Domokos Pál Péter – a moldvai népzene első rendszeres gyűjtője

Domokos Pál Péter tanár, történész, néprajzkutató, 1901-ben született Csíkvárdotfalván, hatgyermekes családban. Már gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói búcsú különleges élményét, itt találkozott először moldvai csángókkal is.

Már gimnáziumban kapcsolatba került a népdalokkal énektanára, Dománfy Péter jóvoltából, akiről így mesélt visszaemlékezésében: „Ő népdaltanulmányokat írt, ami akkoriban nem volt gyakori esemény. A tanítóképzőben is ő lett a tanárom, tőle tanultam meg mindent, az alapokat, amit zenéből tudtam.” Csíksomlyóban kezdett a tanítóképzőben tanulni, majd a budapesti Tanárképző Főiskolán matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. Főiskolás korában énekkart szerveztek, egyik március 15-ei műsorukon való szereplést a rádió is közvetítette.

Tanulmányai után a tanítást Erdélyben folytatta, ahol figyelme a viselet, népzene és néptánc felé fordult. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány napja rendezvényt. „Székely harisnyába s csizmába öltöztem, népviseletbe. Gyermekkórust szerveztem, minden általam ismert művet betanítottam a gyermekeknek, szőttesbálokat rendeztem, népművészeti kiállítást szerveztem, s mindezt az óráimon kívül. Visszaöltöztettem a leányokat a szőttes rokolyába, s megcsináltam az Ezer Székely Leány Napot is, együttműködve a tanítónőkkel, szürke apácákkal [Szociális Testvérek Társulata], ferencesekkel.”

Gyűjtőútra 1929-ben indult először Moldvába. A moldvai magyarok zenéje iránt Bartók 1913-tól már érdeklődött, de tervezett útja a háború miatt meghiúsult, és ezután még több mint egy évtizedbe telt, míg erre a távoli területre is eljusson a kutatás.  A régóta pótlandó feladatot Domokos Pál Péter, Veress Sándor, Lükő Gábor és Balla Péter vállalta föl. „1929-ben, amikor kenyér nélkül maradtam, kezembe került Bartók Béla A magyar népdal című könyve. Ez volt az első könyv, amelyik tudományosan beszél a magyar népdalról. Szétszedi aprójára, elemzi, s a népdal addig elképzelhetetlen fontos vizsgálatát viszi végbe. Ennek a könyvnek az első részében az van írva, hogy a népdalgyűjtést Bartók, Kodály és társaik az egész magyarlakta területen elvégezték, csak a moldvai Bákó (Bacău) körül lévő néhány csángó faluba nem jutottak el. Ennyi elég is volt arra, hogy meggondolkoztasson: íme, állás nélkül vagy, ez a kérdés megoldatlan, így nincs semmi akadálya annak, hogy te próbáld meg! S el is indultam, be is mentem s elkezdtem a munkát. Végigjártam a sok falut, majd többször vissza is tértem, míg csak alkalmam volt rá.”

„Én nemcsak a népdalt gyűjtöttem, hanem arra törekedtem, hogy teljes néprajzi gyűjtést végezzek. Az első utam eredményét könyv formájában írtam meg A moldvai magyarság címmel. Elmentem Bartók Bélához, Kodály Zoltánhoz és Szabolcsi Bencéhez – íme, ezt az anyagot hoztam. Ekkor Bartók írásba adta, hogy tudományos szempontból fontos volna a könyv kiadása. De hiába mentem bárkihez, az erdélyi életet nem érdekelte a csángók sorsa. Tehát se egyház, se párt, se más intézmény érdeklődést nem mutatott. Csíkszeredán volt egy nyomdász, Péter Ferenc, aki vállalkozott arra, hogy kiadja a könyvemet, s 1931-ben ki is adta ötszáz példányban.”

Domokos Pál Péter korai fonográfos gyűjtéseiből a Néprajzi Múzeum 15 viaszhengert, rajtuk közel 100 dallamot őriz.

A múzeum először 1914-ben tett kísérletet arra, hogy népzenei felvételeket gramofonlemezre rögzítsen, majd 1936-ban került sor négy dunántúli anyagot tartalmazó hanglemez elkészítésére. Ezt követte a Néprajzi Múzeum és a Magyar Rádió együttműködése Ortutay Gyula szervezésében, amely a teljes magyar zenei és szöveges folklóranyag rögzítését tűzte ki célul. A felvételek szakmai irányítását Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László végezte. A paraszti énekesek, hangszerjátékosok kiválogatása az I. Világháború után jelentkező új népzenekutató nemzedék tagjainak ‒ Balla Péter, Dincsér Oszkár, Domokos Pál Péter, Manga János, Seemayer Vilmos, Veress Sándor, Volly István ‒ előzetes gyűjtéseire épült. Az énekesekkel, zenészekkel Budapesten, a Rádió stúdiójában rögzítették a felvételeket. Ilyen körülmények között lényegesen jobb felvételeket készülhettek, mint a korábbi technikai lehetőséggel, a fonográffal, és lehetőség nyílt a hangszeres zene tanulmányozására is. A 1945-ig 125 lemez felvétele valósult meg, ebből 107 került kereskedelmi forgalomba. Ezeket minden esetben részletes dokumentáció is kísérte, a dallamok és szövegek lejegyzésével, az énekesek adataival, fényképeivel.

A háború után Lajtha László, a múzeum munkatársaival, Rajeczky Benjaminnal és Domokos Pál Péterrel folytatta a megkezdett lemezfelvételeket az áttelepített csángók körében.

„Állás nélkül lévén, s mert Pesten semmiféle állást nem kaptam, lementem Szárászpusztára, a bukovinai és moldvai telepesek pusztájára. […] Az én csángóimnak és székelyeimnek segítettem eligazodni, tovább gyűjtöttem dalaikat, meséiket, s még egy cikket is küldtem Kodálynak, ami meg is jelent 1949-ben a Magyar Kórus című folyóiratban: Népünk dallamemlékezete címmel. […] A Rajeczky Benjaminnal közösen készített Csángó népzene I. kötete, amelyet 1961-ben adtak ki, az ott elvégzett gyűjtésem első nagy eredménye volt.”

A közel 40 lemezen közel 200 dallam található (Gr 126-147, Gr 194-216). Szárász, Mekényes, Egyházaskozár, Majos, Nagyvejke, valamint Tevel településekről rögzítettek felvételeket, köztük egyházi népénekeket is.

Lajtha halála után a munkacsoportja a Néprajzi Múzeum Népzene Osztályát vette át. Munkájuk kettős volt: a csoport folytatta a Lajtha által kijelölt utat, folytatódtak a dunántúli népének- gyűjtések és a hangszeres zenei felvételek. A népénekgyűjtéseiket kiszélesítették az ország más területeire, valamint Erdélyre is szerették volna. Gyűjtéseik megközelítőleg 200 szalagon találhatóak, és mintegy 300 jegyzőkönyv tartozik hozzájuk. Domokos Pál Péternek köszönhetően Gáspár Simon Antal bukovinai adatközlő felvételével is gyarapodott a gyűjtemény 1967-ben.

Forrás:

Visszaemlékezések: Domokos Pál Péter. Az interjút készítette Balogh Júlia 1986-ban, a visszaemlékezést szerkesztette Topits Judit.

Pávai István: Népzenei Gyűjtemény. In: A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Főszerkesztő: Fejős Zoltán, Néprajzi Múzeum. Budapest, 2000. 814–851.

Pálóczy Krisztina: A Lajtha-csoport és a Néprajzi Múzeum Népzene Osztályának fénykora.
In: Ethnographia. 124.  2013/4 545–563.