„Azt gondoltam…”

Az őselemek közül a víz, ami az utóbbi 10-20 évben munkáimban nagy szerepet játszik. Évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem egy téma, ahol az általam kedvelt természeti képződmények, jelenségek kapcsolódnak az emberi létformával. Történetesen a felhő, az eső, ami kislánykorom kedvenc népdalában a könnyeket jeleníti meg. /Azt gondoltam eső esik, pedig a szemem könnyezik, az én szemem sűrű felhő, s onnat ver engem az eső…./ Ehhez az alkotáshoz 2 éve megvettem az arany fonalat, a fehér nemezt, de nem kezdtem hozzá a munkához. A téma erősen szólít, készítettem ezüstből, plexiből, de az anyagválasztással még nem voltam elégedett, addig a percig amíg rá nem találtam, és fel nem fedeztem a saját magam számára a régi kékfestő technikát. Végre megtalálták egymást bennem; a témához illő technika megérkezett. Óriási lelkesedéssel fogtam neki a technológia megismerésének. A régi nyomódúcok mintái önmagában is a variációk végtelen tárházát kínálják. A nyomódúcokat általában sorolva használják, hogy az anyag mindenhol egyforma legyen. Én a minták egyhangúságát, monotonitását megtöröm, a minták véletlen szerű elhelyezésével feszültséget, izgalmas ritmusokat alakítok ki. A feszültséget, randomitást és a képen szereplő formák alakját nem csak a minták véletlen, érzés szerű elhelyezésével kívánom elérni, hanem a képsík térbelivé emelésével, gyűréssel, hajtogatással. (Az előző nagy sorozataimnál a varrva hurkolt technikát azért éreztem nagyon a sajátomnak, mert ott is a 2 és 3 dimenzióval játszhattam. Az újrahasznosított textilszálakat 3D-ben helyeztem a sík alapra, majd a technika segítségével lett 2 dimenziós. Mivel nem festőként nyúlok a képi ábrázoláshoz, ezért olyan lenyűgöző számomra amikor a dimenziók között szabadon mozoghatok.) Azért is fontos a térben megtapasztalnom az anyagot, mert én munka közben az anyaggal konzultálok folyamatosan. A kezemen keresztül beszélem meg a textillel, textil szálakkal és a különböző fémekkel, anyagokkal a következő lépést, jelen esetben a kép kompozíciójának alakítását. Mikor az anyaggal, technikával már megismerkedtem, szövetségre léptem, elkezdem keresni az elődök megoldásait, gondolatait, viszonyulásait, a kapcsolódást.

Bódy Irén munkáit tanulmányozva úgy éreztem, hogy nagyon távoli rokonságot találok az Ő alkotásai és mondanivalója és a sajátom között. Sokkal erősebb hagyománytiszteletet vélek az Ő munkáiban felfedezni, mint a saját hozzáállásomban. Én a régi tárgyakért, technikákért rajongok; de a hagyományok, szabályok, szokások, korlátok nem akadályoznak. A hagyományos rend és rendszer nálam felbomlik és egy saját gondolati világban válik értelmezhetővé a ritmus. Képeimben nagyobb szerep jut az „ürességnek”, a levegős szabadságnak.

Hantai Simon sokkal lazábban kapcsolódott a kékfestőhöz, elvontabb gesztusok foglalkoztatták. A technikának inkább a szimbolikája hatott rá, mint a konkrét hagyományos technika. Ez a hozzáállás sokkal nagyobb gondolati szabadságot és elvonatkoztatást enged. Ezt a megközelítést közelebb érzem magamhoz.

A munkám tematikája a gyász, elmúlás, válás, lét nemlét kérdése mellett, a fájdalom és könnyek, kavargó gondolatok. A tradicionális nyomódúcok mellett, használok ecsetet, a testemet és azokat a betűket, amelyekkel néhai Édesapám nyomdázta a kiállítások szövegeit a számítógép előtti korszakban, alkalmazott grafikusként.

2020-ban történt válásom egy másik nagyon fontos témakör gondolatait veti föl bennem. A nő helyét és szerepét a világban. Emellett és ezzel összefüggésben foglalkoztat a hagyományok és szokások szerepe, a mikor „illik elválni”; mennyire kell „szót fogadni a felmenőknek” és hogyan keseríti meg az emberek életét a megszokás, a „mert a mi családunkban így szokták” mondatok és gondolati korlátok. Nem könnyű szembe fordulni a szokásokkal, két kis gyerek mellől.

A kékfestő technika nekem egyrészt az anyag szépsége, a színek kontrasztja, a minták egyedisége és egyszerre azonossága, a sokszorosítási eljáráshoz kapcsolódó gondolatok; ez által a közösség megtartó ereje, a tradíció tisztelete, a felmenőink tudása, gondoskodása, bölcsessége. Ám e mellett ugyanannyira jelenti nekem a hagyományok és tradíciók mázát; ami elfedi a valós életet, ami gúzsba köti az embereket. A sokszorosítási eljárás monotonitása, redukált mozdulatai, korlátozottsága is ezt fejezi ki nekem. A kékfestő azokat a szokásokat is szimbolizálja a számomra, amik már csak akadályok és korlátok, nem támogató biztonságos keret… Ebből a gondolatiságból születik a „Családi szennyes” című munkám. A mai kor végre felvállalja a felelősséget, az elhallgatás helyett a megbeszélést választja.

Megfigyeltem Yves Klein munkáit, és a modelljein gondolkodtam… férfi női szerepek, határok, a sármos Yves mennyire élt vissza a modellek meztelenségével? Én nem használok senkit, csak magamat. A fizikai test nem, mint esztétikum jelenik meg hanem a jelentéstartalma. Előszedem a tradíciók mázával átitatott kékfestő szoknyát, és „fellibbentem ezt a fátylat” a valóságról. „Nem veszek fel szoknyát!!” – Kiáltja a kislány, miközben Anyuka rákényszeríti a felmenőik szokásait, fájdalmait, mintáit. Hol vannak az egyéni határok? Meddig kell beállni a szokások által előírt viselkedés minták sorába? Úgy döntöttem, képletesen felveszem a harcot a fegyveres, macho cowboy Elvissel, egyszál átlátszó kékfestő szoknyában; és kihívom párbajra! Elkészítettem egy olyan testlenyomatot, amin ugyanúgy állok, mint Andy Warhol Single Elvise – Ennek a munkámnak a címe, Single Erzsi. A Triple Elvis, Doubble Elvis, Eight Elvises munkákra adott válaszom, az Erzsis változatok: Doubble Erzsi, Triple Erzsi, Eight Erzsi is a sorozatom része.

Szilágyi Erzsébet

www.szilagyierzsebet.hu