"Félre gatya, pendely"

Az öltözet alapelemei között különleges helyet foglalnak el a vászonból készült női hosszúingek, illetve rövid ingvállak és pendelyek valamint férfiingek és gatyák, mivel csak lassan, fokozatosan, jobbára a 19. század folyamán váltak igazi alsóruhákká. Ezekre a közvetlenül testre öltött ruhadarabokra rétegződtek rá a sokféle gyári kelméből varrt és új divatú holmik (alsó, felsőszoknya, vállkendő, posztónadrág, ujjas és mellényfélék), miközben a fehér vászonöltözetek fölé nyári munkák alkalmával továbbra is legfeljebb csak kötény kerül. A rétegződés a férfiviseletben lassabban következett be. Eleinte csak télen hordtak alsóneműt nem igénylő bélelt posztónadrágot és az ing fölé posztómellényt, valamint posztóujjast, míg nyáron sok helyen a 20. század elejéig az ingesgatyás öltözetegyüttesek jelentették az ünneplőt is, mint a korábbi öltözködési struktúrában.

A szokásokhoz való ragaszkodás pedig nehezítette a polgári divat fehérneműinek meghonosodását. A női alsónadrág az 1930-1940es években a gyöngyösbokrétás színpadi fellépésekhez kapcsolódóan kezdett szélesebb körben terjedni. A paraszti ízlés az erőteljes testalkatot tartotta szépnek, és annak jellemző vonásait tetőtől talpig meghatározta. A férfiviseletben általában a széles váll, a nőiben pedig a karcsú derék, terebélyesebb, gömbölyű csípő és lapos has volt kívánatos, melyet elől ráncolatlanul hagyott szoknyákkal értek el. Az alakformálás a testi ruhákkal kezdődött. A bő ingesgatyás viselet már önmagában is erőt sugárzott, de a kívánt hatás elérésében a férfiaknál mégis elsősorban a felsőruhák (suba, vállra vetve viselt ujjasok, mint pl. cifraszűr), a nőknél pedig a többrétegűvé váló alsóruhák játszottak szerepet. A férfiak felsőruháit a mesteremberek egységesebb szabással készítették. A parasztasszonyok és a falusi varrónők viszont a női viseletben jobban követhették a változékonyabb polgári divatot, és az egyszerű és leleményes megoldásoknak olyan tárházát alkalmazták (pl. alsószoknyák számának szaporításával, szabásukkal, a keményítés erősségével, derékvonal helyével), amelyekkel hamisítatlanul egyedivé varázsolták a helyi népviseletet.

A kiállításon a látogató részese lehet az ünnepi öltözködés meghitt pillanatainak. Láthat magát vattás alsószoknyával és puffandlival vastagító kapuvári menyecskét, bujáki palóc leányt, akinek felsőszoknyája alól a sok, csonttá keményített, ropogós alsószoknya sorba rendezett ráncai és új divatú hosszúszárú bugyogója villan ki. A matyó asszony termetét pedig kúpos főkötője és hosszú szoknyája igazítja nyúlánkká és az alján dúsan fodrozott alsószoknyája karcsúvá, harang alakúvá.

Rendező: Katona Edit