A székelykaputól a törülközőig

Munkássága jól mutatja a korszakra jellemző, a Néprajzi Múzeum által kezdeményezett és támogatott anyaggyűjtést és -feldolgozást. Az intézményesített néprajztudományt a lokális gyűjtésből építkező, ebből szintetizáló munkamódszer jellemezte, hangsúlyos szerephez jutottak az eredetviták és a fejlődéselméletek. A Néprajzi Múzeum vezetői már az 1880-as évektől kapcsolatban álltak a rajztanárokkal, felismerve, hogy ők lehetnek a helyi, terepen lévő vagy szünetekben munkába állítható, pontosan dokumentáló "néprajzkutatók". A nemzeti jellegű ornamentika felgyűjtésén és eredetének kérdésén túl foglalkoztak a népi kultúra hagyományos tárgyi világával, népi építészettel és a hozzájuk tartozó közösségek életmódjával, szokásaival is, ami szintén a nemzeti múlt iránti érdeklődésben gyökerezett.

Szinte Gábor kezdetben "amatőr" régészként, majd a tárgyi etnográfia iránt elkötelezett kutatóként szakmai kapcsolatokat ápolt a Műemlékek Országos Bizottságával és később a Néprajzi Múzeummal. Innen 1899-től majd másfél évtizeden keresztül folyamatos megbízatást kapott. A múzeum vezetője, Jankó János Szinte Gábort kezdetben ornamentális és népipari motívumok felgyűjtésével bízta meg az egyre hangsúlyosabbá váló tárgyi etnográfia adatainak bővítése céljából. Szinte Budapestről járt vissza szülőföldjére, Székelyföldre és más, archaikusnak tekintett vidékekre. Elsősorban a székely ház és kapu, majd a népi építészet kutatásával foglalkozott.

Szemléletében a rajzoktatás szorosan kapcsolódott a népi kultúra és a nemzeti ornamentika területéhez. A népköltészet, a népdalok példájára hivatkozva javasolta a hagyományos népi alkotások felgyűjtését, "a kaputól az utolsó törülközőig".

Munkásságát elsősorban az 1900 és 1914 között a Néprajzi Múzeumnak átadott anyaga alapján tudjuk értelmezni. Több mint háromszáz fotográfiája és majdnem száz rajza, a gyűjtőutakról készült jelentései és az ehhez kapcsolódó képjegyzékei és publikációi adják az elsődleges forrásokat. A nitrocellulóz filmek, üvegnegatívok, pozitív képek, toll- és ceruzarajzok, valamint a színes akvarellek a templomi és népi építészet (ezen belül elsősorban a székelykapuk és a székely ház) témakörét ölelik fel. A 127 településről származó, zömmel Erdélyben (Csík, Kolozs, Udvarhely vármegyében) és Máramarosban, Szatmárban gyűjtött anyag olyan dokumentációs örökség, amely nemzeti kultúránk szerves része.

A kiállításon bemutatásra kerülnek a legrégebbi fennmaradt székelykapunk, az először Szinte Gábor által dokumentált mikházi ferences kolostor 1673-ban készült kapujának darabjai. Interaktív rajzolóprogram segítségével egyedi kapu tervezésére van lehetőség. Az archív fotókat pedig egy fotóinstallációs vetítéssel szólaltatjuk meg. Emellett iBeacon technológiára épülő androidos okostelefon alkalmazás segíti a témában való alapos és élményszerű ismeretszerzést.
 

Kurátorok: Bata Tímea, Tasnádi Zsuzsanna