Vargyas Lajos - a magyar néprajztudomány és zenefolklorisztika nagy egyénisége

„Mit jelent a népdal az emberiségnek, a nemzeteknek? Azt a művészetet, amelyet emberek sokasága közösen teremtett meg; tehát a közösségi művészetet. [...] Az a lényeg benne, hogy sok ember együttes alkotása, nem egy magányosé, nem egyé. S ezért van felismerhető hangja, akármelyik nép akármelyik stílusáról van szó: mindjárt felismerhető, hogy népköltészet, népzene, s azonnal megismerhető, ha egyéni költészet avatkozik bele, akár jó, akár silány. Ezért jelent külön színt, ami akkor is érték lesz, amikor már a múlté lesz az az életforma, amely létrehozta [...].”

Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje.

Vargyas Lajos népzenekutató és folklorista, tanulmányait 1932-től 1936-ig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán néprajz, magyar nyelvészet és irodalomtörténet, majd magyar történelem szakon, valamint 1937–38-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyházzenei szakán végezte.

Pályája kezdetén az Egyetemi Könyvtár munkatársaként, majd a Néprajzi Múzeum népzenei osztályának vezetőjeként (1952–1961) dolgozott. 1961-től az MTA Népzenekutató Csoportjának főmunkatársa, majd 1970–73-ig igazgatója volt.

Legfontosabb munkáit máig minden zeneértő ember ismeri. Kodály 1937-es A magyar népzene című összefoglaló tanulmányához 1952-ben készített egy közel 500 dallamot tartalmazó példatárat. Az így kiegészült mű „Kodály-Vargyas”-két vált ismertté a népzenekutatók és oktatók körében, mely napjainkig számos új kiadást ért meg.

A Pátria lemezsorozat készülő felvételeihez a felvidéki Áj faluban próbálta összegyűjteni és felkutatni az akkori hagyományos paraszti énekeseket és dalaikat. 1941-ben doktori disszertációjaként elkészítette a falu zenei monográfiáját, ami akkor (és azóta is) egyedülálló a maga nemében (’Áj falu zenei élete’ c.). Az eredeti disszertáció mindössze 29 kottapéldát tartalmazott, és a háborús idők miatt csak nagyon kis példányszámban jelent meg. A teljes anyag (1100 dallam!) 2000-ben jelent meg kétnyelvű (magyar–angol) kiadásban ’Egy felvidéki falu zenei világa – Áj, 1940’ címmel.

A Néprajzi Múzeum hangtárában 1939-1940-es Áj faluban végzett gyűjtéséből 26 fonográfhengeren közel 70 dallamot találunk, bálványosváraljai és gömöri gyűjtései közel 20 fonográfhengeren találhatók.

A Hangtár gyűjteményeinek része az ún. támlap gyűjtemény. Ez az elnevezés Vikár Bélától származik, s lényegében azt jelzi, hogy a nyomtatott vonalrendszeres kottalapot, amelyekre a dallamlejegyzéseket rögzítették, egy kartonlapra ragasztották fel. Ezek tartalmazzák a fonográfon, lemezen, szalagokon lévő anyagok lejegyzéseit, illetve olyan helyszíni lejegyzéseket, amelyeknek nincs hangrögzített változatuk. Ez utóbbiak Msz jelzéssel vannak ellátva, jelenleg közel 10.000 dallamot tartalmaz ez a gyűjtemény. Közülük Vargyas Lajos közel 300 gyűjtött dallamából mintegy 100 példa Áj faluból származik. A monográfia előszavában így összegzi a gyűjtést:
„Ez a gyűjtés Ájban igen gazdag és változatos anyagot szolgáltatott, Az összegyűjtött dallamok száma 1200 körül van. Ebben az anyagban a legváltozatosabb elemek vannak együtt: régi és új népdalok, műdal (ezalatt mindaz értendő, ami nem népdal, tehát „hallgató", kuplé, sláger, iskolai ,,tan"-dalok stb.), egyházi ének (búcsús ponyván, vagy csak szájhagyományban élő, esetleg már csak cigányasszonyok által használt énekek), szlovák és cigánydalok.”

Az Áj falu adatközlői közül Hajdu Lajos és Andó György 1940-ben meghívást kaptak a Magyar Rádióba, ahol 10 dallamot rögzítettek tőlük a híres Pátria-lemezekre.

Ugyan a fonográfhengerre rögzített felvételek között csak egy zenekart örökített meg, a kiadványban a falu zenei életét feltérképezve a hangszerekről, zenélési alkalmairól is pontos képet fest. A településen használt hangszerek között a citeráról is teljes leírás található:
„A hangszereknél egyelőre nem beszélünk a hegedűről, cimbalomról, bőgőről, ezekről a bandánál lesz szó. Ezeken kívül mindössze a következő hangszerek vannak a faluban: citera, húzós- és szájharmonika. Legkedveltebb ezek közül a citera. Nagyon sok házban van, néhol kettő-három is. Itt-ott van egy-egy gyári példány, a többi ezek mintájára otthon készült. Mind diatonikusok: egy sor „kóta" van rajtuk a diatonikus skála hangjai szerint. Ezen nehezebb a játék, mert el kell találni, hogy melyik dalt melyik hangon kell kezdeni. Nem is mindenki tudta.”

Lajha László kényszerű távozása után a Néprajzi Mú­zeum Népzenei Osztályának fellendülése Vargyas Lajos osztályvezetői kinevezésével kezdődött 1952-ben. Ekkor még a múzeumban volt Ma­gyarország legnagyobb s egyben Európa egyik legjelentősebb népzenei gyűjteménye, mely iránt a külföldi érdeklődés is megnőtt. Vargyas osztályvezetése során nemcsak tovább gyarapodott a gyűjtemény, de az állag­megőrzés is szakszerű kezekbe került. 1960-ra a múzeum Népzenei Osz­tályán Vargyas és Rajeczky Benjamin mellett tevékenykedett Avasi Béla népzene- és Pesovár Ernő néptánckutató, valamint időnként részmunkaidős külső munkatársak is. Vargyas szorgalmazta egy hanglaboratórium felállítását egy hangtechnikussal, továbbá Halmos István népzenekutató és Martin György néptánckutató alkalmazását is. Megkezdték a fonográf­hengerek átjátszását magnószalagra.

Múzeumi munkássága idején is folytatta népzenei terepmunkáit. Az 1960-as évek elején rögzített felvételei több magnószalagon találhatók, ezek közül a szatmári gyűjtéseit Avasi Bélával végezte. Gyűjtési módszerének komplexitására jó példa, hogy Sarkadkeresztúron rögzítette Varga Gábor citerás játékát, és ezzel egy időben ez a hangszer is bekerült a múzeum gyűjteményébe.

Néprajzi Múzeumi munkájának befejezését jelentette, mikor Kodály Zoltán meghívta az általa vezetett MTA Népzenekutató Cso­portba. Publikációi nem csak zenei téren jelentősek, az életmű összefoglalását Vargyas Gábor és Szalay Olga készítették el. A magyarság népzenéje (1981) című művében összegezte a Kodály összefoglalója óta elért saját és más kutatók eredményeit, amelyhez 675 szövegközti és példatárba rendezett dallammelléklet kapcsolódik. A magyar népballada és Európa című kétkötetes műve (1976) jelentős mérföldkő a nemzetközi balladakutatás terén. Érdeklődésének további területét jelentette a keleti örökség a magyar folklórban, illetve annak európai környezetbe való beilleszkedése.  

A számos díjjal jutalmazott, a magyar néprajztudomány, folklorisztika, népzenekutatás és más rokon tudományok kiemelkedő egyéniségének munkásságát bemutató honlapot azért hozták létre, hogy a nyilvánosság számára könnyen elérhetővé tegyék műveit. https://vargyaslajos.hu/index.html

Forrás:

Pálóczy Krisztina: Az intézményi együttműködés szerepe a magyarországi népzenekutatásban In: Lipták, Dániel; Richter, Pál; Salamon, Soma (szerk.) Amerre én járok, Tanulmányok a 70 éves Pávai István tiszteletére Budapest, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont (2021) 528 p. pp. 69-94. 26 p.

Pálóczy Krisztina: Vígan zengjetek citerák! A Néprajzi Múzeum kiállítása, Budapest, 2025

Pávai István: Népzenei Gyűjtemény. In: A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Főszerkesztő: Fejős  Zoltán, Néprajzi Múzeum. Budapest, 2000. 814–851.

Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest, 1941

Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje. Zeneműkiadó, Budapest, 1981

https://vargyaslajos.hu/index.html