"Az igaz hitben végig megmaradjunk..."
Népénekkutatás az 1950-es években 2012. szept. 15. - 2013. febr. 17.
Az anyanyelvű templomi éneklés kezdetei a középkorig visszavezethetők, melyek akkor főleg paraliturgikus eseményeken (pl. körmeneteken) kaptak szerepet. A reformáció új lendületet adott az anyanyelvű népénekek terjedésének, már a 16. sz. folyamán végbement az énekek liturgiába illesztése. Katolikus és protestáns oldalon is a 19-20. sz. liturgiai újításai során ismét más szerepet kaptak a népénekek.A népénekek közé természetesen nem csak a templomi énekek tartoznak, hanem ünnepi népszokások énekei, halottvirrasztókon énekelt halottasok, köszöntők.
A népénekek többségükben nem népi alkotások. A nép számára készítették kántorok, papok, többnyire nyomtatott és kéziratos füzetekben maradtak fent. Az énekek bekerültek a nép énektudásába, a kottától függetlenedve öröklődtek nemzedékről nemzedékre. Erős változásokon mentek keresztül, számtalan változatban maradtak fent, néha az eredetivel való összefüggést csak tudományos vizsgálatok mutathatják ki.
Ennek a kulturális örökségnek a továbbélése nem csak közösségeken belül lehetséges. A 70-es években a katolikus népénektár - az Éneklő Egyház - szerkesztésekor, Dobszay László és Szendrey Janka népzenei dokumentumok alapján tettek javaslatot értékes régi énekek meghonosítására, vagy a hagyományban meggyökerezett dallamalakot választottak egyes énekekhez.
A kiállítás a Lajtha és a Lajtha-csoport által feltérképezett, gyűjtött, dokumentált kulturális örökséget mutatja be kották, jegyzőkönyvek, tárgyak segítségével, a kiállításban természetesen a gyűjtésből megszólalnak felvételek is.
A tárlat a Szakrális Művészetek Hete és a Lajtha-év alkalmából készült.
Rendező: Pálóczy Krisztina
Dallamok Noé bárkájáról
Olvassa el a Népszabadság írását múzeumunk "Az igaz hitben végig megmaradjunk..." - népénekkutatás az 1950-es években című kiállításáról.