Egy évtized a múzeum népzenei gyűjteményében – Dincsér Oszkár

Dincsér Oszkár fiatal kutatóként az 1930-as években a Lajtha László körül működő munkaközösség tagjaként kapcsolódott be a népzenekutatásba. Rövid kutatói pályája ellenére eredményei maradandó helyet foglalnak el a II. világháború előtti népzenekutatás anyagai között. Tudományos tevékenységének eredményeit és lenyomatát a Néprajzi Múzeum őrzi, hagyatéka a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézetben található.

A múzeum archívumi gyűjteményeiben 315 db fonográfhenger és 530 db – nagyobbrészt zenei témájú – fénykép fűződik a nevéhez. A helyszíni gyűjtéseken, valamint a fővárosi hanglemezfelvételeken részt vevő énekesek és hangszeresek fényképei a népzenei gyűjtések páratlan kiegészítő forrásai. Emellett 20 db néprajzi tárgy gyűjtőjeként szerepel. Múzeumi munkájával kapcsolatos hivatalos iratokat őriz az archívum Kéziratgyűjteménye, köztük munkajelentéseket, a gyűjtőutak pénzügyi elszámolásának papírjait, vagy a határátlépések hivatalos igazolásait, valamint emigrációját követő levelezését a múzeummal.

Kísérleti felvételek után 1937 nyarán nagy lendülettel indult meg a régen várt népzenei gramofonlemezfelvételek programja – a később Pátria-sorozat néven emlegetett felvételek –, amelynek szakmai irányítását Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László végezte el. A lemezfelvételek tudományos és gyakorlati előkészítését a múzeum népzenei osztálya vállalta magára. Az osztályt ebben az időben egyedül Lajtha képviselte, szükségessé vált tehát egy munkatárs felvétele a megszaporodó feladatok elvégzésére. Dincsér Oszkár 1937-ben önkéntes, fizetéstelen gyakornokként került a múzeumban. Eközben párhuzamosan végezte egyetemi tanulmányait a zeneakadémián hegedű szakon, majd Kodály tanítványaként a zeneszerzés szakon, valamint a nem sokkal korábban megalakult néprajz tanszéken.

Az ezekben az években fellendülő népzenei – helyszíni - kutatások sok más fiatal kutató pályakezdésében is ösztönzőleg hatottak. Önkéntesként fiatal külsős kutatók csatlakoztak a munkához, köztük Balla Péter, Manga János, Veress Sándor, Vargyas Lajos, Domokos Pál Péter vagy Volly István. Országosan nagy erőkkel folytak a helyszíni gyűjtések – közben a fővárosban folyamatosan folyt a felvételezés a Rádió stúdiójában.

Dincsér múzeumi gyakornoki tevékenységét és az ezidőben folyó népzenekutatói munkákat jól körvonalazza az 1938. évi jelentése.  Ebben feladataként szerepel a beérkezett viaszhengerek és lejegyzett népzenei anyag leltározása, az egyidejűleg készült új gramofonlemezek múzeumi elhelyezése és a leltárkönyvek vezetése. Emellett a korábbi gyűjtések revízióját, valamint a helyhiány miatt szétszórt, különféle raktárakban elhelyezett hangszerek rendezését is végezte.

„A népzenei gyűjtemény revideált anyagát előkészítette, a támlapokat lemásolta, leltározta a beérkezett hengeres, illetve lejegyzett népzenei anyagot, a beérkezett grammofon lemezeket, végezte ezek muzeológiai elhelyezését. Számba vette a népzenei felszerelést (fonográf-gépek), megkezdte a múzeum hangszergyűjteményének revízióját. A Rádió r. t. grammofon felvételeinél segédkezett; ellátta a népzenei osztály folyó munkáját (henger csiszolás, támlapok, stb.)” (EA NMI 9/1939)

A Pátria-hanglemezek előkészítésében és a felvételek lebonyolításában Dincsér tevékenyen részt vett. A felvételezések számtalan gyakorlati teendőjét és az adminisztrációs munkákat az irányító Lajthától sok esetben ő vette át – így a zenészek utazását szervezte, vagy a cigány muzsikusok szükséges ruházatának előállítását intézte. A lemezfelvételek előkészítő helyszíni gyűjtésekbe is korán bekapcsolódott, jelentős számban gyarapítva a múzeum fonográfhenger gyűjteményét. Ezeken a hengereken jelentős számú hangszeres ‒ hegedű, gardon, duda, tekerő, citera, furulya, tülök és teljes zenekari ‒ felvétel található.

Dincsér első ismert fonográffelvételei 1938 májusában készültek egy Budapesten tartózkodó kalotaszegi, nyárszói énekessel. Kovács Gyögyről korábban már Lajtha is készített felvételeket, a gyűjtés folytatását betanuló kollégájára bízta. A felvételek jórészéről Dincsér lejegyzéseket, ún. támlapokat is készített, erre későbbi gyűjtései során már nem fordított ekkora gondot.

Későbbi fonográfos gyűjtései a Kárpát-medence számos területét célozták Erdélytől a Felföldön át a nyugati határszélekig. Szentesi gyűjtése és a tekerő felfedezése a magyar népzene kutatástörténete szempontjából is jelentős. Dincsér 1939-ben járt Szentesen, ekkor készültnek az első hangfelvételek a tekerőről – a helyszíni gyűjtés során fonográfhengerre (MH 3820‒3851) vették, majd nem sokkal később lemezre is rögzítették Balla István tekerős játékát. Dincsér a stúdióban részletes fotósorozatot készített a hangszer felépítéséről, a játékmódról. Lajthával közös publikációja a szentesi tekerőről még ugyanebben az évben, a Néprajzi Értesítőben jelent meg. Ebben a hangolás és a megszólaltatás pontos leírása mellett a használat alkalmaira is kitérnek: „Névestét, disznótort, lakodalmat még ma is gyakran tekerő muzsika mellett tartanak meg. „Ha a kocsmába dalikáznak", előbb-utóbb betéved a tekerős, vállán „Bözsikével", „Katival". Bevett szokás ugyanis leány néven becézni a hangszert s gyakran „ne tekerje meg a Bözsikét" felszólítással kezdik a mulatságot.”

Két csíki hangszer. Mozsika és gardon címmel 1943-ban publikálta disszertációját, amely a magyar hangszeres népzene vizsgálatában úttörőnek számít. Ennek alapját a megelőző évben Gyimesben és szomszédos csíki falvakban végzett gyűjtései jelentették, amelyhez kapcsolódóan a múzeum gyűjteménye 47 fonográfhengeren (MH 4140-4187) mintegy 131 dallammal gyarapodott. Ezek legnagyobbrészt hangszeres ‒ hegedű, furulya ‒ felvételek.  A helyszíni gyűjtést követő évben megszervezte a budapesti lemezfelvételt, a gyimesi és csíki hangszeres népzenei anyagot az ostromot megelőzően, az utolsó előtti felvételi alkalommal rögzítették. Ezek a lemezfelvételek a háború alatt megsemmisültek.

Dincsér 1944-ben hadiszolgálatba kényszerült, 1945 februárjában elfogták. Hadifogságáról nincsenek adatok, de egy múzeumi dokumentum szerint 1945 nyarán már Svájcban tartózkodott. Hazatérni évekig nem tudott, míg 1948-ban az emigrációt választotta. A sokévi várakozás és levélváltások után 1949-ben a múzeum megszüntette addig fenttartott munkaviszonyát. Az ígéretes pályakezdés és népzenekutatói tevékenység megszakadt, kapcsolatát a magyarországi tudományos élettel a nagyobbrészt hagyatékában fennmaradt, és az Etnológiai Archívumban található néhány levél őrzi. Így ír Lajthának 1946-ban, még a visszatérés reményében: „[…] most, miután örömmel hallottam hírt Tanár Úrról, megpróbálom felvenni a kapcsolatot, bár nem tudom, hogy a régi lakás épségben maradt-e, hiszen az a környék különösen veszélyes volt.[…]. Kérem, ha lehetőség van rá, távollétemet kimenteni szíveskedjék, mivel nem rajtam múlik, mihelyt alkalom nyílik, igyekszem haza. Egyben kérem, amennyiben ideje és elfoglaltsága engedi, ne hagyja elkallódni a közös szeretettel őrzött és kezelt gyűjteményt, magam a távolból a régi aggódással gondolok a lemezekre és hengerekre.”

Dincsér Oszkár Bernben telepedett le, ahol később építésztechnikusként vállalt munkát. Volt kollégáival és mestereivel levélben továbbra is tartotta a kapcsolatot, de a népzenekutatói hivatástól végleg eltávolodott.

Berlász Melinda: Dincsér Oszkár kutatásai a „Pátria”-felvételek összefüggésében. In: Zenetudományi Dolgozatok, 2001‒2002, 121‒144.

Lipták Dániel: Dincsér Oszkár népzenekutatói munkássága. Doktori disszertáció, 2024.