Petőfi Kulturális Program

A budapesti Néprajzi Múzeum házhoz megy: kiállításai, felnőtteknek és gyerekeknek szóló közönségprogramjai, különböző múzeumokat, kulturális intézményeket támogató szakmai workshopjai, projektjei országszerte számos településre jutnak el az elkövetkező hónapokban a Petőfi Kulturális Program keretén belül. Az országos programsorozat a Nemzeti Művelődési Intézet Térségi Kulturális Szolgáltatások Mintaprogram részeként a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.  Ennek köszönhetően a Néprajzi Múzeumban őrzött tudás most a legkisebb településen is elérhető válik, hol szakszerűen, hol élményszerűen!

A programsorozat február elején vette kezdetét Lovászpatonán, mely egyike a közel 70 településnek, ahol az elkövetkezendő fél évben megrendezésre kerülnek a Néprajzi Múzeum különböző eseményei. A Ráismersz? – Néprajzi helytörténeti klub a néprajz fő témakörei mentén (gazdálkodás, kézművesség, életmód, népszokás stb.), a múzeum gyűjteményeinek példáin keresztül a helyi, térségi sajátosságok megismerésére, közösségi összegyűjtésére és rögzítésére törekszik a Néprajzi Múzeum szakembereinek bevonásával.

A következő, február 21-én megrendezésre kerülő program a A kulturális örökség digitalizálását és reprodukálását támogató workshop. A programban résztvevő intézmények és kulturális szakemberek széleskörű, gyakorlati bemutatóra épülő ismertetőt kapnak a kulturális javak digitális feldolgozásának lehetőségeiről. A Néprajzi Múzeum által biztosított és az adott helyszínen felépített mobilstúdióban bemutatásra kerül a különböző alapanyagú, kiterjedésű és felületű javak digitalizálását, a partnerintézmény gyűjteményi tárgyaira alapozva. A műtárgyak fotózása mellett szintén bemutatásra kerül a síkágyas dokumentumok, archívumi anyagok (képek, oklevelek, negatívok) reprodukálási technológiája is. 

A továbbiakban megrendezendő foglalkozás a Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop, melynek célja, hogy a Néprajzi Múzeum gyűjteményi adatbázisából és közösségi média gyakorlatából kiindulva segítséget nyújtson a közösségeknek, egyéneknek, miként osszanak meg digitalizált fényképeket és egyéb gyűjteményi tartalmakat helyi közösségekkel, településekkel, példákat adjon, milyen módon lehet – ingyenes megoldásokkal – online közösséget építeni.

A Mozgóképre örökítve a Néprajzi Múzeum film- és fotógyűjteményére, a Sztánai Népismereti Filmszemle díjnyertes alkotásaira és a munkatársak közelmúltban készített filmjeire épített program.

Az Ismerd meg és alkosd újra! Hagyományos mintakincsből új motívum c. vándorkiállítás középpontjában a magyar népi díszítőművészet megismertetése és annak mai használata áll, egy új digitális alkalmazás segítségével. A múzeum tárgyait, rajzait bemutató izgalmas tablók segítségével a látogatók általános képet kapnak a Kárpát-medencére jellemző díszítőművészetről és ennek történetiségéről is háttértudást szereznek. A tematikus és földrajzi bemutatás során egy-egy díszítmény vagy motívum történetét is megismerhetik. 

Az Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek / Devlesa arakhavtu, phrala! Romane historiji c. vándorkiállítás anyagául a cigány közösségekben „álruhában járó”, legendás kutató, a „szőke cigány”, azaz Erdős Kamill (1924–1962) etnográfus, nyelvész alig ismert fényképei, kéziratai, magnószalag-felvételei, valamint az ezekből kibomló történetek szolgálnak. Bár a tárlat számos néprajzi témát érint (esküvő, sirató, hiedelmek, hagyományos mesterségek), nem a néprajzi tárgyakat, hanem az embert, az emberi kapcsolatok sokféleségét állítja középpontba korabeli fotók segítségével. A fényképek és a hozzájuk fűződő történetek révén érzékenyen rajzolódnak ki a cigány–cigány, cigány–nem cigány és a cigány–a cigányság iránt érdeklődő kutató viszonyrendszerei.

A Múzeumi szakmai munkát támogató workshopok azokat a múzeumokat, kiállítóhelyeket, tájházakat szólítja meg, ahol nem tudnak kommunikációval, közösségi médiával foglalkozó szakembert alkalmazni, valamint erre a feladatra külön forrást biztosítani. A Néprajzi Múzeum workshopján a résztvevők megismerhetik azokat a módszereket, amelyekkel láthatóbbá tehetik a tevékenységüket, programjaikat a közösségi médiában és az online térben, valamint sikeres sajtókommunikációjukhoz is kaphatnak hasznos tanácsokat. 

A projekt által bemutatásra kerül A népi türelemüvegen innen és túl – interaktív néprajzi pavilon szabadtérben (tereken, udvarokon) felállítható interaktív építmény, amely a türelemüveghez kapcsolódva négy néprajzi témakört elemez, ezek a viselet és motívum, foglalkozás, egyház és játék. Formája, emeletes nagy mérete és izgalmas belső kiképzése által élményszerűen, játékosan biztosítja az önálló és a csoportos ismeretszerzést. A tárgyba lépés módszerével, rendhagyó eszközökkel segíti a megismerést, népszerűsíti a kulturális értékeinket, és segít a lokális közösségi identitás erősítésében.

Mindemellett, a Néprajzi Múzeum tovább bővíti és kiterjeszti a Múzeumi Állományvédelmi Programot. Ennek keretén belül segíti a működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények gyűjteményeinek állományvédelmi tevékenységét szakmai továbbképzésekkel, szaktanácsadással, eszközkölcsönzésekkel. Gondoskodik a vármegyei állományvédelmi felelősi hálózat tevékenységének szakmai koordinálásával, továbbképzésével, megelőző műtárgyvédelmi projektek tervezésével és lebonyolításával.

Kép az Ismerd meg és alkosd újra vándorkiállításához. Felirata: Magyarország népművészete 1955, Pekáry István festménye, Néprajzi Múzeum
Kép az Ismerd meg és alkosd újra vándorkiállításához. Felirata: Magyarország népművészete 1955, Pekáry István festménye, Néprajzi Múzeum

JEGYEK