyire el van szigetelve a tiszta népi kultúrától. Még a paraszti származásúak is azzal igyekeztek kivetkőzni eredeti állapotukból, hogy »magyar nótákat« és slágereket daloltak, s így leplezhették falusi eredetüket. Ettől kezdve mindjobban szélesedő körben teljes erővel hozzáláttam az énekes néphagyomány terjesztéséhez.” (Balla Péter életrajza, 1970-es évek, magántulajdon.)

Tevékenyen részt vett a Pátria lemezsorozat készítésében is. Balla akkori tevékenysége elsősorban a Pátria lemezek anyagának előválogatásához kapcsolódott. Az ő feladata volt a Törökkoppány és Karád körüli somogyi területek népzenéjének feltárása, előkészítése a felvételre. A lemezsorozat munkálatai során Balla Péter vállalta a lemezek bemutatásához szükséges szövegek elkészítését. Az általa írt bevezetőt felolvasta a rádióban, majd megjelent az Új Magyarság című lap 1938 tavaszi rádiómelléklete címlapján.

Később a Népművelési Intézet keretében is folytatta gyűjtéseit, 1956-ban pedig Moldvába is visszatért. Balla énekszerzői munkásságában is nyomot hagyott a népzene szeretete. Énekei több kiadványban megjelentek, többségük az 1948-ban kiadott református Kis énekeskönyvben is.

Széll Jenő Balla temetésén így emlékezett egykori kollégájára:

„Hatása tízezrekre, százezrekre terjedt ki, nélküle aligha volna elképzelhető az ifjúság mostani elemi erejű vonzalma a népzene iránt. Balla Péter egykori népdaltanításai és a mai táncházi fiatalok törekvéseinek stílusa, tartalma, emberi alapképlete egyazon tőről fakad – még akkor is, ha a népzene szerelmeseivé váltak – talán alig tudnak valamit arról a férfiúról, aki számukra az utat törte”.

Pálóczy Krisztina, Pávai István: A népdaloktól a genfi zsoltárokig – Balla Péter népzenei és egyházzenei munkássága. In: Néprajzi Értesítő, 2015 (96.), 99‒114.

A népdaloktól a genfi zsoltárokig – A Néprajzi Múzeum kiállítása, 2014‒2015. Kurátorok: Pálóczy Krisztina, Pávai István

https://neprajz.hu/kiallitasok/idoszaki/2014/a_nepdaloktol_a_genfi_zsoltarokig.html